Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 4. szám - KÖRKÉP - Boda László: Isten országa az erkölcsteológia szemszögéből
Boda László ISTEN ORSZÁGA AZ ERKÖLCSTEOLÓGIA SZEMSZÖGÉBŐL A múlt század végén és századunk elején komoly gondot okozott az egyház életében a modernizmus. A francia teológia józan önkritikája szerint daganat volt az egyház testén. A rosszindulatú daganat azonban valós problémákat takart, és ezeket a problémákat igazában csak a II. Vatikánum tárta fel. Megoldási kísérletének lényege: modernizálni — modernizmus nélkül. A modernisták Loisy-vel az élükön megfogalmazták sommás kritikájukat, melynek értelmében: Jézus meghirdette Isten országát, — és jött az egyház. Hitbeli tanítása megmerevítve dogmatizálta, erkölcsi tanítása pedig moralizálta az Evangéliumot. A kritika éle tehát arra irányult, hogy az egyház és Krisztus eredeti tanítása között szakadás történt, méghozzá a lényegben. A vád pedig az erkölcsteológiát is érinti. De elszakadt-e a katolikus morál az Evangéliumtól? A modernizmus vádja mögött ebben is fölismerhetők a valós problémák, de ezek nem érintik az Evangélium üzenetének lényegét. Érintik viszont a felületet. Mert korjelenségként egy időben elharapódzott az erkölcsteológiában is a szőrszálhasogató kazuisztika. A lelkiismereti döntéseket patikamérlegre helyező szigorúság rigorista hajlama is tartósan kísértett, ami megérlelte a reform igényét ebben a vonatkozásban is. Mindennek ellenére a katolikus erkölcsszemlélet nem maradt hűtlen az Evangélium üzenetéhez. Még a skolasztika időszakában komolyan vette a Szentírást, és a tanítás szintjén kellő hangsúllyal tárgyalta a három teológiai erényt: a hitet, reményt és szeretetet, amelyben a köztünk és bennünk kezdődő Isten országának jelenlétét, „levegőjét" érezzük. Mindez nem jelenti azt, hogy ne kaphatna az üzenet még jelentősebb visszhangot a keresztény cselekvés és életforma szempontjából. Ezért fedezzük föl meglepetten a katolikus erkölcsteológia bátor vállalkozását a múlt századból, amikor J. B. Hirscher megálmodott és megvalósítani próbált egy olyan koncepciót, mely kifejezetten Isten országának evangéliumi örömhíre alapján kísérli meg rendszerbefoglalni a keresztény életformát: „A keresztény erkölcs mint Isten országának emberi megvalósítására vonatkozó tanítás" (Tübingen, 1835). Ennek hatása érezhető J. Stelzenberger szándékán is, aki szintén ezt tekinti alapkoncepciójának (Die Sittlichkeit der Königsherrschaft Gottes, Paderborn. 1953). A Hoffman-Éid szerzőpár azonban ezt nem tartja megvalósíthatónak, bár komolyan veszi a szentírási tájékozódást, és elismeri a törekvés nemes szándékát. S ha az erkölcsteológia egészére nehezen volna is alkalmazható ez az összefogó szempont, annál inkább lehet ezt a rímet adni a hit, remény és szeretet kérdéseit tárgyaló résznek (egy teljes félév témája): „Isten országa közöttünk". (A jelen tanulmány írója ezzel a címmel kívánja publikálni az Erkölcsteológia H. kötetét.) Amikor tehát a szekularizált világ színpadán és Európa újraevangelizálásának megéledő törekvésétől áthatva keressük az előjeleiben köztünk és bennünk bontakozó Isten országát, s benne emberi sorsunk üdvösségre menő színjátékát, a hitben, reményben és szeretetben találjuk meg annak lényegi vonásait. Ennek az Országnak ugyanis „Alapkövetelménye, hogy hittel elfogadjuk, amit Isten nekünk felajánlott" — mondja Franz Böckle. Ennek az Országnak beteljesülésére irányul a keresztény remény. Häring pedig ennek az Országnak alaptörvényeként emeli ki a szeretetet. A HITBEN MEGFOGANT ISTEN ORSZÁGA. Mi tehát a hit jelentősége a köztünk és bennünk elkezdődő Isten országát illetően, s ezzel együtt a megkezdett örökélet megtapasztalására vonatkozólag? Elsősorban az, hogy nélküle nincs üdvösség. Benne viszont 242
