Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)

1993 / 2. szám - MIT JELENT SZÁMOMRA A BIBLIA? - A Teológia körkérdése: vélemények, válaszok

pemóvám, ami már többször felrobbant: a „Kövess engem". Mindeddig sikerült az állapotbeli kö­telezettségeim napszemüvegével megnyugtatnom a megindult lelki szemem viliózó retináját, — de gyakran éreztem, hogy hazudok. A „kövess" nem a kötelességeim, szeretetkapcsolataim elhagyásá­ra, hanem azok minőségileg más megélésére vonatkozik — amelyből esetleg azonnal, vagy évek múlva szükségképpen lényeges pályamódosítás is következne. Félek ettől. Túlságosan is jól érzem magam a bőrömben. Belülről derengő világosság. Néha — úgy érzem, mintha az olvasott szavak nem kívülről, a könyv lapjairól indulnának felém, hanem fordítva: egy bennem, legbelül rejtőző forrásból fakadnának és on­nan vetülnének rá a nyomtatott papírra. Különös kegyelmi állapot: ez a kifelé történő áramlás nem üresít ki, hanem egyre inkább feltölt. I la a szöveget többször egymás után, lassan elolvasom, s főként ha egyébként is kívülről tudom, akkor az ilyen állapotok gyakrabban lepnek meg. A rezonátor. Ugyancsak ritka esetben — egyfajta rezonátornak érzem magam, amelyik bizonyos bibliai igékre, néha csak egy-egy szóra rezgésbe jön és megtölti lelkemet a belső falakról sokszoro­san visszaverődő áramlatokkal. Nem hangokat hallok, nem képek vetülnek elém; auditív-vizuális képzelőerőm ehhez túl szegényes. Talán a legpontosabban úgy fogalmazhatnám ezt, hogy az igéből (Igéből) áradó megértés-fény sokszorozódik meg idebent. A jóbarát. A Biblia számomra elsősorban nem olvasmány (akármilyen szent is), hanem — kü­lönleges, átvitt értelemben, de valóságos módon — élő személy, egy jóbarát, akitől kérdezni lehet, aki válaszol; aki megszólal, ha nem is kérdezem; aki mindennap egy kicsit más: néha szelíd, néha haragvó; néha mesél, néha tanít; egyszer néma, és egy szót sem tudok kihúzni belőle, máskor meg bőbeszédű, s egy óra hosszáig sem hagyja abba, pedig csak egy mondatot vagy egy szót olvastam el belőle. (Így jártam például a „Mi Atyánk" szövegének olvasásakor: hosszú ideig nem jutottam túl ezen az első két szón...) A szerződés. Isten és ember között sokféle módon jöhet létre valamilyen szerződés. A klasszikus módjai ennek — a keresztény világban — a keresztség, a házasság, s általában a szentségek. Ilyen a szerzetesi fogadalom is. Egy különös, átvitt értelemben a Szentírás olvasása is szerződést hoz létre. A Biblia olvasásakor nemcsak az olvasó szubjektumában, hanem az író és az Olvasó közötti kap­csolatban is egy új fejezet nyílik: az olvasott és befogadott ige Istent is, az embert is kötelezi a köl­csönös bizalom és szeretet szálaival. Ahányszor olvasom a már jól ismert sorokat, ez a szívembe írt, de valóságosan létező szerződés ismételten megújul és új fejezetekkel bővül. Az olvasás és az írás aktusa ugyanaz. A szerződés tanúi és ellenőrei a velem közvetlen kapcsolatban élő hozzátartozók, de tágabb értelemben az egész társadalom is: ők igazolják vagy cáfolják, hogy az olvasott ige jó földbe jutva sokszoros termést hozott-e. A történelem Istene. Dönteni kell: az írást „apropónak" használom-e saját, Istenre vonatkozó gondolataim táigyiasítására, vagy úgy fogadom, ahogy az. önmagáról beszél: a világtörténelem, szorosabban Ábrahám, Izsák, Jákob és a többiek Istenéről szóló tanúságtételként. Az első a „filozó­fusok istenét", az utóbbi a Föld örömét és szennyét egyaránt ismerő, bár csak merő antropomorfiz- musokkal kifejezhető Istent állít elénk. Az előző csillogóbb, de távolibb, — a második kevésbé ele­gáns, néha érthetetlen, ellentmondásokkal teli, de gyengeségeinket megértő, a bűnössel, a hitetlen­nel, a történelemmel és a mai társadalommal is párbeszédre kész Isten képét mutatja. Dönteni kell: én a másodikat választottam. A szabadító üzenet A Biblia szabadító üzenet. Tudom, mennyi borzalom, gyilkos indulat, torz­szülött érzelem és gondolat él lelkem mélyén; a Biblia lapjain konkrét történések formájában pon­tosan ezekkel is talál kpzom. Én vagyok a rászedett Ádám, a gyilkos Káin, az elűzött Izmáéi, az elsőszülöttségét eladó Ézsau... Olyan jó, hogy nem vagyok egyedül! Olyan biztató, hogy az írás már megrajzolta lelkem barlangjainak térképét, s a benne élő Minotaurus legyőzéséhez útjelző vezérfo­nalat adott! — Ugyanakkor a Biblia hűséges olvasása megszabadít a konfúz, értelmetlen bűntudat­tól és ős-aggodalomtól, s értelmes bűnbánatra, ős-bizalomra nevel. A teremtés botránya. A Biblia nem eszményíti, szépíti az embert, s nem rejti el a teremtés szer­kezetébe mélyen beleágyazott szenvedést sem Az emberi lét szenvedés-szerkezetű. Ugyanakkor azonban megmutatja azt az egyetlen szűk ösvényt, ahol át lehet jutni a szenvedés őserdején anél­kül, hogy az ember önmagát becsapná vagy másokat letipoma. Ez az út a minden következményé­vel együtt a megalkuvás nélkül vállalt szeretet és szabadság ösvénye; útjelzője a nyolc boldogság, vezérlő jele a Golgota keresztje. Az őserdő ott ér véget a Golgota csúcsán. „Járt utat járatlanért el ne hagyj" — így szól a közmondás. Én az ellenkezőt vallom: a járt utat kizárólag a járatlanért érdemes elhagyni. S ha ifjúkoromban nagy vágyat éreztem is az embemem- járta sziklacsúcsok megmászására vagy barlangkutatásra (majdnem áldozata lettem mindkettő­nek), a szellemi csúcsok ismeretlensége jobban vonzott. A csúcsok csúcsa számomra még ma is, sőt, egyre hívogatóbb, magasabb csúcsa a Biblia. Minél többször veszem á kezembe, minél többet tudok meg róla, annál nagyobbra nő, annál izgalmasabb mélységeket tár fel. Igazgyöngy, amiért az evan­géliumi kalmárként érdemes mindenemet eladnom, hogy ezt megvegyem. Aszalós János matematikus 113

Next

/
Thumbnails
Contents