Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)

1992 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: Lelki ökumenizmus (A szív megtérése)

hanem mint hatékony és eleven Ige: Bűneid meg vannak bocsátva — Ez az én testem, amelyet értetek adok" (Szabó Ferenc, Mauriac önmagáról, Róma, 1987.30. old.).

Pilinszky János szavai is eszünkbe villanhatnak, amelyekkel ugyancsak az alázat fókusza köré gyűjti hitvallását: „Az egyház nekem olyan, mint egy nagy hajó, amin rengeteg dolgot kifogásolhatok. A tatján ott vannak a gőgnek és a kevélységnek a láncai, a hatalom kísértései, de mégiscsak ezen a hajón van az én helyem, és mégiscsak ez az a hajó, amely átszállít a zúgó folyón. Tudom, hogy nincs tökéletesség a földön. És elfogadni bizonyos értelemben a tökéletlent, ami mindennek ellenére a tökéletesség felé visz, azért — ez a maximum. Ha az egyházat tökéletlenségében nem szeretjük, akkor magunkat sem szabad szeretnünk, és sem önmagunknak, sem másoknak nem bocsájthatunk meg soha. Az egyház is, a maga hibáival, bűneivel egy tökéletlenség. Hajó, amin rettenetes súlyok és terhek vannak, de ami tendenciájában és hirdetett igazságaiban valódi közösséget jelent, amely révbe visz mindannyiunkat, átszállít a túlsó partra, az üdvösség mezejére." (Vigilia, 1973.128.).

Az idézett sorok legyenek mindnyájunk vigasztalására — katolikusoknak és protestánsoknak. Mert nem a bűnbánat, hanem a bún az, amely ijesztően egyforma tud lenni mindenkiben, az egyház fejében és tagjaiban egyaránt.

6. Az ecclesia semper poenitens másik, ugyancsak reménykeltő vonása, hogy ecclesia semper reforrmnda. Hiszen csak a bűneit megbánó gyülekezet képes önmagát Isten erejéből állandóan megújítani. És megújúlni csak reményből lehet, nem pedig rezignációból. E két vonásból él az egyház és az ökumenikus mozgalom is, az együttlakozni kívánkozó testvérek gyülekezete (vö. Zsolt 133). Éppen e reménység bibliai horizontjában bizonyul megosztottságunk eltévelyedésnek, kudarcnak, mivel komolytalanná teszi a kereszténység hitelét. Az újkori embernek az egyházaktól való elidegenedése sok esetben egyenes következménye volt annak a zavarba ejtő ténynek, hogy az egymással vitázó felekezetek, kivétel nélkül, csak saját magukat tekintették Krisztus egyetlen egyházának. Ahol az elvilágiasodás a kereszténységtől való eltávolodásként jelentkezett, ott ez nem külső sorscsapásként szakadt az egyházakra, hanem az egység ellen elkövetett bűnök büntetéseként, a XVI. századi egyházszakadás, valamint a XVII. századi vallásháborúk folyományaként.

Minden egyháznak meg kell vallania a szakadás közös bűnét, és vállalnia kell a felelősséget a következményekért. E bűnvallomás nélkül nem adatik meg az erő, amelyből megtérés (metanoia) fakadhat. De fordítva is áll, a bűnvallás erőtlen, ha nem követi a naponkénti megtérés. És az a felekezet, amely őszintén veszi a bűnbánatot, nem halogathatja az alkalmat tetszése szerint. A kezét már az eke szarvára tette! S bármennyire is igaz, hogy az évszázados sérelmek a héjtól a magig hatoltak, hogy a szívek könnyebben sebződnek mint gyógyulnak, hogy a görcsök feloldásai időbe kerülnek, csak egyet cselekedhet: nem a csüggedést választja, hanem a reményt, nem hátra, hanem előre tekint.

Ha a kereszténység nem hátra, hanem előre tekint, akkor az első lépésekhez bátorító ösztönzést kaphat közös örökségéből. Újra fel kell fedeznünk, hogy a legádázabb viták és az egység széttöredezése ellenére minden egyházban alapvető értékek maradtak meg. Mert nincs olyan egyház, amely ne a Szentírásban látná élete alapját és tevékenysége normáját. Ugyancsak nincs olyan egyház, amely ne az első egyetemes zsinatok „krédója" szerint vallaná meg hitét. „A közös vonások között megemlítendők: (...) a jóhiszeműségnek keresztény és emberi szempontból egyaránt kötelező kölcsönös feltételezése; a vallász - szabadság feltétlen és kölcsönös tiszteletben tartása; az érvényes keresztség közössége és valamennyi keresztyénnek az a közös törekvése, hogy tagjává váljék Jézus Krisztusnak" (Karl Rahnen Teológiai Kisszótár).

Az Apostoli Hitvallás alapján — katolikusok és protestánsok — közösen hisszük az „egy, szent, katolikus (egyetemes) egyházat", mégha más-más hangsúllyal is. Ám végzetesen tévednénk, ha azt gondolnánk: e hit beteljesedésének, valóra válásának már „boldog birtokosai" vagyunk. Nem vagyunk birtokosok, hanem csak sáfárok, vagy még in81