Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: Meghalt? - Visszatért? - Vélemények az újraélesztettek vallomásairól
menzióban él az ÚRBAN. Ez nem kegyes szólás-mondása Szent Pálnak, hanem éppen a negyedik dimenzió meghatározása. Felidézem, hogy Tanár úr már említette: pásztori szolgálatában sokszor látogatott haldoklókat és ült az ágyuk mellett... — Valóban, többször éltem át velük meghalásukat. Azt tapasztaltam, nem kell nekünk olyan sokat beszélnünk. Amíg képesek rá, inkább én beszéltetem őket. Nagyon fontos a testi érintés, ezáltal tartjuk velük a kapcsolatot. Én mindig fogom a kezüket! Rendszerint elmondják gyermekkoruk fontos eseményeit, amiket életük során tettek, vagy érték őket... Majd egyszeresük átváltoznak. Ilyenkor már közeli a halál. Legtöbbjük édesanyját, Istent, Jézus szólítja. Az „átváltásban" elhunyt családtagokkal, barátokkal beszélget, mond egy nevet, aki már odaát van... míg lassan kialszik szeméből a fény... Volt egy megdöbbentő esetem. Az egyik haldokló betegem, mindvégig bátyját szólon- gatta, úgy beszélt hozzá, hogy eddigi tapasztalataim alapján halottnak kellett vélnem. Amikor ezt elmondom a folyosón várakozó feleségének, aki elsiratta párját, szavaimra tiltakozni kezd: „De a bátyja él! Külföldön van, és él." — Akkoriban még gyakran késtek a nyugati levelek. A temetés után odajön hozzám a feleség és ezt mondja: „Levél jött. Néhány nappal a férjem halála előtt meghalt a bátyja..." Meggyőződésem: Morituri docent vivos! — Valóban: a halni készülők tanítják az élőket! Érdemes rájuk figyelnünk! BODA LÁSZLÓT, az erkölcsteológia professzorát kértem meg végül a kérdés összefoglalására. Ő már teológushallgató korától kezdve gyűjti a „túlparti fények" tapasztalásait. Meggyőződése, hogy a lét sokdimenziós szerkezetű, amiből alig ismerünk valamit. Nem utasíthatjuk el azokat a múltbeli történeti eseményeket, valamint széles körben közzétett mai jelenségeket csupán azért, mert még jelen ismereteinkkel nem tudjuk átfogni, összegezni. így értékelem a Moody által közzétett tapasztalásokat is. Arra kérem, magyarázza meg, hogy lelkipásztoraink zöme miért idegenkedik, vagy hagyja válasz nélkül a keresők ilyen irányú kérdéseit. Hiszen, mint a bevezetőben is me- lítem, talán éppen az ilyen élmények jelentik sokaknak a kapaszkodót, valamiféle reménységet evilági életük rendezéséhez. — Akkor próbáljuk a kérdést alapjaiban tisztázni! — mondja a professzor. Sajnos, ennek egyik fő oka, hogy a papságot racionalista teológián nevelték, hozzákapcsolva a racionalista lélektant, amit semmi kapcsolatba se hoztak a tapasztalati lélektannal... így megkockáztatom kimondani, — szadduceusok módján — egyesek alig-alig foglalkoznak (?), hisznek (?) a túlvilági életben, még ha a napi imájukban, liturgikus cselekményekben hangosan meg is vallják. Akinek viszont van bizonyos meggyőződése, saját tapasztalata, annak gátlásai vannak, tartózkodó a válaszadásban még társai között is, nehogy a „tanultabb", a „felvilágosultabb" paptársa hiszékenynek, komolytalannak tartsa. Egyéb okokat is sorolhatnék, de inkább Kant mondását idézem: „Az értelem tapasztalás nélkül, a tapasztalás értelem nélkül: vak." A teljesség kedvéért meg kell mondanom, hogy egyre több pap foglalkozik gyakorlati lélektannal. Ha nem jut ideje tanulni, akkor keresi a kapcsolatot a szakemberrel, hogy bizonyos jelenségeket közösen vitassanak meg. Még jobb, ha a hívők közösségébe hívnak ilyen személyeket, ott beszélik meg, keresnek választ kérdéseikre. Magam úgy látom, hogy a nagy elméleti teológusok, így Aquinói Szent Tamás, keresték a kapcsolatot a tapasztalásban jártas kortársakkal. Aquinói Szent Tamás Bonaventurával jól kiegészítették egymás felfogását. Hazánkban így talált egymásra Horváth Sándor és Prohászka Ottokár. Gyümölcsöző barátságuk még kutatásra vár. Az első kérdését így foglalnám össze: a lelkipásztornak arra kell törekednie, hogy a hitet, az imádságot összefűzze a mindennapos élményekkel és segítse keresztény módon feldolgozni. A keresőket pedig fogadja szívesen, ne bizonytalanítsa el őket esetleges lekicsinylő véleményével —, hanem bíztassa és adjon kezükbe lelkiélményeket is tartalmazó egyházi műveket. 51
