Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - KÖRKÉP - Máté Zsuzsanna: Az Abszolútum Schütz Antal és Sík Sándor művészetfilozófiájában
kerülnének egymással, akkor mi szükségünk lenne még a Szentiélekre, aki voltaképpen nem más, mint éppen ez az egység, amely, számunkra megragadhatatlan és irányíthatat- lan lévén, kivonja magát rendelkezésünk alól. Ez az egység mindig csak annyiban adott számunkra, amennyiben azt, amit személyes adományként és feladatként kaptunk a Lélektől — azért, hogy éppen abban szorgoskodjunk és ne valami másban — mintegy beleégetjük abba a szeretet hordozta reménybe, hogy mindezek az adományok legvégül egységbe ötvöződnek akkor is, ha ezt az egységet mi már nem vagyunk képesek átlátni és rendelkezésünk alá vonni; akkor is, ha e megragadhatatlan egységet valló hitünket olyan töredékes egység által kell tanúsítanunk, amire emberekként alázatban és az egymáshoz rendelődés szándékával képesek vagyunk. Ám, hogy miként lehet az egyházban bátran vállalni a Szentlélek személyre szabott adományát, és ugyanakkor az adományok egységére törekedni, az már olyan kérdés, melyet nem a rendszerező értelemnek kell megválaszolnia saját elvei alapján, hanem maga is a Szentlélek ajándéka, aki úgy adja magát nekünk, hogy ezáltal mégsem válik számunkra manipulálhatóvá. Ettől a Lélektől nem kell tartanunk, hanem rá kell bízni magunkat, kinek-kinek önkritikusan és önmaga ellenében. Akkor a Lélek improvizációja — amit más néven így hívunk: egyház — sikerültebb lesz, mint ha csupán a magunk szabta elvek szerint akarnánk alakítani vonásait. (Karl Rahner: Das grosse Kirchenjahr. Geistliche Texte nyomán. Hrsg. A. Raffelt. Herder, 1988.315-321. o.) Fordította Gáspár Csaba László Máté Zsuzsanna AZ ABSZOLÚTUM SCHÜTZ ANTAL ÉS SÍK SÁNDOR MŰVÉSZETFILOZÓFIÁJÁBAN Az abszolút bizonyossághoz való viszony minősíti a gondolatrendszereket, a magyar filozófiát, művészetfilozófiát is. A XX. század felének magyar művészetfilozófiáját vizsgálva az Abszolútum keresése, állítása egy lehetséges komparatív művészetfilozófiái diszciplína számára három modell archetípusát adja. Egyrészt az Abszolútum-állító modellt, melyben az Abszolútum egyik megvalósulása maga a művészet. Másrészt az Ab- szolútum-kereső modellt, melyben a gondolkodó nem jut túl Abszolútumra vágyódó gondolkodásmódján, de szinte akaratlanul mégis megteszi ezt — mint Sík Sándor élményesztétikájában, a fiatal Lukács Abszolútum-kereső gesztusában. Azonban a gondolkodásmód irányultságának sajátosságából következően nem tudják elfogadni az Abszolútum bizonyosságának lehetetlenségét, így Sík Sándor egy neotomista filozófiában oldja fel a fenomén-élmény esztétikai dualitásait, míg Lukács György élete végén inkább korunk ideológusa, mint filozófusa lesz. A harmadik modelltípus: az Abszolút bizonyosság tagadása. Univerzális igényű művészetfilozófia helyett a szubjektív szintézisen alapuló esztétika, mely napjainkban egyszerűen feloldódott a hermeneutikában. Rövid dolgozatom tárgya tehát az abszolút bizonyosságot állító és kereső modellek vázlatos bemutatása. Az abszolutizáló tendenciát hordozó művészetfilozófiák közül — a XX. század első felének esztétikatörténetéből — a neotomista Schütz Antal Abszolútum-állító és Sík Sándor Abszolútum-kereső gondolatrendszerét emelem ki, mint jellegzeteseket és meghatározókat. Bizonyítva, hogy a folyamat alapja — mely napjainkban az objektív, univerzális 98
