Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - KÖRKÉP - Burghardt, Walter J. - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Az öregség, a szenvedés és a halál keresztény szemlélete
Walter J. Burghardt AZ ÖREGSÉG, A SZENVEDÉS ÉS A HALÁL KERESZTÉNY SZEMLÉLETE Az ipari államok minden lakója számára — ha egy bizonyos számú évet megél — elkerülhetetlen az öregség. Nemcsak a megöregedés, hanem maga az öregség, vagyis annak megtapasztalása, amit csak ilyen félelem keltő szavakkal tudunk jelölni, mint magas kor, aggastyánkor. Az öregségnek nincs általános érvényű definíciója. A következőkben az öregséget oly módon írom le, hogy az ipari országokban nyer tapasztalatokat hangsúlyozza: az öregség akkor kezdődik, amikor érzem, hogy életem eddigi szakaszai, az ifjúság, a fiatal felnőttkor, az érett felnőttkor után elérkezem életem utolsó jelentős stádiumához. Nevezhetjük ezt az emberi élet telének is; s néhány elismert tudóssal együtt feltételezhetjük, hogy a 60. és 65. életév között kezdődik. Gondolataim során először felvetek néhány olyan problémát, amivel szembetalálkoznak az öregek, másodszor kapcsolatba hozom ezeket a szenvedéssel és a halállal, s végül harmadszorra egy talán szokatlannak tűnő ellenszert ajánlok az öregség fájdalommal teli oldalainak a leküzdéséhez. 1. PROBLEMAK-Még ha figyelmen kívül hagyjuk is a terhes külső körülményeket, tehát egy ideálisnak mondható esetben is el kell gondolkodnom az öregségen. Szembe kell néznem az Erik Erikson által fölállított polaritással: integráció vagy kétségbeesés. Valamiképpen egésznek kell tekintenem az életemet. El kell fogadnom a szenvedést az összeroppanó testet, a betegségeket, amelyek a test és a lélek megöregedésével jelentkeznek. Szembe kell néznem a halállal, a magam halálával is, de kedveseim szinte napról- napra történő eltávozásával is. Az Amerikai Egyesült Államokban az öregedést még bonyolultabbá teszi az öregségnek ott divatos, eszményített képe. Olyan civilizációban élünk, amely idealizálja az ifjúságot és a szépséget, az aktivitást és a termelékenységet, az erőt és a nemi potenciát. Ha végig fiatal és vonzó marad az ember, ha a 60. vagy 65. életévének a betöltése után is tudja gyakorolni a hivatását minden nagyobb korlátozás nélkül, ha befolyással bír még Isten földjéből legalább egy holdnyira, ha tud még kocogni vagy focizni, ha föl tud ülni Hondája nyergébe, ha ki tudja elégíteni partnere szexuális igényeit, akkor az öregedés eszményi feltételek mellett megy végbe. Igazában nem is öregszik meg az ember. Csak ezt az egyetlen formáját fogadják el az öregedésnek az Egyesült Államokban: a minden változás, korlátozás, veszteség nélküli öregedést. A problémában a legaggasztóbb talán az, hogy az öregeket haszontalannak tekintik. Lényegében az a felfogás érvényesül, hogy az öregek nem szolgálnak semmilyen gyakorlati célt sem a családi életben (legfeljebb mint fizetetlen babysitterek), sem a politikai életben (esetleg az egészséges Ronald Reagan kivételével), sem az ipari életben. A tudás és a bölcsesség már nem a hagyományban gyökerezik, hanem a komputerből vesszük; nem az öregek tiszteletre méltó emlékezetéből fakad, hanem a fiatal és nyughatatlan emberek kreatív fantáziájából. A fiatalok és nyughatatlanok egyre jobban kiszorítják az idősebb partnereiket és idő előtt nyugdíjba küldik őket. A sok öreg viszont terhet jelent a gazdaságnak: az orvosi ellátás költségei —a katonai kiadásokhoz hasonlóan —billiókra emelik a költségvetést. Az öregek ellátása a fiatalokat terheli. Az orvosok már azzal a gondolattal játszanak, hogy a kómában fekvő betegeknek, a kétségbeesetteknek, a haszontalanoknak adnak egy halálos injekciót. Simone de Beauvoir ezt egy bővebb kontextusában röviden így fogalmazza meg: „Néhány kivételtől eltekintve az öregnek már nincs semmi tennivalója. Állapotát az exis jellemzi, és nem a praxis, azaz a létezés és nem a tevékenység. Az idő a vég — a halál — 42
