Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 2. szám - KÖRKÉP - Tarjányi Béla: A Szentírás apostolai - A lelkipásztori munka új útjai és távlatai a zsinat után
Tarjányi Béla A SZENTÍRÁS APOSTOLAI A lelkipásztori munka új útjai és távlatai a Zsinat után A DEI VERBUM ZSINATI HATÁROZAT. A D. Vatikáni zsinatnak az Isteni kinyilatkoztatásról szóló határozatát olvasva ma már kevesen érzékelik azt, hogy milyen gyökeres előrelépést jelentett ez a dokumentum az egyház életében. Nagy bátorság — és mélységes alázat — kellett ahhoz, hogy a zsinati atyák a Szentírással kapcsolatban kijelentsék: az egyházban a századok folyamán „egyre teljesebb lesz az áthagyományozott tények és igék értelmi megragadása" (DV 8), — hiszen ez annak beismerését jelenti, hogy a Szentírás megértése, a Biblia titkainak feltárása sohasem befejezett és tökéletes. Minden időben helye van tehát az élményszerű felismeréseknek, fontos szerepe a tanítóhivatal bibliaértelmező karizmájának, de ezeken túl a Szentírás tudományos kutatásának, magyarázatának is (uo.). A szentírásmagyarázatról szóló részben ér bennünket az igazi meglepetés: a zsinati atyák olyan kutatási módszerek alkalmazását ajánlják, amelyektől még a Zsinat előtti évtizedekben is óva intették a katolikus bibliamagyarázókat (műfajkutatás, történeti kritika, stb.). A Zsinat szerint ugyanis ezek segítségével tárhatjuk fel a szövegek azon értelmét, amelyet a szent szerző ki akart fejezni. Észrevesszük-e vajon ebben a döntően új szemléletet? Nem azt az értelmet kell tehát keresnünk, amit a mondat vagy részlet ma, vagy bármikor és bárhol, vagy szerintünk jelent, — hanem azt, „amelyet a szent szerző ki akart fejezni". Márpedig ha ez a kulcsa a Szentírás, a kinyilatkoztatás egyre tökéletesebb megértésének, akkor teljesen kézenfekvő a tudományos kutatási módszerek létjogosultsága, sőt: feltétlen szükségessége. A Zsinat a Szentírást olyan értéknek tartja, amelynek központi helyet kell elfoglalnia a lelkipásztori munkában, az egyház, a keresztény hívek életében. A lelkipásztori munka alapvető feladatait a következőkben határozták meg: — A Szentírásnak kell táplálnia és irányítania az egész egyházi igehirdetést (= igehirdetés a Biblia alapján [homiliák]; DV 21) — Krisztus hívei előtt szélesre kell tárni a kaput, hogy hozzájussanak a Szentíráshoz (= jó szentírásfordítások, olcsó kiadások; DV 22) — Isten Igéjének minél több szolgája nyújtsa gyümölcsöző módon Isten népének az írás táplálékát (= az igehirdetők biblikus képzettsége; DV 23) — az Ige szolgái (papok, diakónusok, hitoktatók, stb.) kötelesek Isten Igéjének roppant gazdagságát közölni a rájuk bízott hívekkel, kiváltképpen a szent liturgiában (= Bibliától áthatott liturgia; DV 25) — az összes keresztény hívek folyamodjanak magához a szent szöveghez, akár lelkiolvasmányképpen, akár megfelelő bibliamagyarázatok és egyéb segédeszközök által (= egyéni és csoportos szentírásolvasás és -tanulmányozás; DV 25) — az emberek szívét töltse el egyre jobban a kinyilatkoztatásnak az egyházra bízott kincse (= élet a Szentírás szellemében; DV 26). A zsinati atyák az idők jeleit értették meg, és a Szentlélek vezetésének engedtek, amikor az egyház történetében első ízben fogalmazták meg ilyen nyíltan és határozottan ezeket a feladatokat, mint alapvető lelkipásztori célokat. Az egyház megújulásának útját abban látták és jelölték meg, hogy a Szentírás kapjon hangsúlyozottan központi helyet a lelkipásztori munkában: az igehirdetésben, a liturgiában, a papság és minden keresztény közösségi és egyéni életében. A KATOLIKUS BIBLIASZÖVETSÉG. A Zsinat végeztével a világ minden részéről összesereglett püspökök hazatértek a jól végzett munka örömével, s azzal a meggyőződéssel, hogy új korszak kezdődik az egyház életében. Tudjuk, hogy a zsinati határozatok megvalósítása nem történhetett meg egyik napról a másikra, nem volt elég ehhez a ha102
