Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Gáspár Csaba László: Fila Béla professzorral. Életút, történelem, üdvösségtörténet
— Ha ez igaz, akkor mivel magyarázható, hogy ma mintha valamiféle későókori pesszimizmus kapna lábra? A jelen kedvelt kormeghatározása: „posztmodern", vagyis egy már elmúlt korszak felől határozza meg önmagát, annak irányába tekint, és nem úgy tűnik, mintha a jövő felé haladna, legalábbis nem azzal a várakozással, mint a megelőző „modemitás". Maga a „posztmodern" kifejezés arról tanúskodik, hogy manapság nem a jövőbe tekintő, optimizmus a szellem általános hangulata. — Ezt magam is érzékelem, a belőle áradó dekadenciát is, de inkább kísérő, periférikus jelenségnek érzem. — Nem inkább a periféria jelenségének, abban az értelemben, hogy saját periférikus voltát érzékeli az ember, s azt, hogy a történelem mintha kifutni látszanék az eddigi, az ember által irányított vágányokról? — A század nagy gondolkodói ma már halottak, s nem támadtak utódok. A nagy szellemi teljesítmények után nem jött létre a várt állapot, hanem az épületet kis szellemek csinosítják, cizellálják, de ezzel valójában bontogatják, mállasztják. Ezt azonban én csak átmeneti jelenségnek érzem. Meggyőződésem, hogy — ha egyáltalán van értelme a valóságnak, (mert csak akkor van értelme tudományt űzni, ha a valóság értelmes) — az emberiség még az összes eddigit meghaladó lehetőség előtt áll. Például a világűr az új tudományos eredmények nyomán szerves szereplője lesz a földi, az emberi történelemnek. Ennek eredményeképpen bizonyosan újszerűén fogjuk érzékelni a föld és az ember jelentőségét. Az ember meglepő dolgokat fog megtudni a világmindenség egészéről és ennek nyomán önmagáról. A számítógép jelensége is tanulságos. A kibernetika korszakán túljutva, az ember sokkal élesebben fogja látni önmagát, ha túllép saját alkotásán. Én ebben bizakodom: az emberiség szellemileg még beláthatatlan lehetőségek előtt áll, mert objektiválván önmagát, újszerűén érzékeli saját valóságát, ez pedig vissza fog hatni rá, és ez új forrásokat fakaszt a valóságban. Azt ugyanis nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a technika mint az ember alkotása az ember mint szabad alkotó végét jelenti. Objektivált önmagán túljutva, az ember ismét rá fog találni szellemi önmagára, és ez transzcendenciára fogja késztetni. Ha a logika-metafizika-technika egyetlen „fejlődési" sort alkot, akkor a technikán túljutva az ember egy új típusú „metafizikai" gondolkodást alakíthat ki, melyben az üdvtörténelem is újszerű megvilágításba helyeződik, — erre a hagyományos metafizika már képtelen. Az üdvtörténelem újszerű megvilágítása pedig nem más, mint magának az üdvösség történelmének a folytatása. Én ebben hiszek. Gáspár Csaba László Számunk írói: Bánhegyi B. Miksa OSB főiskolai tanár, Pannonhalma — Békés Gellért OSB egyetemi tanár, Pannonhalma—Róma — Filthaut, Theodor a Münster i.W. egyetemen a pasztorális teológia professzora. Meghalt 1969- ben — Gáspár Csaba László szerkesztőségi munkatárs, Budapest — Kerkhofs, Jan SJ Leuven—Heverlee (Belgium) — Máté Zsuzsanna főiskolai adjunktus, Szeged — Obendorf Beatrix SJC, Tahi — Oláh Miklós gk. parochus, Debrecen — Rahner, Karl SJ — Söding, Thomas, az újszövetségi egzegézis professzora, Wuppertal (Németország) — Sulyok Elemér OSB főiskolai igazgató, Pannonhalma — Tomka Ferenc egyetemi magántanár, plébános, Budapest — Ziegler, Josef Georg egyetemi tanár, Mainz 94
