Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - KÖRKÉP - Temesszentandrási Péter: "... Egyikünktől sincs távol" - Isten megtapasztalása életünk eseményeiben
Hallgatóit Jézus az ő mindennapi életükhöz kapcsolódó képekkel és fordulatokkal szólította meg. Ezekben akarta feltárni nekik, mi a tulajdonképpeni, az Istennel, az Atyával való közösség, amelyet „Isten országának" nevezett, s amelyet napról napra tapasztalt, megélt, megvalósított. — Az „Isten országa hasonlít..." a kovászhoz, kincshez, egy hálóhoz stb. Természetesen nem definícióról van szó, hanem egy látásmódról. Az „Isten országa" nem kovász, kincs vagy háló, hanem az élet egy konkrét mozzanatában (pl. kovász, kincs, háló). Ó maga az Isten tárja fel önmagát, lesz megtapasztalhatóvá. A példázat egy eseményről, egy pillanatról szól, amelyben maga Isten cselekszik. Az események, az egyes élettörténések a dolgok Jézus látásmódjában példázattá lesznek. Istenhez mindig hazajöhetsz, mint a tékozló fiú, mert az Atya feltétlenül és mérhetetlenül szeret. Eltévedtél és elhagytad a nyájat (a közösséget), de Isten fölkeres és megtalál, mint a jó pásztor az elveszett bárányt. Magányos vagy, de Isten váratlanul és meglepően mégis jelen van, mint ahogy egyszercsak a földből előkerül az elrejtett kincs. A mindennapi életben mutatkozik meg Isten meglepő és felszabadító közelsége. A példázatban „elrejtett" Isten „áttöri" a történetet, a magunk alkotta mindennapok kereteit, a dolgok megszokott menetét. Isten felforgatja a viszonyokat, fejtetőre állítja a világunkat; ami kicsi, naggyá lesz; az eddig elveszett biztonságot talál; az utolsóból első lesz; a megvetett új méltóságot talál; az elnyomott felszabadul. Minden példázat a maga sajátos módján jelzi a „kairoszt", a teljességet: láthatóvá, foghatóvá, tapasztalhatóvá, megélhetővé válik benne az új, szabad, boldogító élet Istennel. A példázatok mintegy mintaszerűen jelzik, hogy a hitben semmi olyant nem kívánnak tőlünk, ami ne volna integrálható az életünkbe. A mindennapok világa az istenmegtapasztalás valós „helye"! Isten „láthatóvá" lesz a mi reális történelmünkben, az élet példázatában. A példázatok mindennapi világa annak a képe, hogy Isten a mi világunkban és életünkben is cselekszik. Természetesen, mivel „Isten többféleképpen és különböző módon szól" (Zsid 1,1) hozzánk, a fentiek — mutatis mutandis — érvényesek az üdvtörténet minden eseményére (a prófétai szóra, a csodákra, a keresztre stb.). — Jézus (a Szentírás) példája azonban csak akkor lehet hatékony, ha ugyanaz a nyitottság és készség van meg bennünk, mint őbenne. A továbbiakban — a teljesség igénye nélkül — eme alapvető nyitottság néhány jellemzőjét mutatjuk meg. 5. Hogyan fedezhetjük fel Istent mindenben? Mint ahogy erről már szó volt, mindenekelőtt és döntően a szimbolikus látásmód elsajátításával, begyakorlásával. Ez azt jelenti, hogy a tárgyi valóságot egy személy — az Isten — önkifejezéseként, szabad ajándékaként, az Isten jelenlétének szimbólumaként szemléljük. A valósággal való ilyen kapcsolatteremtés fontos feltétele az elcsendesedés, a világtól való egészséges távolságtartás, a figyelem és elfogadás előnyben részesítése a világ technikai-praktikus kiaknázásával szemben. Amíg a dolgok túlságosan is betöltenek, lefoglalnak minket, addig aligha lesznek „áttetszővé". Ha kritikátlanul hozzájuk tapadunk, ha kizárólag eszközként használjuk, akkor mintegy „elnyomjuk" azokat, s így nem tölthetik be azt a teremtésben nekik szánt szerepet, hogy általuk Istenhez jussunk. A szimbolikus látásmód megvalósításának fontos előfeltétele a valóság egészére való belső ráirányultságunk. Figyelemre méltó belső tapasztalat, hogy csak az alacsonyabbrendű, a közvetlen-gyakorlati (pl. a biológiailag hasznos, kellemes) értékek esetében helyes, ha az értékeket a magunk számára kiaknázzuk. A magasabbrendű értékeket inkább önmagunkért kell igenelnünk, s mintegy magunkat ezeknek átadva megválaszolnunk. Amikor például az intellektuális értéket (az igazságot) befogadom (megismerem), nem az a lényeg, hogy é n megismerem az igazságot, hanem az, hogy én megismerem az igazságot. Ugyanez érvényes az esztértkai értékekre is. A szépség megragadása az önátadás által valósul meg, s ennek lesz következménye, hogy a szépség megélése által magam is gazdagodom. Az etikai érték, az erény megvalósítása esetében is az a helyzet, hogy a másikat, az embertársat személyes ön-értéke szerint elfogadom, s a jóakaratú szeretet által értékesnek ismerem el önálló létét. Ha szabadon megnyitom s átadom magamat az értéknek, éppen ezáltal magatartáso37
