Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - KÖRKÉP - Máté Zsuzsanna: Az Abszolútum Schütz Antal és Sík Sándor művészetfilozófiájában
„minden érték foglalata és ősképe.... A világ teleológiája ugyanis abszolút föltétien értéket: eszméknek kozmoszát (rendszerezett világát) valósítja meg, a gazdagságnak és szépségnek megszámlálhatatlan fokozataival és változataival."17 A művészet rendeltetése a világ teleologikus hierarchiájában megnyilvánuló értékek megmutatása. Azaz láthatóvá tenni az egység, a rend uralmát a káosz felett a Szép megvalósításával. A Szép, bár másra vissza nem vezethető érték, de mégis — a szenttamási elvek szerint — minden emberi tevékenység, így a művészi is az erkölcsi egyetemesnek alárendelt.18 Schütz Antal három szenttamási — étiológiai, nomológiai és teleológiai — istenbizonyítékhoz kapcsolja művészetfilozófiai gondolatait. Pitroff Pál esztétikai koncepciójában már utaltunk a nomológiai istenbizonyíték lehetőségi megmutatására a világ törvény- szerűségének, harmóniájának ábrázolása által. A teleológiai szemlélet célirányossága alapján elemzi Pitroff az alkotói folyamatot, melyben az alkotó által észrevett forma dinamikus jellege, önkibontakozása, célirányossága „nem engedi pihenni a művészt, míg meg nem fogja, míg ki nem fejezi." Sőt — Goethét idézve — ez az alkotói folyamat még önkínzáshoz is vezethet, ahhoz, hogy az ember „valami különbnek meggyőződéséből saját hajlamai ellen" cselekedjék.19 E teleologikus szemlélet egy jellegzetesen metafizikai kategóriához kötődik Pitroff Pál esztétikájában: mégpedig a formáló kategóriához— vagy más elnevezésben — a forma önkibontakozásához; természetesen a forma Istenhez vezető teleologikus felfogásával. 1928-ban íródott, de előző tanulmányait is egybefoglaló Bevezetés az esztétikába című munkájában a művészet meghatározásában a világ és én egységét, egésszé teremtését a formával véli megoldhatónak. A formáló kategória az emberi természet legmélyéből fakad, a törvényszerűségeket meglátó, rend felé irányuló lelki folyamat. Az emberi lélek legmélyén természetesen a keresztény vallással érintkezik e kategória.20 A világ és én egységét megteremtő formáló kategória egyrészt spirituális jellegű, másrészt teleologikus irányultságú. Hiszen a „lélek rejti az értéket, az esztétikai kategória formáló determinánsát."21 Másrészt e lelki, formáló kategória dinamikus, célirányos. Az esztétikai magatartásformákban, így például az alkotásban, az ihlet során a művész számára sokszor gyötrelmes önkibontakozásként érvényesül.22 Amíg Schütz az említett három szenttamási teodíceai kérdéskörbe illeszti művészetfilozófiáját, addig Pitroff Pál esztétikájának végkövetkeztetései a nomológiai és teleológiai szemlélethez vezetnek. Sík Sándor esztétikai problémamegoldásaiban viszont a végső válaszok következetesen az étiológiai elvhez kapcsolódnak. Az esztétikai alanyok magatartása, mivolta Abszolútumot feltételez; az alkotás jelensége Isten létét bizonyítja; az esztétikum apriorija isteni létesítőre utal. Hasonlóan a forma mint szellemi valóság is az Abszolút létesítőre utal. Pitroffhoz hasonlóan a forma a világon — mint a művészet tárgya, matériája — és az énen — alkotón, befogadón — kívüli harmadik létesítő oka a művészetnek. A forma ontológiájáról így ír Sík Sándor: „Ha tehát valahonnan létrejöttek, de sem a »világban«, sem az alkotó művész egyéniségében nincsen meg létrejöttük magyarázata, szükségképpen egy harmadik forrást kell felvenniük, amely a tudattól is, a »világtól« is különbözik, amelyből mindkettő veszi a saját formáit: az esztétikumnak bizonyult, tehát formált világ is, az esztétikumnak bizonyult és esztétikailag alkotó (tehát formált és formáló) ember is. Mivel pedig a formák nem konkrét valóságok, hanem elvont viszonyok, tehát szellemi valók, ez a forrás is csak szellem lehet. Ez a szellem pedig végelemzésben nem lehet más, csak az Abszolútum."23 Sík Sándor a műalkotás létezésének paradoxonét — műalkotás van, de esztétikai létezése mégis csak az esztétikai alany és tárgy egymásbaválásakor jön létre — szintén az Abszolútumban véli feloldhatónak, hasonlóan az esztétikai értékhez. Az abszolút létezésben és abszolút érvényességben: „érték és valóság egy"24; a műalkotás relatív léte és értéke nem valósíthatja meg, de feltételezi az Abszolútumot; vég nélkül közeledik feléje. Sík Sándor minden lényeges esztétikai kategória ontológiáját az Abszolútumra, a keresztény Istenre25 tartja visszavezethetőnek, kapcsolódva a tomista étiológiai istenbizonyítékhoz. Platóm konvenciókat alkalmaz, amikor az alkotásban, befogadásban, esztétikai értékben, a mű létében a meghatározhatatlan, tovább már nem elemezhető mozzanato102
