Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Zimányi Ágnes: Ladocsi Gáspárral. Jézus, a valóságos Ember
kiüresítette önmagát, emberi alakot öltött és mindenben hozzánk hasonló lett. Isteni valója a kiüresedésben lépett az emberségbe és küldetésében, küldetésének kibontakozásában élte meg, hogy élete Istentől elszakíthatatlan élet, Istentől jött, akit Atyának nevezett. Van olyan nézet, mely szerint Jézus kezdetben nem tudta, hogy a keresztfán végzi, hivatása fokozatosan világosodott meg előtte. Először csak hirdette a végidőkben eljövő Megváltót, és úgy beszélt az Emberfiáról, mint más valakiről, akinek ő maga is előkészítené az útját. Következő fejlődési szakasznak gondolják Jézus életében, amikor felismerte, hogy az ő személyéhez kötődik Isten országának eljövetele, de még mindig remélte, hogy az Atya egyenesen, kibontakozó teljességben hozza el általa Isten országát. Később egyre inkább szembe kellett néznie a lehetőséggel, hogy Isten útja — akaratának követése — a szenvedés, a halál, a csőd is lehet, hogy Isten országa az ember számára nem a várt formában jön el. Sokan gondolják, hogy Jézus a teljes és tényleges messiási öntudatra csak a végső ponton érkezhetett el, egyes teológusok szerint csak beteljesedett az ő életében, hogy valóban ő a Messiás. S mi az Ön véleménye? — Ezek már túlságosan élére állított nézetek, melyeket sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudunk. Legokosabb, ha túlzó következtetéseket nem vonunk le. Jézus olyasvalaki volt, aki átélte, hogy élete elszakíthatatlan az Atyától és cselekedeteivel bizonyította, hogy mindenestől az Atya akaratát teljesíti. Jézus akarata Istent követni, és ez a lényeg. Végső soron mindig Istenhez volt hűséges. Amit az Atya mondott az a tápláléka, önként akarta az Atya útját járni. Van-e valami nyoma a Bibliában, hogy Jézus esetleg erőszakos föllépésre, hatalomátvüelre gondolt? — Jézus egész tanításában az mutatkozik meg, hogy erre ő nem gondolt. Bizonyítja ezt „az én országom nem e világból való" (Jn 18,36) tanítás és az, hogy Jézus sohasem szervezett maga köré olyan közösséget, amely fegyveres harcra lett volna képes. Az evangéliumok egyértelműen tanúsítják, hogy Jézus jámbor tanító, aki hiszi, ha az ember Isten akaratát és szeretetét befogadja, akkor meg tud változni. Ha arra a kérdez rá, hogy tanítványai fegyvereket is hordtak maguknál és kérdezgették Jézust, „most állítod helyre Izrael országát" (ApCsel 1,6), akkor azt kell mondani, hogy némelyek fejében valóban az utolsó percig ott forgott ez a lehetőség. Egészen bizonyos, hogy Jézus tanításának megértése halála után a feltámadás tapasztalata és a Lélek ereje szerint történt. Jézus Krisztusban a végtelen irgalom és a megbocsátás győzött, s ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Hogyan fért meg Jézusban az isteni-emberi törvény tisztelete és az ember szabadsága? — Jézus mint népének fia, ígéretének hordozója népének kultúrájában élt. Isten Törvényét, a Thórát mint az Atya nagy üzenetét szerette és tisztelte. Valójában a Törvény tiszteletéért, Isten szerinti megtartásáért lépett fel. Sokan ugyanis emberi szempontok szerint forgatták a Törvényt, amely így nem Isten akaratához kötődött. Jézus azt mondta: nem azért jöttem, hogy feloldjam a Törvényt, hanem hogy megtartsam (vö. Mt 5,17), de Isten szerint. Az evangélium leírja, hogy amikor Jézus szombaton gyógyított, népének fiai felháborodtak, a törvény betűjének megsértése miatt. Jézus szomorúan válaszolta: „nem oldja el mindegyiktek ökrét vagy szamarát a jászoltól szombaton is, hogy itatni vigye? Ábrahám leányát viszont, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a sátán, nem kellett föloldozni kötelékétől szombaton?" (Lk 13,15-16) Feladatunk, hogy Istent közelebb vigyük kortársainkhoz azzal is, hogy Jézusra mutatunk. A teológiában ez a törekvés szembeötlő. Hogyan látja Ön ezt a kérdést? — A XX. században több olyan mű született, melynek témája, Jézus Krisztus Istene. Né- hányan a konzervatívok közül fanyalogtak, hogyan lehet így fogalmazni, amikor ő maga is 25
