Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kremer, Jacob - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Szó szerinti hűséggel - nem betűről betűre. Az egyszerű bibliaolvasás határai és lehetőségei
kívül hagyása könnyen súlyosan téves értelmezéshez vezethet. így járnak el azok a sikerszerzők, akik például az „Isten fiai" és az „emberek lányai" kapcsolatról szóló közléseket (Tér 6,1-4; a rettegett óriások hatalmának népies magyarázata) betű szerint értelmezik, s abból az égitestek emberi lakóinak a létezésére következtetnek. Ugyanez áll abban az esetben is, amikor betűről betűre, állításuk szerint „szó szerint", de nem értelem szerint hivatkoznak arra a konkrét szituációból eredő parancsra, hogy „az asszony hallgasson az egyházban" (IKor 14,34), s levezetik belőle a nők általános eltiltását az igehirdetéstől (ezzel szemben vő. IKor 11,5). Éppen úgy nem biblikus az írás szavainak minden olyan fundamentalista (biblicista) idézése, mellyel vallási vagy politikai követelményeknek adnak nyomatékot (pl. mindenfajta eskü tilalma, minden honvédelem elutasítása). Ebben a vonatkozásban kritikai vizsgálatra szorul a Latin-Amerika „bázisközösségeiben" folyó bibliaolvasás is. Joggal várható el tehát mindazoktól, akik prédikálnak, oktatnak vagy bibliaköröket vezetnek, hogy a bibliatudomány segítségével törekedjenek a szó valódi értelmét megragadni, s ne elégedjenek meg a puszta idézéssel. Más a helyzet olyankor, amikor az egyházon belül, különösen istentiszteleti együttlé- teken a közös dicsőítéshez kapcsolódva vagy az elmélkedésre való ösztönzésül olvassuk a Bibliát. Ilyenkor nem hat annyira a bibliai szerző és az olvasó közötti távolság. Érdeklődésünk ebben az esetben nem annyira a szövegre irányul, hanem — az egyház életébe bekapcsolódva — az abban hozzánk szóló Úrra. Ahol eleven az Istenbe vetett hit, aki sokféle módon szólt és szól az emberekhez (vö. Zsid 1,1-3), ott az Isten iránti szeretet lelkületűtől áthatott embernek nem esik nehezére, hogy a Biblia szavaiban és mondataiban újra meg újra Őt magát érzékelje. Az így befogadott isteni ige igazságának nem az egyes szakaszok szavaiban van az alapja, hanem az egész Szentírás és az egyház élete kontextusában. Az ilyen egyszerű olvasás elsősorban azért lehetséges még ma is, mert a Szentírás nem kevés kijelentésének azok az egzisztenciális kérdések, örömök, gondok és bajok a tárgyai, amelyek minden kor emberét foglalkoztatják (pl. Isten hallgatása, az elveszett megtalálásának az öröme, a beteg szenvedése, bűn, halál). Ezenkívül számos szó, fordulat és metafora (pl. puszta, víz, világosság, élet, házasságkötés) századokon át, szinte mindenütt ugyanazt a jelentést hordja, s ezért nagyon alkalmas arra, hogy közvetítse Isten üzenetét. Elsősorban a Biblia sok költői szövege (különösen a zsoltárok és a példabeszédek) teszi lehetővé általános érvényű, tipikus vagy szimbolikus tartalma alapján a más személyekre és helyzetekre való közvetlen átvitelt (pl. üldözés, éhínség, megbocsátás, megmenekülés, a vakok meggyógyítása, a szeretet megnyilvánulása). Ebből a szempontból jogos a Biblia allegorikus alkalmazása magában a Bibliában (pl. Gál 4,21-31) és az egyház hagyományában (különösen a liturgiában), mégha ez a gyakorlat ma már nem követhető olyan egyszerűen. További fontos feltétele az egyszerű bibliaolvasásnak — az Istenben és Krisztusban való hit mellett — az olvasónak figyelme („áhítata"), amely alázatból, tiszteletteljes félelemből és szeretetből fakad: „Szólj, Úram, hallja a te szolgád" (ISám 3,10). Ide tartozik — mint a Szentlélek és az új szív gyümölcse — saját határaink megvallása, továbbá az állandó készség a tanítás elfogadására és életünk megváltoztatására. Ez őriz meg bennünket attól, hogy a szövegekben mindig csak a magunk igazolását találjuk meg ahelyett, hogy hagynánk: a Szentírás olvasása közben hadd érintsen meg bennünket az Úr Lelke, hadd szólítson megtérésre: „Akinek füle van, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak" (J1 2,7). Egy másik, ehhez szorosan kapcsolódó föltétel az ahhoz a közösséghez való tartozás hálás elfogadása, amely közösség az Úr „teste" (IKor 12,12 sk; Ef 1,23 és másutt), s amely által az Úr akarja teljessé tenni a földön művét. Ez az egyházias lelkűiét nem zárja ki azt, hogy az olvasó az egyház bizonyos életjelenségeivel szemben kritikus viszonyban álljon, hiszen egyházunk a világ végezetéig a „bűnösök egyháza" marad. Persze nem az egyszerű bibliaolvasás a megfelelő út és alkalom arra, hogy fölfedjük az egyház hibáit. Az ilyen kritika sokszor megnehezíti annak megértését, amit az Úr az egyes embernek akar mondani. Ugyanakkor ez a kritika a szöveg pontos ismeretét tételezi föl, s nem in69
