Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - KÖRKÉP - Sulyok Elemér: Az emmauszi tanítványok (Lk 24,13-35)
KÖRKÉP Sulyok Elemér AZ EMMAUSZI TANÍTVÁNYOK Az emmauszi tanítványokról szóló tudósítás sajátos helyet foglal el a feltámadás történetének dklusában. Aperikópa a maga huszonhárom versével nem csupán a leghasznosabb e beszámolók közül, hanem a legfényesebb példája a feltámadt Úrral való találkozásoknak. Szövegünket a szakemberek általában privát krisztofániának szokták minősíteni, azaz olyan megjelenésnek, amely nem hivatalos tanúk előtt „történik". Az efféle krisztofániák szerves elemei a jelek, amelyek elősegítik a feltámadt Úr felismerését. Ha jelek, akkor önmagukon túlmutatnak, önmagukat meghaladják. Tisztázhatják a hallgató és a szemlélő szubjektív kondícióját, élesíthetik belső látását, amely előmozdíthatja azt a szavakkal bekeríthetetlen döntést, hogy itt a keresztrefeszített Jézus van jelen, csak más létformában: mint feltámadt Úr. A jelek az objektivitás tartományán belül helyezkednek el, a döntés viszont azon túl, a szubjektivitás szférájában születik meg. Ha a jelekből szükségszerűen, kötelező érvénnyel nem következik is döntés, azért még nem beszélhetünk olyan különnemű valóságok között tátongó szakadékról, amely csupán a „credo, quia absurdum"-mai volna áthidalható. Inkább arról szólhatnánk, hogy a személy belső titkát kinyilatkoztató, de egyben elrejtő szavak és gesztusok megteremthetik azt az diszkrét értelmezési mozgásteret, amelyben létrejöhet a hit. S eme hit immár nem szavaknak és tettnek szól, hanem a velük megjelenített személynek. Ennek a jelektől hitig tartó útnak a szakaszait követhetjük nyomon az emmauszi tanítványok és az általuk tipizált keresztények esetében. Elemzendő szakaszunk önmagában megálló, jól megszerkesztett, feszesen összetartott, kerekded történet. A perikópa konstrukciójából arra következtethetünk, hogy jelenetünk jóval képlékenyebb és eresztékeiben lazább formában Lukács irodalmi tevékenysége előtt in nucleo már megvolt, hiszen nagyon korai hittapasztalatot fejezhet ki. S mivel az első keresztények, tán a jeruzsálemi ősgyülekezet tagjai, az emmauszi tanítványokban önmagukra ismerhettek, ezért feltételezhetjük: széles körben nagy népszerűségnek örvendett. Mire azután a tudósítás Lukácshoz eljutott, addigra a szóhagyomány elvégezte szövegcsiszoló tevékenységét. S az így kézhez kapott szöveget az evangélista tudatos stíluskészséggel és teológiai szemlélettel, tehát nem szolgai hűséggel beillesztette művébe. S e betoldás révén a kezdetben önálló lélegzetvételű szöveg Lukács kontextuá- lis jelentésköreivel gazdagodott. PROLÓGUS. Az emmauszi útikép rövid prológussal (13—16. v.) kezdődik. A bevezetés közli a hely- és időkoordinátákat. Hely: a Jeruzsálemtől 60 futamnyira lévő Emmauszba vezető út. Idő: „aznap", vagyis a feltámadás napja. Ebben a keretben Jézus ismeretlen vándorként szegődik a tanítványok mellé. A geográfiailag ellenőrizhető helységek és a pontos időmegjelelölés azt a látszatot kelti: itt jegyzőkönyv hitelességű információt fogunk kapni, ám a perikópa egészében az előbbi adatok csupán a kötelező irodalmi kellékek szerepét töltik be. E felismerésünket az is alátámasztja, hogy Lukács szóhasználatában az „út" (hodosz) elsősorban nem térbeli fogalom, hanem, főleg az ApCsel-re gondolva, a keresztény életforma metaforája. így a perikópában sajátos lebegés jön létre a történetiség külső síkja és a hitre jutó keresztény belső „útja" között. A szerző szándéka szerint az utóbbi lényegesebb, de hogy elkerülje az időtlenbe vesző mítosz vagy legenda csapdáját ezért a Jézussal való találkozást, és az ebből fakadó felismerést konkrét időke28
