Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 2. szám - KÖRKÉP - Bán Endre: "Tolle, lege!" - Néhány tanács bibliaolvasóknak
„egyház" (a papok) kiváltsága Isten Igéjének ismerete, megértése, életre váltása; nemcsak „az egyház" (a papok) felelőssége, hogy embertársaink megismerik-e, megszívle- lik-e és követik-e Jézus tanítását. A Szentírás nálunk, magyar katolikusoknál egyre inkább az érdeklődés, az élet, a vallásgyakorlat középpontjába kerül. És mindannyian lehetünk — akarunk is lenni — a Szentírás apostolai. A „kaput" nekünk kell „szélesre tárnunk" magunk és mások előtt. Hogy minél többen, minél többet forgassák a Szent Iratokat, és Isten Szava egyre jobban átalakítsa sokak életét — s az egész magyar társadalmat. Bán Endre „TOLLE, LEGE!" — Néhány tanács bibliaolvasóknak — AMINT AZ ESŐ ÉS A HÓ LEHULL AZ ÉGBŐL. Az Úr igéjét a földet megtermékenyítő esőhöz és hóhoz hasonlítja Izajás költői szövegében (5,10). De hol van már nemcsak a „tavalyi hó", hanem a régi idők ragyogóan fehér hava? A modem ember számára a hó nem a tél tündöklő csodája, hanem közlekedési akadály, amit mielőbb el kell takarítani. A járművek által összemocskolt és veszélyesen kicsiszolt vagy lucskossá vált hó már nem az igazi. De vajon a hegyek hava még el tud-e varázsolni bennünket? A hegyeket borító hó csak potenciális sípálya, amit sürgősen ki kell használni? Nem így vagyunk-e Isten igéjével is? A tevékenység lázában élő ember nem tud mit kezdeni azzal, amivel nincs mit „tenni". Csak úgy csendben leülni és figyelni valamit — ez számunkra naplopás. Igen tanulságos a példabeszéd arról az emberről, aki kolostorba vonult egy kis lelki magányra. Megérkezésekor Bibliát kér a lelkivezetőtől, aki így válaszol: „Minek adjak én Bibliát? írja meg a saját bibliáját! írja meg, hogy a saját lelkében hogyan éli át a szövetségkötést Istennel, hogyan szabadul ki a fogságból, hogyan vándorol a pusztaságban, milyen új földre vezeti be Isten, hogyan találkozik a Messiással... és így tovább! miért olvassa mások Bibliáját, miért nem a sajátját?" — A tanács valóban lényeges tanulságot hordoz. Nem arról van szó, hogy ki-ki egyénileg értelmezze a Bibliát, hanem arról, hogy milyen belső magatartás szükséges Isten igéjének felfogásához. Hiszen a Bibliában szereplő személyek is átélték azokat az eseményeket, amelyekben Isten megnyilatkozott számukra, s az ő istentapasztalásaik nyertek lerögzítést a Bibliában. TÜKÖR ÁLTAL, HOMÁLYBAN. Mikor Szent Pál a földi istenismeretet homályos tükörképhez hasonlítja, akkor a kinyilatkoztatás iránti határtalan tiszteletre is tanít. Aki a Bibliához nyúl, az a kinyilatkoztatást adó végtelen Istennel lép kapcsolatba, s nem képzelheti be magának, hogy megragadja a végtelen Isten titkát. Ezt érzékelteti Jeremiás próféta feljajdulása: „Rászedtél, Uram..." (Jer 20,7), ezt a megfoghatatlanságot szenvedi meg Szent Pál a zsidók hitetlenségével (Róm 9,11) vagy saját gyengeségével kapcsolatban, melytől Isten nem akarta őt megszabadítani (2Kor 12,7-9). Ezt a titokzatosságot élte át Mária a gyermek Jézus közelében (Lk 2,19.33.51). A kinyilatkoztató Isten iránti tisztelettel jár az is, hogy hálás szívvel fogadjuk a közölt üdvös igazságokat. Isten azért ad kinyilatkoztatást, hogy a tőle kapott igazság fényében éljünk. Világos példa erre Jézus megváltói halálának értelmezése. Szent Pál a római jogi gondolkodásnak megfelelően használja a helyettesítő elégtétel eszméjét. A Zsidóknak írt levél az ószövetségi áldozati teológiából kiindulva magyarázza a keresztáldozat jelentőségét, míg Szent János evangéliumában szinte kozmikus tör106
