Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE BÉKÉS GELLÉRTTEL ÉS HAFENSCHER KÁROLLYAL - Az ökumené néhány fontos kérdéséről
tét is befolyásoló nem-teológiai tényezők újra meg újra jelentkeztek (Habsburg politika, „cuius regio eius religio" gyakorlata stb.). A szakadás szó több mint különbség (Trennung, schisma). A kérdés a német evangélikus teológiában a Gliederung és Sonderung megkülönböztetéséhez vezetett. Amíg ugyanazon testnek tagjairól van szó, különböző helyzetű és funkcionális szerepű tagjairól, addig Gliederungról beszélünk, s az egység nem kérdéses. Amikor a másik fél már „más evangélium" alapján áll (pedig nincs más evangélium, Pál apostol szerint), akkor már tényleges a különbség (Sonderung). Kérdés, hogyan tekintünk egymásra? Bizonyos vagyok, hogy minden különbözőségünk ellenére is egy Test tagjai vagyunk s a Fő is azonos: Krisztus. — Az una sancta catholica apostolica hitvallási megfogalmazásában mit jelent az „egyetemesség”, a katolicitás? — B. G.: Az egyház egységével lényegileg összefüggő katolicitás, mint ismertetőjegy, nem azt jelenti, hogy ez már meg is valósult a világban, hanem azt a belső képességet és történeti küldetést fejezi ki, amire az egyház hivatott. Capacité universelle de Vunité — P. Congar szavaival ez az egyház katolicitása. Az Egyházak Ökumenikus Tanácsának 1968-ban, Uppsalában tartott közgyűlésén ezt úgy határozták meg, mint Krisztus szándékát, hogy minden nép bármely korban, égtájon vagy életformában élő fiát a Szentlélek által Isten atyai szeretetének élő és szerves egységébe vonja. Nos, ez az egyetemes egység már az első Pünkösdön jelen volt az apostolok egyházi közösségének első sejtjében. Jelen volt, nyilván nem mint megvalósult tény, hanem mint képesség arra, hogy az egység és a sokféleség kettős egységének paradox elvét valóra váltsa. Az egyház ugyanis arra hivatott, hogy Krisztus üdvözítő kegyelmének egységet teremtő teljességét minden korban és égtájon a népek változó sokféleségében hatékonnyá tegye, de ugyanakkor ezt a természettől való vagy kegyelemből származó sokféleséget a Lélek által Krisztus közösségébe és Isten országának egységébe gyűjtse. Szükséges tehát, — s ez voltaképpen az ökumenikus mozgalom célja —> hogy a ma egymástól elváltán élő egyházak őszintén és tudatosan törekedjenek a katolicitás megvalósítására: el tudják fogadni egymás különbözőségét, amennyiben az nem ellenkezik Krisztus evangéliumával, de ugyanakkor az evangéliumi egység mértékét ne önmagukban, hanem Krisztusban lássák. — H. K.: Mi, evangélikusok is valljuk az egyház egyetemességét. Az una sancta catholica et apostolica jelzők természetesen szerepelnek hitvallásainkban. Már a reformáció korában gyanú érte Luthert és Melanchthont, hogy megvetik az egyház katolicitását, és ezzel eretnekségbe, szakadárságba esnek. Ezért névadó hitvallásunk (Confessio Augustana) védőíratában (Apologia) ezt olvassuk: „Katolikusnak mondjuk az egyházat, hogy senki se tartsa bizonyos nemzetek külső szervezetének, hanem inkább az egész földkerekségen elszórt emberekből állónak, akik egyeznek az evangélium felfogásában és ugyanazon Krisztusuk van, ugyanazon Szentlelkük és ugyanazon szentségeik, legyenek bár emberi hagyományaik akár azonosak, akár különbözőek" (IV. 10.). Az egyszerű és tágölelésű reformátori egyházfogalom a későbbiek során egyre bővült és bonyolódott. De mindig megmaradt az egész világon szétszórt jelleg: Ecclesia per to- tum orbem sparsi... mindig hangsúlyozott a Szentlélek hívása: per spiritum sanctum convocati... az egyetlen Fő alatt, sub unó capite Christi... a különböző ajándékok szerint in una fide multiplicibus dotibus... és a két fő vonás: evangélium pure docetus, és az administrate sacramentorum... A jövőről az a bizonyosságuk őseinknek, hogy ez az egyház mindvégig megmaradt perpetuo mansura societas, ami nem jelent önhittséget, hanem bizalmat Jézus ígéretében: Spiritus sanctus ecclesiam ad consummationem sae- culi perseverat. A későbbi dogmatikáinkban az una és a catholica jelzőt mindig együtt használják. Az egyház katolicitása nem műtőiünk függ, hanem Krisztustól. Tömören: ubi Christus — ibi 84
