Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - MEDITÁCIÓ - Barsi Balázs: "Hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett" (Zsid 4,15)
Jézus mennyire másként kéri, hogy az Atya dicsőítse meg őt: Ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd, mert Jézus csak egyet akar, az Atya akaratát. — Isten nem hatalmi prófé- taságot kíván tőlünk, hanem olyan szolgálatot, amint szent Fia tett... — Nagyon ügyeljenek Isten szolgái és hívei, nehogy önhatalmúlag Isten dicsősége fényében sütkérezzenek. Az Úr dicsőségéért való buzgóság mögött gyakran saját felma- gasztaltatásunk reménye rejlik. Ha pedig nem sikerül, visszahúzódunk saját borókabokrunk alá, halálunkat kívánjuk. Isten azonban megtanítja Illést imádkozni. Jézusnak nem kellett tanulnia az imát, legfeljebb az arámi szavakat gyakorolta be... Az imádság lényegét fejezte ki azzal a készséggel, hogy megtegye Isten akaratát. Ezzel indult el földi küldetésére: „Áldozatot és ajándékot nem kívántál, de emberi testet alkottál nekem... Ezért úgy szóltam: Nézd, megyek Istenem, hogy teljesítsem akaratodat..." (Zsid 10,5-7). Minden imádságnak megvan a maga története. A megtestesült Jézus növekedett bölcsességben, kedvességben... és imádságban. Az utolsó éjszakán érte el a teljességet, amikor emberi akaratával szemben szeretett Atyjának akaratát válassza. A két akarat egyesült Istenben. Ez a szeretet csúcsa. „Én sem vagyok különb atyáimnál'' — így vallotta meg bűnösségét ülés, mivel idáig Izraelben mindenkinél különbnek tartotta magát. A vallomástól megkönnyebbült és mély álomba merült.. Jézus virrasztott az éjszakában. A sötétséget, a közelgő veszélyt az apostolok nem tudták ébren elviselni. „Még egy órát sem tudtok velem virrasztani?" (Mt 26,40) Lukács, az orvos, már megmagyarázza: álmosságuknak oka nem annyira a lustaság, mint a „szomorúság" (Lk 22,45). Szomorúak a mesterükre váró szenvedés miatt, de azért is, hogy számításaik meghiúsultak. Lelkűkre telepszik a zavaros, félig szeretettől, félig önzéstől átjárt szomorúság. Emiatt nem tudnak virrasztani a Megváltóval abban a döntő pillanatban, amikor Jézus véglegesen elfogadja a visszariasztó szenvedést és kereszthalált megváltásunkért. Lukács evangéliumában ismételten hangsúlyozza a virrasztást és éberséget: „Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják vissza a menyegzőről, hogy mihelyt megjön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki... Ti is álljatok készen, mert az Emberfia abban az órában jön, amikor nem is gondoljátok" (Lk 12,35.48). Lukács a mesterétől, Páltól is gyakran hallhatta: Legyünk éberek, mert nem az éjszaka fiai vagyunk, hanem a nappaléi. — Virrasztani jól csak a szeretet képes. Ahogy édesanyánk virrasztott betegágyunk felett, vagy ahogy az Énekek Énekének jegyese várakozik az éjszakában. Elmondhatjuk azt is, hogy aki szeret, az alvás közben is virraszt: „Alszom, de szívem ébren van." — 5. Illést az angyal kétszer is felkelti, hogy egyen és igyon és erői nyerve eljusson Hóréb hegyére. Jézust a megjelenő'angyal erősítette, azután ellepte a halálfélelem, még buzgóbban imádkozott és verejtéke, mind megannyi vércsepp, hullottak a földre. Illésnek az angyal földi segítséget nyújtott, kenyeret, vizet és bátorító szót. Ezt kell nyújtanunk nekünk is minden szenvedő embernek. — És mivel erősítette az angyal Urunkat? Nem földi vigasszal, halálfélelmét nem vehette el. Lukács, az orvos külön feljegyzi a megdöbbentő látványt, melynek az ébredező apostolok is tanúi lehettek: Urunkat véres verejték borítja. — Megváltásunknak ebben a döntő pillanatában, nézz föl hívő lélek, erre a vértől ázott arcra! Nézd, mibe kerültél az Istenembernek. Még meg sem érintették Jézust ellenségei, még nem csattant hátán az ostor, nincs fején a töviskoszorú, máris kiserkent üdvözítő vére, mely eltöröl minden bűnt. Ezt a bíbor vért, még nem az erőszak és gyűlölet serkentette ki az áldott, az egyetlen, az igazi szőlőtőből, hanem saját végtelen szeretete. E vércseppek jelzik Jézusnak az Atya iránti szeretetét. így lehet szeretni az Istent emberi testben! Milyen szégyen ránk nézve, hogy mi még a „véres" lelki küzdelmünkben sem 50