Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Zimányi Ágnes: Ladocsi Gáspárral. Jézus, a valóságos Ember
prológusa kifejezetten erre utalva írja: „az Ige testté lett" (Jn 1/14). A görög szarksz a test legközvetlenebb szava, a konkrét testet, a valóságos, hús-vér embert jelenti. Természetes, hogy a test megválthatatlanságát, lelket károsító hatását hirdető eszme Isten küldöttének megjelenését úgy értelmezte, hogy az nem ölthetett testet, csupán a test látszatát vette föl. Hogy Jézus evett és ivott azt úgy magyarázták, hogy látszatra evett és látszatra ivott. Valójában teológiai elvből kiindulva tagadták az Ige, a Logosz megtestesülésének tényét. Elveik igazolására egészen furcsa megoldásokat is kitaláltak. Egy nézet szerint a Názáreti Jézusba beleszállt, mintegy lefoglalta őt az isteni Ige, hogy megtanítsa az embereket az igazságra és az üdvösségre, azaz Istenhez való visszajutásra a testtől való megszabadulás által. Isten nem szenvedhet, ezért a kereszten függő Názáreti Jézust, az embert már elhagyta az isteni Ige. Ezért kiáltozhatott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" (Mk 15,34) Az évszázadokon át tartó teológiai viták sora arra utal, hogy a hittel gondolkodók számára is problémás Jézus tökéletes embersége és istensége. Valójában mit jelent az, hogy tökéletes ember, paradicsomi állapotú? — Az egyház Jézus Krisztus teljes emberségéről szóló tanítását a Khalkedóni Zsinat (451) szövegezte meg. A görögül megfogalmazott khalkedóni dogmában szereplő theleiosz antroposz, latinul perfectus homo kifejezés jelentése: befejezett, teljes, tökéletes. Az egyházatyák az ötödik század közepén az eretnekségekkel szemben azt kívánták hangsúlyozni, hogy Jézus teljesen ember volt. Mindazt, ami az ember összetevője, magára vette, amikor emberré lett a teljes emberséget vette magára. A magyar tökéletes szó — bár ez terjedt el — megtéveszthet bennünket. Rávilágít a fordítás elégtelenségére, a nyelv nem-megfelelőségére, mert nem adja vissza mindazt az értelmet, melyet a teljes, tökéletes és bevégzett szavak együttesen jelentenek. A tökéletes ember helyett valójában így kellene mondanunk: tökéletesen ember lett. Arra a kérdésre pedig, hogy Jézus teljes vagy tökéletes embersége milyen állapothoz volt hasonló, azt kell mondani, hogy a Szentírásból gyakorlatilag háromféle állapotot ismerünk. Elsőként a paradicsomi állapotot, melyben az ember nemcsak földi szempontból teljes, a tökéletes emberi harmóniát birtokolva testében és lelkében, hanem Istennek rendkívüli adományait is hordozza. Élete megszentelt, halhatatlan és szenved- hetetlen volt, mert mindezek ellentétét a bűn következményeiként ismerjük. Tudjuk, hogy a bűn büntetése a halál, a szenvedés, a verejtékes munka, az értelem homálya, az akarat rosszrahajlása. Sokan arra gondoltak, hogy Jézus földi életében — bűntelen lévén — a paradicsomi ember állapotát hordozta, az emberiségnek Istentől induló pontjával vállalt közösséget és nem azzal az állapottal, melyből az embert fel kellett emelnie. A paradicsomi állapotú Jézus eszerint olyan volt, mint Adám a bűnbeesés előtt. Egy ember által jött a bűn, egy ember által az üdvösség. Egyben elestek, egyben megszabadultak a bűntől, érveltek a Római levél kijelentéseivel (vö. Róm 5,12). Egy másik nézet képviselője volt pl. a 4. században élt Szent Hilarius latin egyházatya, aki szerint Jézus emberi valósága, mivel Istennel egyesült, mindig is olyan volt, mint a feltámadás után. Más szóval szerinte a feltámadás előtti és a feltámadás utáni Jézus között nem volt különbség. Hilarius meggyőződéssel hirdette, nagyobb csoda volt, hogy Jézus evett és ivott, mint az, hogy a vizen járt. Mert Jézus igazi emberi lényege a természetet uraló, az evilágit tökéletességben felülmúló feltámadott test, és az evilágba csak beleköltözött. E két nézet voltaképpen ugyanazt a bűntől és következményeitől megóvott emberséget vallja: az egyik a paradicsomit a másik a megdicsőültet, mindkettő kizárja, hogy Jézus a bűntől megnyomorított emberhez lett volna hasonló. A kettő között ugyanis ott van az az emberi állapot, amely a bűn következményeit elesettségben hordozza: ahogyan már említettem, a halált, az értelem homályát, az akarat rosszra hajlását, a természettel való küzdelmeket és a többit. Maga az egyház mindig is ahhoz ragaszkodott, hogy Jézus Krisztus a bűnös emberhez jött el, hogy őt a bűntől megmentse. Szebben megfogalmazva, elesettségében karolta föl az embert és nem az elesésben. A bűntől meg23
