Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)

1993 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Koncz Lajos: Íme, az Ember

KRISZTUS EMBERI TÖKÉLETESSÉGE

A régebbi teológia — már az ókori reflexióktól kezdve — fölismerte Jézus Krisztus emberi természetének páratlanságát és kiválóságát s kb. ezekben a gondolatokban foglalta össze. (A „tökéletes" terminus csak századunkban, főkép a Zsinat óta lett általános.) Az Ige személyes egysége az emberi természetnek emberi jellegét nem szünteti meg ugyan, de azt mégis oly kegyelmekkel, tökéletességekkel ékesíti fel, hogy általuk Krisztus emberi természete és élete egészen új világgá válik. Az ember-jézus a Szentháromság kifelé ható tevékenységének új kozmosza, új törvényekkel, szépségekkel és értékekkel, melyekről a teológia csak halvány jelzésekben tud szólni. De joggal következtették már a nagy szentatyák (Ágoston, Nazianzi Szent Gergely, Cyrill, stb), hogy „a teremtett világok e koronáját Isten felékesítette mindazon javakkal, melyekre teremtmény egyáltalán fogékony, és amelyek a megváltói hivatással nincsenek ellentétben... E következtetést annál inkább szabad megtenni, mert az ember Krisztus a teremtés feje, tőle kell minden kegyelmi jónak átáradni titokzatos testének tagjaiba: „És az Ige testté lett és miköztünk lakozott; és láttuk az Ó dicsőségét,... ki telve volt malaszttal és igazsággal... És mi mindnyájan az Ő teljességéből merítettünk". (3)

Az utóbbiakban már jelentkezik az a krisztocentrikus felfogás, ami századunk teológusai közül legfőképpen Rahnemél és még előbb Teilhardnál lett uralkodóvá. Ismeretes, hogy az utóbbi világképének egyik alapja a fejlődés abszolút hitében a „teremtő egyesülésről" vallott filozófiai elgondolása. Az egyetemes világfejlődést a szellem növekedésének tekinti, de a teremtő egyesülés kozmikus végpontja, az Ómega nem más, mint a kinyilatkoztatott Krisztus, a történelem Jézusa. Az O feladata, hogy „meghódítsa és lélekkel járja át a Világegyetemet." (Ez megkezdődött a megtestesüléssel, és folytatódik a világ végéig — az egyházban és Eucharisztiában köztünk lévő Krisztus konszekráló,' megszentelő erejében. „Amikor elhangzanak a konszekráló szavak: ez az én testem, akkor az 'ez' elsősorban a kenyeret jelenti. De másodlagosan a szentség anyaga maga a világ, melyben szétárad az egyetemes Krisztus emberfölötti jelenléte, hogy kiteljesítse ezt a világot... Öröktől fogva egyetlen szó és egyetlen működés tölti be a dolgok egyetemességét: ez az én testem. Minden csak azért dolgozik a teremtésben, hogy közelről vagy távolról a Világegyetem konszekrációját segítse előbbre".) (4)

Teilhard geológus, paleontológus és fenomenológus írja: „Azt kérdezik, kicsoda maga Krisztus? Nyissák ki a Szentírást, olvassák el a legkomolyabb és leghitelesebb lapjait. Kérdezzék meg az egyházat, hogy melyek a leglényegesebb hittételei. Azt a választ kapják: Krisztus nem olyan járulék, amit a Világ nyakába lehetne akasztani, nem díszruha, nem olyan király, amilyennek mi képzeljük... Krisztus az alfa és az ómega, a kezdet és a vég, az alapkő és boltozat szerkezeti kulcspontja. Teljesség és Beteljesítő. Krisztus tökéletesít mindent és mindennek megadja a szilárdságát. Krisztus a Világ belső Élete és Fénye; minden teremtett szellem egyetemes összpontosulása küszködve, erejét megfeszítve tart Őfe- léje és Általa valósul meg egyesülésük.” (5)

A „kozmikus Krisztus" és ember kapcsolatának, valamint a krisztológia és antropológia összeötvözésének kiemelkedő teológusa K. Rahner. A „Grundkurs des Glaubens" c. művéből idézünk és ismertetjük e legfontosabb teóriájának alapelveit. Krisztus a központ és csúcspont ebben az antropológiai teológiában. Az ember ugyan a kérdés mindig, mint személy, mint szabadság birtokosa, felelősséggel terhelve és radikális bűn-fenyegetettséggel, de mint az Ige meghallója, kereső, üdvöt áhító, kitáruló lény a más, a transzcendens más felé, megnyíltán az Istenre is, és legmélyebben arra az Istenre, aki ember is. Ezért mondható, hogy minden ember tulajdonképpen, anonim módon — „keresztény". Az antropológia magában még hiányos, nem befejezett krisztológia, a krisztológia pedig a magát kiteljesítendő, transzcendálandó antropológia. Mert Krisztus az emberség csúcspontja, a felülmúlhatatlan Ecce Homo. Éspedig azzal, hogy egyedülálló módon Istenben gyökerezik, hogy Ő valóban, csak Neki fenntartott módon Isten Fia. „Ha az Isten ember lett és mindörökre az is marad, ha min14