Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - KÖRKÉP - Sulyok Elemér: Az emmauszi tanítványok (Lk 24,13-35)
megtörése és kiosztása nyitja meg a „gátoltatott" szemeket. Az utóbbi epizódot a 28—29. vers vezeti be. A tanítványok meghívják Jézust vacsorára, és szerenék maguknál marasztalni. A titokzatos felismerés előtt azt olvassuk: Ő „úgy tett, mintha tovább menne" (24,28). A fordítás nem a legpontosabb. A mondatot talán helyesebb volna a következőképp átültetni magyarra: „Azt a látszatot keltette, mintha tovább menne". A fordítási nehézségek ellenére emlékezetünkbe villanhat a tengeren járó Jézusról szóló tudósítás: „... a tengeren járva közeledett feléjük, de el akart menni melletük" (Mk 6,48). Sőt még a Jób 9,11 is eszünkbe juthat: „Elvonult fölöttem, de nem látom, elsuhan, de nem veszem észre." Jézusnak e tettetett továbbhaladási szándéka — úgy gondoljuk — teológiailag nem véletlenül áll ellentétben, vagy legalábbis feszültségben a vendéglátók imádságszerű „maradj velünk" kérésével. A tanítványok „unszolják" Jézust, hogy maradjon (meinon) velük. Az utóbbi igével találkozunk az ApCsel 16,15-ben, egy étkezésre szóló invitálás hasonló szövegkörnyezetében. Való igaz, a Lk 24,28kk. és az ApCsel 16,15 között a hasonlóság oly meglepő, hogy Lukács joggal vélhetett kapcsolatot látni Jézus „maradása" és a misszionáriusok Lidia házában való „megszállása" (ApCsel 15,15) között. A szinoptikusok közül Lukács használja a leggyakrabban a „maradni, tartózkodni" igét, de a hangsúlyt átteszi a szó szerinti jelentésről a teológiaira: a keresztény életben való hűséges megmaradásra. Például: „Ti vagytok azok, akik megmaradjuk velem kísértéseimben." (Lk 22,28) És vajon mi a jelentése a pontos időpontnak: „... mert esteledik, és a nap már lehanyatlott (kéklikén)" (29. v.)? Nagyon érdekes, hogy az ötezer ember megvendégelésének (Lk 9,10b—-17) és az emmauszi vacsorának ugyanaz az időpontja; vö 9,12: „Amikor a nap már lehanyatlani kezdett" (erxato klinein). Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, Lukács tudatosan gondolhatott az emmauszi vacsora jelenetében az előbbi eseményre. Felismerésünket további két közös vonás is alátámaszthatja: az imperfektumban álló „(ep-)edi- dou" (adott) a Lk 9,16-ban és a 24,30-ban, valamint a „kataklinein" (leülni) a Lk 9,15-ben és a 20,30-ban. A szakemberek ezek szerint nem véletlenül gondoltak arra, hogy az emmauszi vacsora (Lk 24,28.31) jelenetének távolabbi modellje a sokaság megvendégelésének a története (Lk 9,11—17). Közelebbi háttere pedig az Eucharisztia alapítása (Lk 22,15—20). Az imperfektumban álló „(ep)ediou" ugyanis érzékelteti: Jézus ajándéka folytatódik az Eucharisztiában. Persze, mindeközben nem tekinhetünk el a „kenyértörés" kifejezéstől (Lk 24,35), amely legbensőbb kapcsolatban áll a közösségi lakomával, amelyről az ApCsel-ben értesülünk (2,42.46; 20,11). A „megnyílt a szemük" (24,31) inklúziót alkot a „gátoltatott a szemük"-kel (24,16). Amig vakok voltak a tanítványok, addig vendéglátók akartak lenni, mihelyt azonban „láttak", Jézus lett a vendéglátó. És Jézus a belső látás képességét az írások értelmezésével (az ige szolgálatával) készíti elő. S e látás — a legmélyebb értelemben — az Eucharisztiában válik valóra. A „gátoltatott szemek"-et az írásmagyarázat nyitogatja a közös asztal felé, s a közös asztal mellett töretnek fel az írások pecsétjei. Ige és Szentség egymást gazdagító valósággá, és egymást megtermékenyítő misztériummá válik. Lukács a krisztológiai kinyilatkoztatásokat a földi Jézus szemérmesen rejtőzködő igéiben és gesztusaiban rejti el, hogy aztán a húsvéti Krisztus világos és kinyilatkoztató igéiben és gesztusaiban ragyogtassa fel. így akarja olvasói szeméről a hályogot eltávolítani. És amikor tisztán látnak, akkor ő „eltűnik", ám megmarad azok között, akiknek megnyílt a szemük. Épp a láthatóság pillanata teszi láthatatlanná őt, és épp a láthatatlanság teszi őt mindenkorra láthatóvá övéi körében. Ezt a különös, paradox igazságot fejezik ki a tanítványok, amikor realizálják: a „különös vándor" írásmagyarázata felhevítette szívüket. Ismételten kifejezik tapasztalatukat, hogyan is bontakozott ki hitük. Mégegyszer tudatosítják magukban az írások Ur adta krisztológiai értelmét, azt az értelmet, amelynek leghitelesebb hermeneutikai erőtere az Eucharisztia, hiszen éppen az Úrvacsorában 32
