Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Széll Margit: Dr. Jelenits István piarista tartományfőnökkel. "... Az én igéim el nem múlnak..."
Kérdezte, hogy a tudományos gondolkodásban járatlan embernek mi a helyzete a Bibliával kapcsolatban. Nekem meggyőződésem, az ilyen embernek az a dolga, hogy bízza rá magát valami fajta vezetőre. Azért nagyon fontosnak tartom, hogy egy bibliaolvasó közösségben legyen szakember, aki tényleg ért a Bibliához és az ne egyenlő eséllyel szólaljon meg azokkal, akik nem értenek hozzá. Ez nem egy traccsparti, ahol mindenkinek egyforma lehetősége van a megszólalásra, itt különböző illetékességi fokon szólalnak meg. Bizonyos szempontból a legszentebb a legilletékesebb, és a legszentebb lehet a legegyszerűbb is. De más szempontból a legtudósabb a legilletékesebb. Az ő illetékessége más természetű, mint a szenté. És a szent pontosan tudja, hogy mikor kell a tudósnak az illetékességét igénybe vennie. Ennek a kívánalomnak meg kell lennie. Akár úgy, hogy leülünk és együtt elgondolkodunk, akár úgy, hogy magába a könyvbe kerüljön be a tudósnak az ismerete, okosan és egyszerűen megfogalmazott jegyzetek vagy kommentárok formájában. Sajnos, mindmáig az az érzésem, — és itt nem akarom a kollégáimat bírálgatni —, hogy a magyar Szentírás-kiadások jegyzeteivel nem nagyon lehetünk megelégedve. Például a francia TOB-nak, a Traduction Oecuménique de la Bible-nek a bevezetése és jegyzetei mintaszerűek abból a szempontból, hogy hogyan lehet a tudományban járatlan embert nem fölösleges ismeretekkel elkápráztatni, hanem a legszükségesebb tudnivalókkal úgy felszerelni, hogy magához a szöveghez utat találjon. Ha a mi Bibliához kapcsolódó jegyzeteink és kommentárjaink ügyetlenek, ebben ludas az irodalmi műveltségünknek hiányossága is. Például egy évszázad óta nincs tisztességes Arany János kommentárunk. És hogyha az iskolában igazán jól tanítanák a Toldit, József Attila vagy Szabó Lőrinc verseit, akkor megtanulnák az emberek azt is, hogy a Bibliát hogyan kell magyarázni. Örömmel látom egyébként, hogy mostanában nálunk is lefordítanak egyszerű és rövid kommentárokat. A TOB-nak egész hangneme, szakszerű, tárgyilagos anyagkezelése azonban mindenképpen előnyös volna a magyar viszonyok között is. Az nem tagadható, hogy a racionalisták a bibliakritikát a Szentírás isteni eredete ellenben előszeretettel használták fel. — A racionalisták kétségtelenül a Biblia-szövegekkel kapcsolatban vagy azokkal szemben alkalmazták a modern filológiai és történelmi megközelítést. Nekik az volt a prekoncepciójuk, hogy a Biblia egyszerűen az emberi kultúrának a terméke, és ekként vették szemügyre. Érthető tehát, hogy emiatt, főként a katolikus körökben ez a megközelítés nagy felháborodást keltett, nemcsak a híveknél, hanem az egyházi hivatalokban és a hívő biblikusok körében is. Valamiképpen a szöveg szentsége elleni merényletnek látták. A protestáns teológia másként járt el. Tudósaik annyira átitatódtak a felvilágosodástól és a racionalizmustól, hogy nem láttak ebben semmiféle hitehagyást. Ám a protestáns közösségek a racionalista kutatókat nem fogadták be, szinte kizárták maguk közül. A katolikus egyház viszont hosszú időn át eléggé merev és egyértelmű elutasítás álláspontjára helyezkedett. Nem is volt igazi párbeszéd a hívő és a nem hívő kutatás között, hanem az elutasítás némasága fogadta törekvéseiket. Annál csodálatosabb, hogy maga a racionalista kritika jutott el odáig, hogy a szövegnek az Istenre nyíló, sajátos mélységeit egyre jobban feltárta és egyre jobban tisztelni tanulta. Azt lehetne mondani, hogy a katolikus egyháznak a néma ellenállásán folyton megtorpanva és a szöveggel a maga módszerei szerint egyre árnyaltabban és behatóbban foglalkozva a kritika eljutott odáig, hogy lassanként a katolikus partner számára is párbeszédképes lett. Tehát nem arról volt szó, hogy egy idő múltán a katolikus fél belátta, hogy az ő álláspontja tarthatatlan, hanem egy sajátos párbeszéd alakult ki. Az egyik fél a némaságával vitázott, a másik az egymást váltó meggondolásaival és érveivel. Hamarosan kiderült, hogy egyiknek az álláspontja sem végleges vagy megmásíthatatlan, hanem új, harmadik lehetőség nyílik. Egy olyasfajta megközelítés, amely a szövegnek az emberi megnyilatkozásait is nagyon komolyan veszi és pontosan ezeknek a segítségével 89
