Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 4. szám - KÖRKÉP - Fráter Tamás (ism.): Párbeszédet annak elszabotálása helyett. Hogyan bánjunk egymással az egyházban? (A Német Katolikusok Központi Bizottsága vitaanyaga)
való részvételt, mint a vallásosság, a keresztény hit... A mai emberek számára azonban, akik az önálló elköteleződés gazdagító erejét és a dolgok menetében való részvétel lehetőségeit az élet más területein megtapasztalták, az egyházközségek életében való részvétel csak akkor lesz vonzó, ha azt látják, hogy komolyan veszik őket, ha érvényesíthetik saját elképzeléseiket, ha azt tapasztalják, hogy hozzájárulhatnak az ügyek menetéhez. A gondolkodás azonosságára épülő közösségnek a cselekvés közösségévé kell válnia." „A hit igazsága egyedül nem elegendő, — a hihetősége ma jobban mint valaha attól függ, hogy az egyház milyen társadalmi alakot ölt. A teológia új meglátásai és a megváltozott társadalmi körülmények többet követelnek, mint pusztán tudati változást. Azt követelik, hogy mind személyes, mind szervezeti vonatkozásban vonjuk le a következtetéseket: több közösségiséget, több szubszidiaritást, a vezetés terén több együttműködést követelnek. Újra kell fogalmazni a közösség fogalmát az egyházban. Nem maradhat ki belőle a kölcsönös bizalom, az egymásért való felelősségvállalás, a nyíltság és a viszonyok áttekinthetővé tétele. A szubszidiaritás, a katolikus társadalmi tanítás alapkövetelménye, az egyházra is érvényes. Mindent azon a legalacsonyabb szinten kell intézni, ahol az még éppen elvégezhető. „Eleve az alacsonyabb szint az illetékes." „Ha a magasabb szint valamilyen döntést vagy illetékességet magához vont, bizonyítani kell, hogy alacsonyabb szint annak ellátására képtelen." Ez az intézmények és egyházközségek önálló felelősségét és az egyház- megyei hivataltól való részleges függetlenségét jelenti. Végül „a párbeszédre és együttműködésre épülő lelkipásztorkodáshoz szükségesek az új struktúrák, de ami nélkülözhetetlen, azok az emberek." „Az egyháznak a vezető pozíciókban olyan nőkre és férfiakra van szüksége, akik örömmel teremtenek kapcsolatokat, akik képesek az együttműködésre és a konfliktusok elviselésére és kezelésére, akik nem akarnak mindent saját kezükbe összpontosítani, de nem is kerülik a felelősséget, hanem aktívan ösztönzik a közösséggé válást és az egyház fejlődését ..Az együttműködést és párbeszédet megvalósító lelkipásztorkodás nem születik meg önmagától. Azt elő kell segíteni és ösztönözni kell!" Célunk: párbeszéd kirobbantása „A hatalmas buddhista szentélyvárosban, Borobodurban, Jáva szigetén, Indonéziában egy templom falán kődomborműveken ábrázolt példabeszéd tanítja a zarándokokat. Egy hattyúnyakú, kétfejű szép madárról szól. A felső fej élvezettel eszi a felette lógó zamatos gyümölcsöket, amelyeket az alsó fej nem tud elérni. Annak meg kell elégednie a lakoma földre hulló maradékaival. Kérését, hogy ő is megkóstolhassa egyszer a friss gyümölcsöt, a felsőbb azzal utasítja el, hogy mindegy, ki kapja a gyümölcsöt, úgyis minden egy gyomorba kerül! Kétségbeesésében az alsó fej végül a földön növő mérges bogyót is megeszi. Az utolsó domborművön az egész madár megmérgezve, holtan fekszik a földön. Az alsó fej kimeredt szemében még ott a meg nem hallgatott kérésért ontott könnycsepp." „Mi is valljuk az egyszerre ijesztő és örvendetes felismerést, amit egyre többen látnak be: kényre-kedvre ki vagyunk szolgáltatva egymásnak — férfiak és nők, klerikusok és laikusok, egyházközségek és püspökök, egyház és világ. A párbeszéd tehát nem egyszerűen stílus kérdése, hanem az egyház és a társadalom életének, életképességének, túlélésének kérdése. Igaz ugyan, hogy mindenki önálló fővel teszi meg, amit tud, de ugyanaz a gyomrunk. Az egyházon belüli romboló konfliktusok kárvallottjai a mi egyházunk és ezáltal az én hitem és szavahihetőségem is. ...Csak egy józan választási lehetőség marad: a párbeszéd egymással, a közös cselekvés, az együttmaradás még akkor is, ha a dialógus átmenetileg nehézséggel küzd." Ismertette: Fráter Tamás 243
