Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: A szentmise - a lelkipásztorkodásban

kai együtt), hogy közös beszélgetéssel, elmélkedéssel ébren tartsák szolgálatuk szépsé­gének tudatát. — Két szín alatti áldozás „A jel szempontjából kifejezőbb formája ez az áldozásnak... Ugyanis ilyenkor világo­sabb, mit akar jelezni az eukarisztikus lakoma; világosabban kifejeződik,... hogy az új és örök szövetséget az Úr vérével szentesítette meg..." (RMÁR 240) — Sokfelé gyakorlattá vált, hogy legalább Nagycsütörtökön az egész közösség két szín alatt áldozik. Számos más lehetőség is nyílik a két szín alatti áldozásra, pl. rituális miséken, ünnepélyes szent­ségkiszolgáltatások alkalmával, különböző csoportok lelkinapján stb. (VÖ. RMAR 242; Bűnbocsánat és Oltáriszentség 359-367). — Elbocsájtás Mise végén lehetséges meleg, személyes szavakkal még egyszer köszönteni a híve­ket,— amint ezt nagyobb ünnepek alkalmával a legtöbb lelkipásztor teszi is. — Kivonulás Ahol a miséző pap végigvárja a záró éneket, s csak utána vonul ki, (vagy esetleg csak az utolsó sorok alatt megy ki), ott rövidesen a hívek sem szaladnak ki az ének közben. Ez sokkal illőbb a mise bezárásához és az ének szent szövegéhez is. — Mise után Szerencsés, ha a lelkipásztor kimegy a hívek közé (hacsak nem kell másik misére siet­nie) s néhány szót vált velük. Helyette vagy vele együtt köszönthetik a híveket a képvi­selőtestületnek vagy az evangelizációs munkacsoportnak tagjai. Már hazánkban is terjed, nyugaton pedig bevett szokás, hogy legalábbis egyes ünnepi misék után (pl. húsvét vigíliáján, ünnepi szentségkiszolgáltatások után stb.) agapét tar­tanak — a hívek által hozott sütemények felhasználásával. Jól szolgálja ez — az egyház ősi gyakorlatát követve — a közösség találkozását. A nyugati egyházban az új templo­mok többnyire úgy épülnek, hogy a templomból a hívek nem az utcára, hanem egy hall­ba vagy előtérbe lépnek ki. Ez is arra hívja őket, hogy ne rohanjanak rögtön haza, hanem köszöntsék egymást, találkozzanak egymással. (Hiszen a mise ténylegesen egy-egy kö­zösség ünnepe!) B) A gyermekmisék A különböző helyzetek, csoportok, életkorok igényeihez alkalmazott mise-formák közül leginkább a rituális miséket ismerjük, továbbá a diák- és ifjúsági miséket. A diák- és ifjú­sági miséken a liturgia imént ismertetett lehetőségeit is felhasználhatjuk, sajátosan alkal­mazva azokat az iskolások vagy serdülő-fiatalok igényeihez (Vö. MKPK előszava a Gyermekmisék Vezérkönyvéhez, in: Bűnbocsánat és Oltáriszentség 377. old.) A gyermekmisékről az egyház külön dokumentumot adott ki, mert — mint írja — „a liturgia jelei nincsenek eléggé a gyermek felfogóképességéhez alkalmazva" (GYMD 2). E dokumentum (mely magyarul is megjelent a Bűnbocsánat és Oltáriszentség c. kötetben, de melyről ugyancsak kiderült, hogy sok lelkipásztor nem ismeri) nagyszerűen példáz­za, hogy mennyire élőnek és emberközelinek tartja az egyház a liturgiát, a szentmisét. Elég, ha e rendelkezés főbb szempontjait ismertetjük, mert ezek maguktól beszélnek, s tartalmazzák a magyarázatot. 1. Gyermekek miséi, amelyeken csak néhány felnőtt vesz részt „Különösen hétköznap ajánlatos bevezetni a külön csak gyermekekkel tartott szentmisé­ket. Ezeknek a szentmiséknek a felnőttek miséire kell felkészíteniük" (GYMD 20-21). A gyermekmisék alakításának két fontos célt kell szem előtt tartania: a) Hogy a gyermekek megértsék a mise liturgiájának mondanivalóját, jeleit — a pap úgy fejezze ki magát, hogy a gyermekek könnyen megértsék (23) 119

Next

/
Thumbnails
Contents