Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - KÖRKÉP - Máté Zsuzsanna: Az Abszolútum Schütz Antal és Sík Sándor művészetfilozófiájában
szintézis feladását követően a szubjektív szintézisre épül —> az Abszolútumhoz való viszonyulás milyenségében dőlt el. Az abszolutizáló művészetfilozófiák összehasonlító megközelítésében leírhatóvá vált e gondolatrendszerek struktúrája, modelltípusa. Az Abszolútum-állító művészetfilozófusok — Pitroff Pál, Brandenstein Béla, Schütz Antal, Pauler Ákos — spekulatív, deduktív módon, a művészet pragmatikus kötöttségét nélkülözve, neotomista filozófián belül maradva magyarázták a művészetet. Az esztétikákban felvetődött ellentmondásokat, paradox tényeket kívülről — objektív szintézisre törekedve — az Abszolútumban oldották fel. Az Abszolútum-állító esztétáknak a művészet, a műalkotás lényegének ismeretére van szüksége, az esztétikai Abszolútumra, Ideára. Koncepciójuk egy hierarchikusan strukturált, piramisszerű teória, melynek csúcsán egy olyan végső fogalom, idea, tökéletes lényeg áll, amelyből minden más esztétikai kategória levezethető. A központi fogalom axiómaként meghatározhatatlan és apriorisztikus jellegű. Állandó eleme minden esztétikai tevékenységnek. Abszolútum-kereső esztétika Sík Sándoré, aki a művészetfilozófián belül több lényeges esztétikai problémát a szubjektum nézőpontjából old fel. Azonban univerzális gondolkodásmódja képtelen elfogadni az esztétikai dualitásokat, bizonytalanságokat, bizo- nyíthatatlanságokat, így esztétikáját hirtelen lezárja egy neotomista filozófiával, az Ab- szolútum létét állítva. így a síksándori esztétika önmagában Abszolútum-kereső, de végső, filozófiai következtetésében neotomista. A neotomista esztéták Ideája, a rendszerezés alapja kétféle lehet: külső, közvetett, művészeten kívüli vagy belső, közvetlen, immanens mozzanat. Schütz, Brandenstein, Pauler esztétikájában, Sík Sándor végső, metafizikus filozófiai válaszában az Abszolútum külsődleges: az Isten, az Istentől származó Tökéletesség, Abszolút Szépség elérésének a vágya. Pitroff koncepciójában a metafizikus Idea belső: a műalkotások egyik jellemzőjét, a Harmóniát abszolutizálja. Schütz Antal: A bölcselet elemei című szintetizáló filozófiai és teológiai, Szent Tamást értelmező könyvében, az esztétikáról szóló gondolatmenetében metafizikus és neotomista szellemiséggel kettészakítja a világot, értéktelen és értékes pólusra. A két világ összekötő eleme a művészet, mely szemlélhetővé teszi az egység, a rend, a homogenitás pozitivitását. „A művészet rendeltetése egy önálló visszavezethetetlen értéknek, a szépnek megvalósítása, és ezáltal az emberi létnek gazdagítása. Minthogy a művészi szép nem egyéb, mint a hatásosan kifejezett teljesség, a művészet mint ennek a szépnek tudatos ábrázolása hatásosan megláttatja és így megbecsülteti a dolgokban benngyökerező teljességet; tehát képviseli az eszme győzelmét a múlandóságon, az egység és rend uralmát a káoszon. Ezért a mű-élvezet az eszmék, a rend, az egység világába vezet."1 A művészet feladata tehát a valóság megnemesítése azáltal, hogy „rejtett értékeit" megismerhetővé teszi.2 Schütz Antal életművében igen töredékesen foglalkozott az esztétikával. A neotomista gondolkodók közül ő rendelte leginkább a teológia „szolgálóleányává" az esztétikát. Az esztétikai problémák alanyi-tárgyi dualitásait, relativitásait a teodíceai bizonyítékokhoz használta fel, Isten étiológiai, (Isten mint létesítő) nomológiai (Isten mint rendező) és teleológiai bizonyításához. Mint katolikus bölcselő, a budapesti egyetem dogmatika tanára a művészetnek Istenhez vezető szerepet szánt, így a művészetfilozófiát is a teodícea segédtudományaként értelmezte. Pitroff Pál esztétikájában a művészet feladata, értelme, lényege a való világ lényegi megismertetése, mely potenciálisan magában hordozza az Istenben való hit lehetőségét. Pitroff esztétikai következtetései nem váltak teodíceai problémákká. Schütz skolasztikus látásmódja az igazi művészet lényegét közvetlenül a hit megvalósulásában láttatja: „az igazi művészet a valóság teljességét tárja föl, s legmélyebb mozzanatait dolgozza ki, közvetlen érintkezésbe jut a valóságnak és létnek legmélyebb gyökerével, Istennel. Benne megtalálja a művésznek tökéletes szépséget áhító örök művészi önelégedetlensége a hi99
