Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Jézus, a tökéletes Ember
igazságosság vezet, hanem a megtérés, magunk átalakítása. Nem a szemet szemért elvről beszél, hanem a szeretet, a türelem, a nagylelkűség diadaláról. Segítő készsége nem áll meg ott, hogy találékonyságával és karizmatikus erejével enyhíti mások baját. Ó tudja, hogy szenvedés, szerencsétlenség és szegénység mindig lesz a földön és az élet küzdőtér marad. Azért beáll közénk, húzza az igát és megmutatja, hogy az élet áldozata nem hiábavaló. Az ő számára is ez a naggyá levés útja: „Bár az Isten fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett" (Zsid 5,8). Mi szeretünk mindent intézményesíteni. A kérdés tehát az, hogy Krisztus magatartása alapot szolgáltat-e ahhoz a jogrendhez, amellyel az igazságosságot, a javak elosztását törvényesnek tartjuk. Ó maga nem csinált kifejezett jogrendet. Nem is arra hívott fel, hogy harcoljunk jogainkért, mert ez legtöbbször az önzésnek ad tápot. Ó azt hangoztatta, hogy tartsuk tiszteletben a másik ember jogát, lássuk meg szenvedését és elesettségét. Ne azért panaszkodjam, hogy megbántottak, hanem bocsássák meg az ellenem vétőknek. Az örök szankció nem arra vonatkozik, hogy milyen eszközökkel harcoltam ki a jogrendet, hanem arra, hogy én milyen áldozatot hoztam mások bologulásáért. Sajátos szellemi forradalom ez. Az egyénnek először tisztáznia kell, hogy ő tud-e Isten gyermeke lenni, és csak utána lépjen fel a testvériség követelményeivel. Az egyház azt a feladatot kapta Krisztustól, hogy az embereket erkölcsi síkon elvezesse a jóságra, nem pedig azt, hogy az evangéliumból kiragadott elveket érvényesítsen. Az igazi kereszténység nem lehet fundamentalista, mert az már magával hozza a kizárólagosságot, sőt a gyűlöletet. Ez természetesen nem teszi kérdésessé az államhatalom jogosságát és a világi törvényhozást. Arra is az ember miatt van szükség, de az egyház feladata az erkölcs, a lelkűiét és a kegyelem síkján játszódik le. Meg kell találni az egyensúlyt a jog és a kötelesség, a lelkűiét és a cselekvés között. Az egyháznak hangoztatni és védelmezni kell mind az igazságosság, mind a szeretet követelményeit. De még fontosabb, hogy Krisztus kegyelmének kisugárzásával alkalmassá tegye az embereket ezeknek a követelményeknek a megvalósulására. A harmadik vonás Krisztusban az, hogy a szellemet, a lelket, sőt a Szentlelket képviseli. Bejelenti, hogy benne teljesedett a próféta jövendölése: „Az Úr Lelke van rajtam és fölkent engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, felszabadítsam az elnyomottakat és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje" (Lk 4,18-19). Ő tehát a testi vágyak önzésével szemben a szellem magaslatán áll, s ez a magaslat Isten szentségének és irgalmának légkörét sugározza. Ezért egész működését jellemzi a lélek finomsága és előkelősége. Ő már tisztán megvalósítja a betű és a lélek szembeállítását, amiről majd Pál apostol fog beszélni. Az ember hajlamos arra, hogy a törvényt, a szabályt az uralom eszközévé tegye. A törvény betűje mögé rejtőzve lehet másokra villámokat szórni. Jézustól távol áll mindez. A törvény az emberért van, éppúgy, mint az ünnep és a szentély. Minden berendezkedésnek az a célja, hogy az embert Isten felé irányítsa és segítse kibontakoztatni képességeit. Ezen a vonalon a „test nem használ semmit" (Jn 6,63). Ezért az erkölcsi érték nem a szombati előírások szaporításában vagy a tiszta és tisztátalan ételek válogatásában van, hanem a szellem felülkerekedésében, ami tapasztalhatóvá válik az őszinte megtérésben és a szívből jövő imában. A szentírásban található nevek elárulják, hogy Jézus milyen jelentőséget tulajdonított a Lélek jelenlétének. Azt a Lelket árasztja ki egyházára, akit „parakletosz"-nak, vigasztalónak, segítőnek nevez. Tehát olyan adomány lesz, amely az emberek közötti kapcsolatot teszi elviselhetővé és amely serkent a szeretet szolgálatára, a betegek, elesettek, üldözöttek felkarolására. A Szentlélek egyúttal az „igazság lelke", aki világos látást és bizonyosságot ad. Jézus azért járta olyan biztonsággal az élet útját, mert ezt az igazságot hordozta, sőt ő volt az igazság. Természetesen vallási értelemben, nem filozófiai felfogásban. Az emberiség számára az igazság az, hogy Isten végérvényesen a világ felé fordult, mint atya, mint az üdvösség szerzője és ezzel megszabadított a lét homályától. Most már 7
