Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE DR. IVÁN LÁSZLÓ PSZICHIÁTERREL - Zimányi Ágnes: Öregedés - halál
szeretet a hitben összefonódva biztosíthatja az ember személyes védelmét, hogy magánya ne az öngyilkosság felé vigye, hanem feszültségét a konstruktív magányban, az emberi kommunikáció fejlesztésének irányában oldja föl. Az értékek felé való nyitottá válás, a liberális és a konzervatív értékrendben egyaránt, a valahova-valamihez-valakihez való tartozás hármas rendszerében olyan biztonsági szelepet építhet be, amellyel az egyén és közössége is jobban meg tud küzdeni. A hagyomány megtartó ereje közismert... — Végigkérdeztem több ezer embert — kérdőíves módszerrel — és kiderült, hogy a megkérdezettek elsődlegesen a több történelmi nemzedék által megőrzött értékekhez ragaszkodnak. Másodfokon azokhoz az absztrakt fogalmakhoz, melyeken belül a konkre- tizáció már háttérbe szorul, illetve egyénre szabottan jelenik meg. Például önmagát mindenki hazafinak tartja, de hogy bontottságában mit is jelent a hazafiság, az széthullik, nagyon is egyedivé válik. Mindenki a maga hazafiságát választja és folytathatnám, hogy a maga istenhitét, személyre szabott magány-élményét. Ám, ha ezeket a jelenségeket a végén összehasonlítjuk, mégis kiderülnek bizonyos összefüggések. Legújabb korunk materializációs, ateista ideologizmusa az ember öntudatát, személyes gőgjét fejleszti és fokozza. Megkísérli elhitetni, hogy a tudás fájáról leszakított gyümölccsel bárki istenné válhat. Másként kifejezve: a saját képére és hasonlatosságára ma- terializált világgal próbálja megszüntetni azt a függőségi bizonytalanságot, amelyet pedig a transzcendens hit nélküli ember felé félelemként és szorongásként maga alakított ki. Az embert öntudatán felüli, kompetenciáján túli képességek irányába motiválja és ezzel voltaképpen saját emberi, lelki szükségleteinek kelléktárát, energiarendszerét szűkíti be. Szinte természetesek a csalódások, amikor a megvalósításra kerülne sor, amikor az ember rádöbben, hogy sem ő, sem szűkebb közössége, sem az emberiség együttesen nem képes az alapvető létezési problémákat megoldani, azokon túllépni. A föllépő csalódás-reakciók pedig elforduláshoz, autó- és heteroagressziókhoz vezethetnek. Kitörnek a háborúk, az öngyilkossági hullámok, kialakulnak a devianciák. A deviancia pedig igen „ravasz" dolog mert jól tudjuk, hogy megfogalmazása alapnormatí- vát tételez föl, és a normához viszonyított eltérések jelentik a deviancia fogalmát. Csakhoz egy materializált és ateista világképen belül voltaképpen lehetetlen megfogalmazni, hogy mi az alapérték. A jelenlegi nemzedéki konfliktusok, a nemzedékek és intézmények, intézmények és intézmények közötti problémák lényegében e kettős folyamat termékei. Mit jelent életünkben a halál, mint nullpont? — Á halál megközelítése egyre kevésbé jelent valamiféle absztrakt halál fogalmat, sokkal inkább a meghaladásig elvezető szenvedések láncolatát. Az emberek egy része el tudja fogadni az elmúlást, mint az élet kikerülhetetlen velejáróját, ahogyan a természeti népeknél ezt látni, vagy a bölcsesség valamilyen szintjén. Vannak azonban, akik rettegnek az ismeretlentől, a meghalással járó fájdalmaktól, és ez arra készteti őket, hogy megpróbálják elfeledni a problémát. Egyszerűen meg nem történtté teszik a halált, még a gondolatát is, és sajátos ellenreakcióval fitogtatják önnön életerejüket. Világos, hogy ki az, aki legjobban fél a haláltól és miért. Az, ti. aki a halált végleges lezárásként éli meg, ami után a semmi következik. Retteg, mert föl kell adnia, itt kell hagynia mindazt a jót, értékeset, amit ő az anyagi világban, a maga sajátos tárgyhoz kötöttségével kialakított és fölépített. A megfosztottságtól való félelem előrevetítése kialakíthatja a halálfélelmet. Akinek pedig transzcendens hite van és emberi létezését mint egy folyamat egészét szemléli, attól félhet, hogy el kell távoznia, mielőtt teljesítette volna küldetését, és ezért büntetés vár reá. A büntetés miatti aggodalom, a túlvilág ilyen jellegű megélése szintén komoly félelemérzést kelthet. Akárcsak az imént vázolt bizonytalanság, melyet a legújabb kor mélyen oltott bele a mai emberbe. A tudás és tapasztalás magas szintre jutott, fejlett és differenciált módon jelentkezik, de nem párosul azzal a biztonságérzettel, azzal a transzcendens hit mechanizmussal, amely az embert egyen22
