Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - KÖRKÉP - Kerkhofs, Jan - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Bízzuk rá magunkat Jézus Lelkére - Az egyház és a rendek pusztai vándorlása
„nem egyidejű egyidejűség". Más szóval: Ugyanabban az országban, ugyanabban a csoportban, ugyanabban a családban egymás mellett a történelmi fejlődésnek különböző fokai és különböző interpretációi vannak jelen. Vannak olyan közösségek, amelyek továbbra is Lefébvre érsek tradicionalizmusát követik, s olyanok is, amelyek türelmetlenül túlzott ökumenizmust akarnak megvalósítani. Ha összefoglaljuk a 20. század második felében felgyorsult történelmünk fontosabb jegyeit, először is meg kell állapítanunk, hogy (Görögország kivételével) mindenki tudatában van annak, hogy vége van a „hagyományos kereszténységnek". Az oktatás, az egészségügy, a művészet, a népi kultúra, a médiumok (a zarándok-turizmust kivéve), valamint a Harmadik Világgal foglalkozó nem állami intézmények világi kezekben vannak. Sőt, ide tartoznak nagy keresztény szociális intézmények is, a keresztény szakszervezetek, a magukat kereszténynek nevező politikai pártok. A nagy modem humanitárius alapítások — Vörös Kereszt, Amnesty International, Greenpeace és hasonlók — már nem egy vallás égisze alatt történtek. Századunk elején sok országban szerzetesnővémek vagy legalábbis hajadonnak kellett lenni ahhoz, hogy valaki tanítónő vagy betegápoló nővér lehessen, vagy hogy önkéntesként a „gyarmatokra" mehessen. Még az egyetemeken is kimondottan vallásos és keresztény légkörben élt sok professzori testület. Az egyházon belül elterjedt elv volt: „Az egyházon kívül nincs üdvösség". A keresztények számára, akik még tiszta többséget alkottak, a profán világot szigorúan az határozta meg, amit szociológiailag „egyházi szisztémának" nevezhetünk. Csak két példát említek. 1901-ben Hollandia lakosságának csak egy százaléka vallotta magáról azt, hogy egy felekezetihez sem tartozik; 1991-ben ez a rész elérte az 51%-ot (a 18-24 évesek csoportjában a 61%-ot). Belgiumban 1990-ben 32% vallotta magát egyik felekezetihez sem tartozónak (a 18-24 éveseknél ez 41%). S mégis, ez a két ország világhírű a páratlan keresztény oktatási és egészségügyi intézményei miatt. Keresztények követik egymást a miniszterelnöki székben, a szerzetesek tízezrei és misszionáriusok ezrei (férfiak és nők) kerülnek ki 1950-ig az iskolákból és az egyházközségekből. Világszervezetek, keresztény szakszervezetek, keresztény vállalatok vezetői ütötték fel ott sátrukat. Ennek a két országnak több katolikus egyeteme van, mint az összes többi európai országnak együttvéve. A háború vége egy korszak végét jelentette. Ma fővárosaikban a gyerekeknek több mint a fele nincs megkeresztelve (ami egyébként Észak- és Nyugat-Európa minden nagyvárosára érvényes). Szabadság és egyenlőség mint közkincs Közben a Francia Forradalom két értéke, a „szabadság és egyenlőség" közkinccsé lett; az iskolai képzés végső eredményei a női emancipációnak kedveztek. Ugyanakkor a háború utáni évek gazdasági fejlődése az életvitel óriási emelkedését hozta magával. Ezt Nyugat-Európában, sőt Közép-Európa egyes vidékein is, a lakosság többsége megtapasztalhatta. Ennek a szerzeteséletre kiható következményei világosak; eltűntek a hármas fogadalom társadalmi pillérei. Ma már nem kell kolostorba lépni ahhoz, hogy tanulhasson az ember; papnak se kell menni ahhoz, hogy magasabbra emelkedhessen a társadalmi létrán. Növekedett a szexualitás értéke (egészen a szeretetnek érosszá való leértékeléséig). Még a Zsinat is áthelyezte a hangsúlyokat a keresztény házasság céljainak a fölsorolásában. Mindenütt igyekeztek „korszerűen" meghatározni a fogadalmak tartalmát (higgadtan vagy kétértelműen). A szociokulturális változás hatásánál mélyebb hatása volt az ideológiai változásnak, mint a tudományos, technikai és gazdasági forradalom következményének. Durván így lehetne fogalmazni: a racionalizmus előkészítette a talajt a liberális protestantizmus e- lőtt, de a katolikus országok elitjének a pozitivizmusa (és sokszor gyilkos antiklerikaliz- musa) előtt is. Később nacionalista és totalitárius ideológiák töltötték be a tömegek közt támadt ideológiai űrt. A Második Világháború után Nyugaton a gyakorlati materializmus kerített hatalmába minden társadalmi réteget, Közép-Európában ugyanakkor az 105
