Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - KÖRKÉP - Kerkhofs, Jan - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Bízzuk rá magunkat Jézus Lelkére - Az egyház és a rendek pusztai vándorlása
A szerzetes élet prófétai jellege éppoly sokrétű, mint az első apostoloké és a négy evangélistáé. Egyébként nemcsak a nagy alapítók ismerték el rendjük vagy kongregációjuk keretein belül a Lélek újdonsága iránti készséget: ők tudták, hogy a személyes Isten mindenkit külön úton hív és vezet, hogy Isten tiszteletben tartja a közösségen belül az emberi személy egyszeri voltát azzal az igényével együtt, hogy szabadon élje belső hivatását. A nagy elöljárók mindig is védelmükbe vették — intézményük érdekében és azon belül — azt az utat, amely összhangba tudja hozni a lojalitást a szabadsággal. A Szentlélek erejének és szabadságának ez az újbóli felfedezése kétségtelenül a leglényegesebb eleme annak a valóban radikális változásnak, amelyen a szerzetes élet a Zsinat után eltelt rövid időszakban végigment. De ne legyünk naivak. A történelem azt is mutatja, hogy sok közösség kihal, gyakran csak nagyon lassan, hosszú idő után. Csak azok a közösségek épülnek fel egy elkerülhetetlen krízis után újra, amelyekben megvolt az erő és a lehetőség arra, hogy átalakuljanak, elmélyítsék a lényegest, föláldozzák mindazt a mellékest, amit megfertőztek a világ és a világegyház eseményei. Ez áll az egyes helyi egyházakra, de áll minden nagy egyházra is. Időről időre meghívást kapnak arra, hogy tegyenek különbséget az eleven hagyomány és a szociokulturális, történelmileg meghatározott hagyományok között. Ezeket a változásokat szükségképpen a növekedéssel járó krízisek, feszültségek kísérik, menekülés a terméketlenné vált múltba vagy az utópisztikus és kaotikus jövőbe. A történelmi felgyorsulás, a forradalmi változások idején, amilyenben mi is élünk, s amely egyedülálló az „emberi jelenség" (Teilhard de Chardin) hosszú vándorútján, felgyorsulnak a születések és a halálesetek is. Ez érvényes Európa minden biológiai demográfiájára (érdekes módon kivéve a svédet): jelenleg több ember hal meg, mint amennyi születik. Ez nem akadálya annak, hogy a szerzetes élet Európában — más földrészekkel összehasonlítva — számszerűen még fölényesen áll az első helyen. Persze, ha a korpiramisokat hasonlítjuk össze, a déli félteke tűnik a legfontosabb térségnek, ahol a harmadik évezred elejére fog kifejlődni a szerzetes élet. Azonban a modernség terjedése következtében bevezetett modellek ezeket a szerzeteseket is arra fogják indítani, hogy sokkal mélyebb inkulturációt hajtsanak végre. Kétségtelen, hogy Európán belül vannak kisebb-nagyobb különbségek, vidékek és kultúrák szerint. Mégis úgy látszik, hogy az általános tendencia mindenütt ugyanaz. Még Lengyelországban is — Közép-Európa egyetlen olyan országában, ahol számszerűen jelentős szerzetesség van — a belépések görbéjének ellaposodását figyelhetjük meg. Igaz, a szemináriumokba és noviciátusokba való tömeges belépés itt nem is volt hagyomány, összehasonlítva azokkal a számokkal amelyeket Írország, Hollandia, Belgium és Franciaország mutat fel. Ezek az országok adták a legtöbb misszionáriust, férfit és nőt. így tehát szinte minden ország ismeri a csúcsára állított korpiramist (az Egyesült Államok és Kanada is). Az öregek és azok az intézmények, ahol eddig dolgoztak, súlyos teherként nehezednek a megújulás és inkulturáció lehetőségeire, amit viszont a fiataloktól várnak el. < Sajnos az sem vitatható, hogy egyik-másik intézményben a kevés jelölt minősége is csökkent (ezt bizonyítja több férfi-közösségben végzett felmérés). Ahhoz pedig, hogy végig tudjunk menni az előttünk lévő pusztaságon, olyan erős személyiségekre lenne szükség, akik kiegyensúlyozottak, akik képesek elviselni a magányt, a feszültségeket és a kétségeket. A lelkek megkülönböztetésének erényére ma sokkal nagyobb szükség van, mint bármikor. Viszont egyre ritkábbak az olyan fiatal elöljárók, akik elég erősek ahhoz, hogy örömmel hordják terhüket. II. Miért lett osztályrészünk a sivatagi vándorlás? Először is emlékeztetek arra, hogy a fejlődés ritmusa és annak mélyebb okai országonként különbözők lesznek. Ahogy különböző közeli és távoli szociokulturális történelmük is. Mégis mindenütt igaz lesz, amit Karl Rahner szeretett mondani: helyzetünk 104
