Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 4. szám - KÖRKÉP - Boda László: Isten országa az erkölcsteológia szemszögéből
natkozik tehát, amit Pál apostol mond: „Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd embertársadat, mint saját magadat" (Gál 5,14). Ezzel ugyan az Ószövetségre utal, de megvan az újszövetségi értelme is — tágasabb horizonton —> ha önmagunkat „Krisztusban" értelmezzük, megszabadulva önzésünk magánzárkájából. Ez a szeretet a Szentlélek ajándéka az Ország lakóinak. S úgy valósul meg ennek a világnak dimenzióiban, hogy túlmutat rajta. Hiszen fölmérhetetlen ebben a világban, különösen a gyermekcipőben járó demokrácia kereteiben a szabadság negatív tanúinak száma, azo- ké, akik a bűnben önmaguk és mások pusztításával élik ki a teremtés kétélű ajándékát, erkölcsi vonatkozásban „kamatoztatva" a „szabad esés" törvényét. Nem kétséges tehát, hogy amikor Jézus módosítja a humánetikailag is elismert evangéliumi „aranyszabályt" (Lk 6,31), és önmagát adja örökségül mint a leghitelesebb erkölcsi normát — „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket" —, akkor Isten országának alaptörvényét hagyatékozza ránk. Ezért joggal mondja Bernhard Häring, hogy Isten országa — már köztünk és bennünk — „Isten szeretetének országa". AZ ORSZÁG HATÁRAI A BŰN FELŐL NÉZVE. Isten országa — Franz Böckle kifejezésével — elválaszthatatlan Jézustól „akinek erkölcsi tanítása csupán része Isten országa meghirdetésének". Gál Ferenc rámutat ennek az Országnak misztériumára. Titokszerű, hogy nem ebből a világból való, mégis erre a világra való — mégha kezdeteiben is —, mert ez a világ nagyon rászorul. Titok azonban az is, hogy mivel mérjük határait. Ezeket a határokat nyilván nem lehet a kínai fal mintájára elgondolni, mert Isten Szentleikének működésében nem szabhatunk határt. Nem lehet tehát azonosítani az egyházzal, pontosabban: az egyház látható és nyilvántartható közösségével. „Isten gyermekeinek életét élheti a vándorló nomád és a modem technika szövevényében élő ember" — mondja Gál Ferenc. Ezek a határok — úgy tűnik -— nehezebben fogalmazhatók meg pozitív oldalról, mint negatív oldalról, a bűn felől. Tudjuk, hogy a megtérés a „vízum" ebbe a rejtélyes Országba. Tudjuk, hogy a hit, a remény és a szeretet mellett az igazságosság is lényegi jellemzője, s vele a béke, meg az öröm (vö. Róm 14,17). Pál apostol azonban többször is említi azokat a bűnöket — vagy inkább bűnös életformákat —•, amelyek kizárnak Isten országából. Tulajdonképpen a halálos bűn sokat vitatott kérdésében is tőle kapjuk szentírási alapon a legvilágosabb eligazítást, hiszen elvi formában is megfogalmazza, hogy „a gonoszoknak nem lesz részük Isten országában" (lKor 6,9). Ezt azonban földi létünkre is vonatkoztathatjuk. A „gonosz" a megátalkodott bűnösre vonatkozik, aki nem hajlandó a megtérésre. A „lesz" szó ugyan a jövőre utal, de a rákövetkező mondat már a jelent idézi: „Ne ámítsátok magatokat! Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjenc, sem kicsapongó, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem részesül Isten országában" (lKor 6,9-10). A Ga- latáknak írt levélben is felsorolja azokat a bűnös életformákat, amelyek egyszerűen nem illenek bele ebbe az Országba. Ez egyébként tipikusan hermeneutikai, vagyis értelme- zéstani érvelés (mi illik bele a kontextusba, mi nem). Pontosan egybevág üzenete a Lélek szerinti élet követelményeivel (Isten Szentlelke az Ország Lelke). Ezért mondja: „Vezessen benneteket a Lélek", továbbá: „Lélek szerint éljetek". Mert „akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten gyermekei" (Róm 8,14). Aztán fölsorolja a „test cselekedeteit", s ezzel nem valami gyanús antropológiai dualizmust kíván tanítani, hanem ilyen címen foglalja össze a csak testi, anyagi javakra tekintő — mondjuk ki a szót — „materialista" életfelfogás bűneit: kicsapongás, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, szakadás, pártoskodás, gyilkosság, tobzódás „és ezekhez hasonlók". Maga hangsúlyozza, hogy a lista nem teljes. Nyilván olyan bűnöket emel ki, amelyek az adott közösségre jellemzők, s amelyek életformában rögződtek. Majd hozzáteszi: „Akik ilyeneket művelnek, nem öröklik Isten országát" (Gál 5k). Összegezve tehát elmondhatjuk, hogy a dogmatika és a Szentírástudomány mellett az erkölcsteológia is erősen érintve van abban, hogy tanítását Jézus üzenete alapján felülvizsgálja ebből a szempontból: miben tudja alkalmazni Isten országának örömhírét, amely 245
