Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - MEDITÁCIÓ - Kéri Jolán: "...Hasonló lett az emberekhez" (Fil 2,7)
mi kérünk, vagy akarunk. Nem változunk meg és mások sem térnek meg. Nem megy az apostoli munka, a hithirdetés stb. Mindig sok az üres, vagy félig tele korsó! Nem értjük eléggé Jézus pedagógiáját! A csodálatos kenyérszaporításnál sincsen szüksége arra, hogy segítsenek neki. „Jézus azonban így válaszolt: Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni. „Csak öt kenyerünk és két halunk van" — felelték. „Hozzátok ide." Nem az apostolok szaporították meg a kenyeret és mégis hallották a felszólítást: „ti adjatok nekik enni." Előbb azonban amijük volt, oda kellett adni, bármilyen kevés is volt az. Odaadni minden jót, a „Minden Jónak", — ekkor történik az, amire mi már képtelenek vagyunk. Akkor megszűnik a hiány, nincs éhség, mindenki megkapja, amire szüksége van. Hány és hány emberhalász szeretne a „parton" halat fogni, vagy első bevetésre téli hálót kihúzni. Pedig sokszor kell „egész éjszaka fáradozni" eredmény nélkül. Jézus szava ma is áll: „evezz a mélyre" (Lk 5,4). Hol van az a mély? Távol a parttól, csak hosszú, fárasztó evező munka után elérhető helyen. Jézus megtehette volna, hogy azonnal, ott helyben megtölti a hálót. DE szükség volt Péter hitére, engedelmességére, állhatatos munkájára is. Az apostolkodásban mindenki megéli, hogy önmagában semmire sem megy. A legnagyobb erőfeszítés, egész éjszakai munka után sem. Jézussal elsősorban azok találkoztak, akik keresték őt. János és András meghívásánál olvassuk: „Jézus megfordult és látta, hogy követik" (Jn 1,38). Mielőtt meghívta volna őket, már követték őt, hátulról, távolról. Vágytak utána, keresték, Zakeus „előre futott... fölmászott egy vad fügefára, hogy láthassa" (Lk 19,4). Jézus látogatása nem csak az ölébe pottyant. Ezért ő is tett valamit, de sokkal többet kapott, mint amennyit várt. Húsvét reggelén az angyal így szólt az asszonyokhoz: „Ne féljetek! Tudom, Jézust keresitek..." (Mt 28,5). Rossz helyen keresték, „Mit keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, föltámadt..." A jószándékú, szolgálatkész, kereső szeretet nem lesz eredménytelen. Az emmauszi tanítványok kiábrándultak, csalódottak voltak. De ebben a lelkületben is Jézusról beszélgettek — és megkapták az erősítést. „Miről társalogtatok az úton?" — kérdezte Jézus. Abból indult ki, ami bennük volt. ...„Aztán Mózesen kezdve valamennyi prófétánál megmagyarázta, ami az írásokban róla szólt" (Lk 24,27). Csak a Jézushoz forduló hívő lélek, aki elfogadja az Ó magyarázatát, vezetését, érti meg Isten terveit, szándékát. Jézus vágyott az emmauszi tanítványokkal lenni, de: „Úgy tett, mintha tovább akart volna menni. Azok azonban marasztalták..." (Lk 24,28). Mikor úgy érezzük, hogy Jézus távolodik, el akar menni, marasztalnunk kell. Ő pedig marad, lángolóvá teszi szívünket, megnyitja elménket, betölt fényével, örömével. Kérleljük, hogy maradjon! Követni szeretnénk Jézust. Úgy találkozhatunk vele, ahogyan Ő akarja, úgy követhetjük, ahogyan meghatározza. Előttünk a példa: „Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is" (Jn 12,26). Kéri Jolán UTUNK — JÉZUS ÚTJA. Út, mely szinte meredeken zuhan a mélység, a szenvedés és halál felé. Jézus útja ellenkezője annak a felfelé ívelő emberi ambíciónak, melyre oly sokan szeretnének rálépni. Jézus „alászállott", mert kereste az embereket. Közénk jött, hogy jelenlétével, szavával, tetteivel szolgáljon az embernek. Nem kereste az első helyeket. Az ő helye: Betlehem, Názáret, a Golgota. Istállóban születik, családja nem vagyonos, kétkezi munkát végez, hogy létüket fenntarthassák. Utolsó lehelletéig a szeretet és szolgálat útját járja. Charles de Foucauld mondta róla: „Jézus annyira az utolsó helyet akarta, hogy azt senki el nem tudná venni tőle, — legfeljebb mellé lehet ülni." Carlo Carretto 54
