Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)

1992 / 4. szám - KÖRKÉP - Boda László: Isten országa az erkölcsteológia szemszögéből

Még Aquinói Szent Tamás felismeri a remény küzdelmes jellegét, amennyiben az a nehezen elérhető jóra irányul (bonum arduum). Az üdvösség java is ilyen. A földi élet kereteiben bontakozó Isten országa tehát nem mentes a szenvedésektől és megpróbáltatásoktól. Moltmann még azt a keményen fogalmazott jelzőt is megkockáztatja, hogy ez a várakozás „keresztre feszített remény", legalábbis földi létünk bizonyos periódusaiban (pl. háborúk). De mivel Isten országában él mindaz, aki a meghívást elfogadja, nem es- hetik áldozatul a kétségbeesés kísértésének. Moltmann megkapóan mély gondolata szerint Krisztus passiója folytatódik a történelemben. Jézus Krisztus azonban ennek az üdvösségtörténelemmé fölemelt emberi történelemnek kereteiben is reményünk záloga, aki „szenvedéstörténetünket fölvette a sajátjába. Ezért az ő jövője a mi jövőnk is".

Ez az alapja a remény másik arcának, mely ahhoz a hegymászóhoz hasonlít, aki közel van a célhoz. A nagy erőfeszítés után eléri a pihentető peremet, és megnyugodhat. A köd és a felhők mögül előbukkan a nap, és ez a kép talán megsejtet valamit a „fénybeborult remény" tapasztalatából. Ez a kettős arc — a mai teológia többször említi a Janus-arcot — Pál apostolnál nyer hiteles megfogalmazást, amikor azt írja: „Örömmel szenvedek értetek", mert „Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye" (Kol 1,24-27). Ezért ujjong az első korintusi levélben „a rá váró jövő gondolatától" (2Kor 5,1). Ez tehát a köztünk és bennünk kezdődő Ország sajátos levegője, a köddel és a föl-fölbukkanó nappal. Erről fogalmazza meg üzenetét Pál apostol, korunkig érő visszhanggal: „Tartsunk ld rendületlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges adott szavához az, aki az ígéretet tette" (Zsid 10,23).

ISTEN ORSZÁGA A SZERETETBEN. A keresztény hit, a reménnyel szövetségben, alapvető fontosságú a Jézus által meghirdetett Isten országa „légkörének" szempontjából. Mégis a szeretet az, amelyben ez az Ország leginkább megtapasztalható. Az evangéliumi szeretetről van szó természetesen, amelynek különleges jelentősége, hogy Pál apostol szerint odaát is megmarad. A három teológiai erény között tehát épp a harmadikként említett az, amely összeköti a földi keretekben bontakozó Országot a földöntúlival, illetőleg azzal, amelynek beteljesült formáját az „új Föld" és az „új Egek" Ígérete hordozza. Mindemellett egészen kiváltságos ez a szeretet erkölcsteológiai vonatkozásban is. Például azzal, hogy nem csupán készséget formál a képességekből (hatásosabban, mint a gyakorlás), hanem a szeretet az, amely hősies fokra képes fölemelni emberi döntéseket, sőt akár az egész életformát. A morálteológus tulajdonképpen zavarban van, amikor jelentőségét akár hozzávetőlegesen is fölmérni próbálja. Hiszen nem csupán a megtérés titka lehet, hanem a megtérésben a személyiség átformálója. Magdolna esete a bizonyság, és az a minősítés, amit Jézus szavai érzékeltetnek: „Sok bűne bocsátatott meg, mert nagyon szeretett" (Lk 7,47). Az evangéliumi szeretet az, amely a hitet lefordítja az élet nyelvére, hogy az így váljék cselekvővé, és a szó teljesebb értelmében — egzisztenciálissá, ahogyan Pál apostol mondja (Gál 5,6). A szeretet az, amely a megszámlálhatatlanul sok jogi szabályt és még a tízparancsolatban foglalt erkölcsi törvényt is képes egyetlen legfőbb parancsolatba sűríteni, hogy a szabályoktól gúzsbakötött embernek Isten fiai szabadságát ajándékozza. Ez ugyan csak a beteljesült Isten országának Ígérete, de előí- zeiben már a földi létben is érezhetővé válik. Erről mndja Szent Ágoston páratlan lényeglátással: „Szeress, és tény, amit akarsz!"

Ez már Isten országának hiteles levegője. Ez már olyan emberi tapasztalat, melyet sem a keleti vallások (pl. a hinduizmus), sem a szekták nem mellőzhetnek. Kant híres megállapítását azonban erre is le lehet fordítani. Az értelem tapasztalás nélkül üres, a tapasztalás értelem nélkül vak. így van ez teológiai áttételében is: a hit szeretet nélkül cselekvésképtelen, a szeretet hit nélkül nem tud tájékozódni. A szeretet a hit keze, a hit a szeretet szeme.

Ha tehát az Ország törvényéről beszélünk — a szeretet az —, akkor Isten a törvényhozó, aki maga a Szeretet (ljn 4,8). Akikben életre kel Isten országa — egyénileg és közösségileg —, azok megtapasztalják „Isten gyermekeinek szabadságát", legalább azon a fokon, amely a megkezdett örökélet kereteiben megtapasztalható. Isten országára is vo244