Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 4. szám - KÖRKÉP - Nyiredy Maurus: „…Reménységben élünk” (Róm 8,24)
Végsőt sercenve leég, Azt kiáltja: Nem volt elég!" Vajon le tud-e mondani az ember a jövőről? Vajon le tud-e mondani az ember arról a sejtésről, hogy a jelen pillanat nem a teljesség, hogy az élet még mindig tartogathat valami többet, teljesebbet, boldogítóbbat? Ezt a teljességet azonban ez a világ nem nyújthatja, és valójában az ember — bár gyakran nem is tud róla — nem tőle várja. Simone de Beauvoir egyik regényének hőse halhatatlanná válik. Ettől tönkremegy az élete, minden emberi kapcsolata visszájára fordul. A szerző talán a feltámadás hitét akarta parodizálni. Mégis, ha nem is volt célja, világosan megfogalmazta, hogy a feltámadás, a véglegesség, a kiteljesedettség nem fogalmazható meg ennek a világnak keretei, lehetőségei között, mert ez a világ képtelen a létnek ezt a „hőfokát" átélni, elviselni. Ezért van kudarcra ítélve minden olyan kísérlet, amely az üdvösséget szekularizált formájában képzeli el. A marxizmus evilági messianizmusának üressége egy évszázad alatt kiderült. Háttérbe szorulása után az emberek pótlékokat keresnek. Ilyen pótlék a Jehova tanúinak földi mennyországa, amely a Jelenések könyvének hibás értelmezésén alapul. Ilyen pótlék a reinkarnációtól kezdve az okkultizmus különféle formáin, a parapszi- chikai jelenségeken, a New Age-en át az agykontrollig minden, ami azt az illúziót kínálja az embereknek, hogy ezekkel a módszerekkel megszerezhetik, előállíthatják, biztosíthatják üdvösségüket, életük értelmét. De végeredményben ebben a körben mozog a zsidó és a keresztény felszabadítási teológia egyes irányzatainak az a meggyőződése is, hogy a megváltás, az üdvösség ezen a világon, ezen a történelmen belül megvalósulhat. Amennyiben ez nem történik meg, nem is beszélhetünk megváltásról. Ezeknek az elgondolásoknak elemzése, átgondolása, értékelése meghaladja ennek az írásnak kereteit. De — úgy vélem — a magyar teológiában is el kellene kezdődnie annak az alapos munkának, mely ezeket a szekularizált üdvajánlatokat nem kézlegyintéssel intézi el, hanem alapos elemzést ad róluk népszerűsítő szinten is. Erre annál inkább szükség van, mert ezek a „pótlékok" — különösen a tömegkommunikációs eszközök által — úgy jelennek meg, mint szenzáció, mint divat, mint korszerűség, mint a boldogság nélkülözhetetlen és biztos útja. Ez a munka is hozzátartozik ahhoz a feladtunkhoz-küldetésünkhöz, hogy hitelesen hirdessük: Jézus Krisztuson kívül „nincsen üdvösség senki másban, mert nincs más senki az emberek között az ég alatt, akiben üdvözülnünk lehetne" (ApCsel 4,12). A jövővel kapcsolatos megfontolások között az a felismerés is szerepel, hogy az ember jelenét mindig az elképzelt jövőjéhez szeretné igazítani. Az a jövő, amit Jézus Krisztus hozott a világba, nem „elképzelés". Éppen ezért fontos és lehetséges, hogy jelenünket ez a jövő határozza meg, formálja át. Bár az üdvösség nem valósulhat meg ennek a világnak történelmén belül, mert Isten országa transzcendens valóság, de ez nem zárja ki, hogy az eljövendő ország szellemében éljünk már most, ennek követelményei érvényesüljenek életünkben. Ennek követelményei fordítsanak embertársaink felé és késztessenek arra, hogy előkészítsük a világ vajúdó átalakulását Isten országává. Isten országa számunkra igazi remény, ezért nem fordulhatunk el a világtól, nem hagyhatjuk magára a világot. Ez a felismerés késztette a II. Vatikáni zsinatot arra, hogy nagyon is elevenné tegye azt a keresztény lelkiséget, amely tudatosan nem a világból, de a világ ban és a világért él. Éppen ezáltal lehet az egyház a világban JELLÉ, az emberiség üdvösségének jelévé és eszközévé. Az elmondottakat összegzik az Úr szavai: „Bizony, bizony mondom nektek: Ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul... Ti is, most ugyan szomorkodtok, de majd viszontlátlak titeket: akkor örülni fog szívetek és örömötöket senki sem veszi el többé tőletek" (Jn 16,20-22). Isten országa: a szomorúság örömre fordul. Isten országa: „már most — még nem". Isten országa: megalapozott, élő remény. 241
