Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Brückner Ákos Előd: Házonbelüli párbeszéd - lelkiségek, egyházközségek dialógusa hazai egyházunk életében
szükséges. Ez lehetséges is. Letérünk a 20. század egyháztörténeti főútjáról, ha elhagyjuk az ökumenikus gondolkodásmódot és életgyakorlatot. Kihívásnak tekintem egy átgondolt jövőkép kialakítását is. Milyen lesz az egyház holnapja? Milyen lesz a holnap egyháza? Ez a kettős kérdés állandóan izgat és másokat is gondolkodásra és kísérletezésre késztet. Bátorítok is rá. Nem kell valamiféle egységes egyházi futurológiát erőltetni, percre kiszámított prognózist adni, de józanul tervezni kell: számba venni erőnket, mint a hadba induló király és a tornyot építő mester Jézus szavai szerint, természetesen ismerve az érem másik oldalát is: életünk ideje Urunk kezében van és „még az éjjel elkérhetik lelkünket". Balgák volnánk, ha erre nem gondolnánk. Mégis hiányolom az átfogó koncepciót egyházunkban és más egyházakban éppen a jövőképet illetően. Ez nem megvetése a Hegyibeszéd tanácsának: „ne aggodalmaskodjatok"... ez inkább felelőtlenség. Ha ma már nem is beszélnek körülöttünk tervgazdálkodásról a szocializmus értelmében, de vállalatok és magánvállalkozások terveznek, erőiket józanon felmérve és belevetve a vállalkozásokba. Még a hamis sáfároktól is tanulhatunk! Nálunk sokkal többet foglalkoznak a múlttal, mint a jövővel. Ez nem vall apostoli mentalitásra. Az Újszövetség népe ugyan nem feledkezett meg a drága, közös múltról, de közben járta a ván- dorutat előre és a jövendőt kereste, az időbeli és az időtlen jövőt (Zsid 12,1-2 és 13,14). A vissza-visszatekintgető sóbálvánnyá dermed, a húsos fazekakhoz vágyó nép alkalmatlan az ígéret földjére érkezéshez. Aki unos-untalan elmúlt századok egyházi aranykorát emlegeti, vagy aki akár csak 50-70 évet akar visszalépni, az álmodozik, nem veszi komolyan a nekünk adatott időt s vele együtt korunk kihívásait. Nem is tudja betölteni mandátumát. Mostanában az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvet az átlagnál többször olvasom. Isten új népe keresi helyét, missziói szolgálatát az adott kihívások között. Példaértékű lehet, amit ebből a könyvből tanulunk, valamennyi lelkészünk számára. Brückner Ákos Előd O.Cist. HÁZONBELÜLI PÁRBESZÉD — LELKISÉGEK, EGYHÁZKÖZSÉGEK DIALÓGUSA HAZAI EGYHÁZUNK ÉLETÉBEN — „Katolikus-katolikus párbeszéd" címen tett fel kérdéseket a közelmúltban (1993. jún. 25.) az IGEN című ifjúsági lapunk. Jogos a lap érdeklődése, hogy az olvasónak milyen kapcsolata van a lelkiségi mozgalmakkal. Jó azonban azt is megkérdeznünk, milyen kapcsolatban vannak az egyház szervezetei, társaságai, elsősorban a lelkiségi mozgalmak, egyház- községek egymással. Vajon csak külső irányú kapcsolatok épülnek-e a közösségek és egyesek között, vagy abroncs-szerűen is átfogják egymást a különféle csoportosulások? Elvi hátterek. Úgy is feltehetnénk a kérdést, vajon mennyire él vagy éled újjá nálunk az a biblikus szemlélet, amelyet például Róm 16., vagy 3Jn levél sugall? Az apostolokat kétségtelenül érdeklik a hívek, családok, közösségek sorsa, vendégszeretete, egymás elfogadása. Miért ne lehetne igehirdetésünk és imakultúránk része a szentpáli levelek hálaadásának öröme: „Hálát adunk Istennek... mert hallottunk... arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt eltölt titeket" (Kol 13-4); „dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban" (2Tesz 1,4); „Istenbe vetett hitetek mindenüvé eljutott, úgyhogy nem is szükséges róla beszélnünk" (ITesz 1,8-9). Látjuk, az egyházak élénk kapcsolatba kerültek egymással, elsősorban a vándorapostolok útján. Vajon napjainkban ez a minta mennyire tudatos, mennyire vonzó? AII. Vatikáni zsinat szorgalmazza, hogy Krisztus pásztori szerepében osztozva vállaljunk közösséget a teljes egyházzal, az egész emberiséggel. „Az összes egyházakért való gond" ma nemcsak Péter utódának, de a kollegialitásban élő minden püspöknek is ter252
