Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - KÖRKÉP - Kerkhofs, Jan - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Bízzuk rá magunkat Jézus Lelkére - Az egyház és a rendek pusztai vándorlása
kát az Abszolúturnból való részesedéssel magyarázza. S mivel e részesedés különböző fokozatú, relatív; így a művészetfilozófiában felfedett paradoxonok léte szinte szükség- szerű. Ezen látszólagos esztétikai antinómiák is csupán Isten evidenciáját bizonyítják. Mint említettük, Schütz a teológiából, deduktív módon közelít a műalkotások világához, három neotomista teodíceai istenbizonyíték interpretálásával összekötve. Sík Sándor a műalkotások konkrét, empirikus vizsgálatának végső eredményeit egy neotomista elvhez kapcsolja; mégpedig Istenhez, mint létesítő okhoz, aki minden felfedett dichotó- mia feloldása is egyben. 1906 és 1911 között magyar-latin szakos egyetemi és papi-teológiai felkészülése során Sík Sándor a „mester"-t, Schütz Antalt hallgatja.26 A tanítvány később jóbarát, majd 1913-ban az Imáságoskönyv társszerzője. Személyes kapcsolatuk a harmincas években elhidegül, elsősorban Schütz jobbra tolódása miatt.27 De Schütz teológiája, az általa interpretált neotomizmus, ennek lehetséges esztétikai következményei: azaz mindennek összefoglalója A bölcselet elemei című könyve, mégis tapasztalható hatást gyakorolt az Esztétikára. A jobboldali politikai magatartás csak a barátot, de nem a teoretikust érvénytelenítette Sík Sándor számára. Jegyzetek: 1. Schütz Antal: A bölcselet elemei Szent István alapján. Budapest, Szent István Társulat kiadása. 1927. 201.p. BÖLCS. (A továbbiakban: BÖLCS. = A bölcselet elemei). — 2. BÖLCS. 202.p. — 3. BÖLCS. 203.p. — 4. BÖLCS. 239.p. — 5. BÖLCS. 241-242.p. — 6. Turay Alfréd: Lételmélet, Debrecen, 1984. 115.p. — 7. BÖLCS. 234-238.p. — 8. Sík Sándor: Esztétika. Universum Kiadó, Szeged, 1990. (a továbbiakban: E. = Esztétika.) 27.p. — 9. E. 447.p. — 10. E. 448-449.p. — 11. E. 449-450.p. — 12. E. 449-450.p. —13. BÖLCS. 193.p. —14. BÖLCS. 199.p. —15. Uo. —16. BÖLCS. 245.p. —17. Uo. —18. BÖLCS. 202-203.p. —19. Sz. E. 31.p. — 20. PitroffPál: Bevezetés az esztétikába. Szent István Társulat, Budapest, 1930. 22-23.p. — 21. PitroffPál: A szépirodalom esztétikája. Szent István Társulat, Budapest, 1922. 23-24.p. — 22. Uo. 30-31.p. — 23. E. 452- 453.p. — 24. E. 455.p. — 25. E. 455-456.p. — 26. Rónay György: Sík Sándor. In: Sík Sándor: A kettős végtelen, l.kötet. Ecclesia Könyvkiadó, Budapest, 1969. lO.p. — 27. Sík Sándor emlékezete, Szentendre, 1989.37.p. Jan Kerkhofs SJ BÍZZUK RÁ MAGUNKAT JÉZUS LELKÉRE! Az egyház és a rendek pusztai vándorlása Ebben a dolgozatban személyes nézeteimet szeretném közölni. Az angol azt mondaná, hogy „vékony jégen korcsolyázom". Ez azt jelenti, hogy sok értelmezésem után kérdőjelet lehet tenni. Persze nem mindig, mert biztos vagyok abban, hogy egyik-másik igaz és fontos. Mint minden jó demokráciában, itt is mindenkinek joga van ahhoz, hogy más véleményen legyen. Dolgozatom három részre tagolódik. Először vázolom a jelen helyzetet, ahogyan én látom. Azután azokat a mélyebb okokat elemzem, amelyek magyarázatot adnak erre. Végül megkísérlem fölvázolni a jövőt, s kérdések formájában megpróbálok ötleteket adni. I. A jelen helyzet Nem lehet beszélni szerzetesekről általában, sem most, sem a jövőben. Az egyház egész történelme folyamán a rendi és tágabb értelemben az „evangéliumi" és „apostoli" élet mindig azt mutatta, hogy a Szentlélek szabadon vezeti azokat a férfiakat és nőket, akiket megérint viharos gyöngédsége. Ezt éppúgy látjuk a több száz éves hagyománnyal rendelkező régi alapításokban, mint az utóbbi évtizedek új közösségeiben. 103