Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: Meghalt? - Visszatért? - Vélemények az újraélesztettek vallomásairól
MEGHALT? — VISSZATÉRT? — Vélemények az újraélesztettek vallomásairól — AKI KÖZELEBBRŐL NEM ISMERI, annak néhány gondolatot előlegezünk a nálunk is nagy hatású könyvből, amely 1991-ben jelent meg meg VI. kiadásban: Élet az éld után (Life after life, Ca vington, USA). Szerzője, Dr. med. Raymond A. Moody amerikai orvospszichiáter 150 olyan személy beszámolóját közli, akiket a „klinikai halálból" hoztak vissza. Az adatok hitelességét a szerző vállalja, mert az ottani kórházak nem teszik lehetővé a beteg kórlefolyásának közzétételét. Nálunk a könyv először (1983) akkor jelent meg, amikor a „vaskos materializmusból" ébredeztünk, és így az emberek szabadabban kereshettek létkérdéseikre különféle válaszokat. — Az intenzívterápia közel három évtizedes gyakorlata, az új műszerek alkalmazása lehetővé tette az élet megszűnésének és esetleges visszatérésének egzakt mérését és ezzel együtt a „meghalás fázisainak" közelebbi megismerését. A riport egyik megkérdezettje, Dr. Kálmán István, az intenzívterápia és reanimáció szakorvosa fontosnak tartja, hogy már a téma megközelítése előtt ismertessük a pontos megkülönböztetéseket a teológusokkal — akik a halál kérdését elméletileg tárgyalják —, valamint a betegekkel foglalkozó lelkipásztorokkal. Egy részletet olvasott fel ezért Peter Lavin münsteri professzor nemzetközileg ismert szakkönyvéből: „Az éld és a halál közötti határokról: Biológiai szempontból a halál nem egy hirtelenül beálló esemény, hanem folyamatosan végbemenő történés, amely az életfontosságú szervekben megfordíthatatlan kimenetelű szervhalálhoz vezet. Amikor az élő sejtek nagy többsége elhal, akkor bekövetkezik a teljes halál. — A társadalmi közvélemény szerint a halál a jogi személy végét jelenti, és ezzel egyetemben annak a sajátos értéknek a végét is, amit a jogrend biztosított neki, mint élő embernek. Éppen ennek a jogrendnek a védelmében van szükség a halál esetében egyértelmű, félreérthetetlen kritériumokra, világos, éles határvonalra (a mai legjobb tudásunk szerint) az élet és halál között. A jogrend nem a teljes halálra (az utolsó élő sejt elhalására), hanem a szervi halálra vonatkozik. Viszont az intenzívosztályokon végzett mai újraélesztési módok azt bizonyítják, hogy a szívműködés leállása — amit klinikai halálnak neveznek, nem azonos a szív szervi halálával. Ez annyit jelent, hogy a szív nem tekinthető az életfolyamatok kizárólagos integrálójának. Ma már tudjuk, hogy a vérkeringés a szívműködés megszűnése, kikapcsolása alatt is sokáig fenntartható (pl. szívműtétek, szívátültetés idején), amikor a vért mesterségesen áramoltatják. A szívmasszázs, a mesterséges lélegeztetés biztosítja a keringést addig, amíg a szív működése megindul. Fontos, hogy az agy szervhalála, a teljes agyhalál be ne következzék, mert az esetben az egész emberi szervezet biológiai működésének egysége-összhangja is megszűnne.... Ezért ma mind orvosi, mind jogrendi szempontból indokolt, hogy a halál helyes fogalmát az agy teljes működése visszafordíthatatlan kiesésében, azaz agyhalál beálltával fogadjuk el mérvadónak." (Pder Lavin Hrsg.: Praxis der Intensivbehandlung, Stuttgart — New York, 1989. Grenzen zwischen Leben und Tod. 3. 2. fej.). Az egész kérdéskomplexum számunkra annyiban érdekes és fontos, hogy érdembeli választ adhassunk azoknak, akik a túlvilágról elsősorban nem elméleti tanítást, hanem a személyes megtapasztalás valamiféle tanúságát keresik. És ezt nem kíváncsiságból teszik, hanem a mai céltalanságban, főleg a fiatalok jelenlegi életvitelük megformálásához, rendezéséhez keresnek fogódzót. Taizán módján mintegy az ősendő mélységeiből a szakadozó liánok rostjaiban megkapaszkodva próbálnak átlendülni az óriásfák napfényes - hitben ragyogó - koronájára. 47
