Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: A szentmise - a lelkipásztorkodásban

— Homilia Az egyházi előírások javasolják a homiliát minden misén (RMAR 9). Néhány perces homilia nem nyújtja meg a hétköznapi misét — ami kárára lehetne a munkába sietők- nek, — de komoly lelki indítást adhat. Néhány éve a Teológia folyóirat egy felmérést végzett olvasói között: a rövid, hétköznapi homiliákért mindenki köszönetét fejezte ki (Teológia 1982,113-118). — Egyetemes könyörgések Egyes helyeken kitesznek az előkészítő asztalra, vagy a bejárat közelében egy füzetet, amelybe ki-ki beírhatja személyes kérését. Ezt az egyetemes könyörgések végén felolvas­sák. A hívek ily módon jobban átérzik, hogy „egymás terhét hordozzák", hogy összetar­toznak. — Felajánlási körmenet A misére vonatkozó előírások ajánlják, hogy az előkészítő asztalról a hívek egy cso­portja vagy a ministránsok hozzák az oltárra a kenyeret és a bort (RMÁR 49,101; GYMD 18,22,35). Sok plébánián a hívek maguk teszik a kikészített paténára az ostyát, amelyet majd a pap átváltoztat. (Nb. nagyon megfelel a mise szellemének, ha a hívek az adott misében átváltoztatott ostyából részesednek.) Ha a körülmények néhol nem engedik, hogy minden vasárnap legyen felajánlási körmenet, ünnepi alkalmakkor lehetőleg szer­vezzünk ilyent. — Perselyezés Zavaró, ha a perselyezés az átváltozásig is elhúzódik. Lerövidíti, családiassá teszi az adományok összegyűjtését, ha négyen, hatan segítenek, pl. az előkészítő csoport tagjai közül. A pap átveheti a felajánlott adományt, de ne az oltárra, hanem más alkalmas helyre tegye (RMÁR 49). — Kánon Sok helyen használják az új kánonokat; a kiengesztelődési eukarisztikus imát is pl. bűnbánati időkben, s a gyermekmisék kánonját is. Több helyen még nem fedezték fel ezek szépségét. — Áldoztatás Gyakran előfordul, hogy olyanok is jönnek áldozáshoz, akik nem voltak még elsőál- dozók. Ezek elsősorban gyermekek, akik nem egyszer hangosan „kémek ostyát". E helyzetek megoldására alakult ki a gyakorlat, hogy az áldoztatok az ő homlokukra kis keresztet rajzolnak. Ez nemcsak kielégíti őket, de valamiképp jobban részesévé is teszi az egész közösség cselekményének. Vannak templomok, ahol a gyermekek nyomán el­sőáldozáshoz még nem járult, vagy pl. elvált és újraházasodott felnőttek is kijönnek, s jelzik, hogy ők is keresztet kémek. (A lelkipásztornak ügyelnie kell, hogy amikor a tömeg elkezd tódulni az áldozáshoz, gyakran rosszindulat nélkül olyan is beáll a sorba, aki arra nincs felkészülve. A gyakor­lott lelkipásztor többnyire könnyen észreveszi ezt magatartásán. Talán már a mise folya­mán felfigyelt viselkedésére, amely jelzi, hogy nem tartozik a gyakorló keresztények kö­zé. Ilyenkor halkan kérdezze meg az illetőt: volt-e már elsőáldozó... Majd, ha nemmel válaszol, vagy látszik bizonytalankodása, akkor mondja neki pl. azt: most csak egy ke­resztet adok a homlokára, de mise után várjon meg, beszélgessünk egy kicsit. így az il­lető nem érzi, hogy megszégyenítően elküldték.) — Világi áldoztatok Segítségükkel nem nyúlik oly hosszúra az áldozás, közreműködésük pedig jelzi a hí­vek aktív jelenlétét. Ha a hívek megszokják a világi áldoztatókat, ez felkészíti őket, hogy a világiak egyéb lelkipásztori szolgálatait is elfogadják és természetesnek tartsák. A pap­ság még mindig tartó csökkenése következtében erre sürgetően szükség van. — Világi áldoztatókká olyanokat válasszunk, akik különösen tisztelik az Oltáriszentséget, s a kö­zösség megbecsült tagjai. Lelkigyakorlattal készüljenek szolgálatukra. Időnként jó, ha a későbbiek során is összehívja őket a lelkipásztor (esetleg más lelkipásztori munkatársak­118

Next

/
Thumbnails
Contents