Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 4. szám - KÖRKÉP - Nyiredy Maurus: „…Reménységben élünk” (Róm 8,24)
telt természet Isten fiainak megnyilvánulását várja. Meg vagyunk ugyan váltva, de még reménységben élünk. A remény azonban, amit beteljesedni látunk, nem remény. Hiszen ki remélné azt, amit lát? Ha tehát reméljük, amit nem látunk, akkor várjunk csak türelemmel" (Róm 8,18-25). Az a tény, hogy Pál apostol reményről beszél, jelzi, hogy valamilyen tapasztalatunk már a jelenben is van Isten országáról. Enélkül a tapasztalat nélkül nem is lennénk képesek remélni, reményünk tárgyát megfogalmazni. Ezt a tapasztalatot maga Jézus Krisztus jelenti. Benne ugyanis megjelent közöttünk Isten országa. Mindaz, amit Jézus megélt közöttünk, ahogyan élt, amit tett és tanított, Isten országának megvalósulása ebben a világban, — ha „mustármagnyi" méretben is. Jézus Krisztus ezt a tényt hallatlan öntudattal mondta ki: „János fogságba jutása után Jézus Galileába ment, és hirdetni kezdte Isten országának evangéliumát". Ezt hangoztatta: „Az idő betelt: közel van Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az üdvösség jóhírében" (Mk 1,14-15). Keresztelő János kérclésére, hogy Ó lenne-e a Messiás, így válaszol: „Menjetek, jelentsétek Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak föltámadnak, a szegények pedig hallgatják az evangélium hirdetését. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem" (Mt 11,2-6). Jézus itt Izajás prófétát idézi (35. fejezet), amelyben a próféta ezekkel a képekkel a messiási országot, a végső időket jövendöli meg. De még határozottabban fogalmaz Jézus a farizeusokkal és írástudókkal való vitáiban: „Ha én Belzebubbal űzök ördögöt, fiaitok kinek a segítségével teszik? Ezért ők lesznek a ti bíráitok. De ha én Isten Leikével űzök ördögöt, akkor elérkezett hozzátok Isten országa" (Mt 12,27-28; vö. Lk 11,20). Vagyis a Jézus által meggyógyított vakok ragyogó szemében, a süketek hallásra nyíló fülében, a sánták ugrándozásában, az életre keltett halottakban az az ép világ jelenik meg, amelyet János apostol Isten országaként így jellemez: Isten „letöröl szemünkről minden könnyet" (Jel 21,4). Jézus Krisztus tehát Isten közénk érkező országának, uralmának jele. Őróla olvasható le, milyen is lesz ez az Isten országa. Természetesen Isten országának e betűzgetésében, kitapogatásában nem tekinthetünk el az Úr feltámadásától sem, hiszen éppen a feltámadás jelzi, hogy „milyen gazdag a szentek fönséges öröksége, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma fölöttünk, akik hívőkké lettünk". Ebben a feltámadásban mint „cseppben a tenger" megjelenik Isten országa: „Nagyszerű erejének hatását Krisztuson mutatta meg (ti. Isten), amikor halottaiból feltámasztotta, s a mennyben jobbjára ültette, minden fejedelemség, hatalom, erő és uralom, s minden néven nevezendő méltóság fölé, nemcsak e világon, hanem az eljövendőben is. Mindent lába alá vetett és az egész egyház fejévé tette őt: ez az ő teste és teljessége, aki mindent mindenben betölt" (Ef 1,18-23). Ezek a tapasztalatok késztették a keresztény ókor nagy gondolkodóját, Ongenészt, hogy kijelentse: „Jézus személyében az Isten országa". Jézus Krisztus óriási paradoxon: egyszerre Isten és ember, föld és menny, zarándokúton járó és céljához ért. És mivel a názáreti Jézus úton volt, jóllehet az Igével való személyes egysége folytán már beteljesedett, az őáltala megjelenített Isten országáról is meg kell fogalmaznunk a paradoxont: „Már most — még nem". Isten országának erői Jézusban (és az általa alapított egyházban) itt vannak, a világban működnek, elrejtettségükben is hordozzák ezt a világot, bár világon még messze nem lehet fölfedezni azt a végső formát, azt a megdicsőült alakot, amiért az egész teremtés vajúdik. Isten országának a paradoxonát talán a legszebben a nyolc boldogság fejezi ki (Mt 5,3- 12). Az Új Jézus boldognak mondja a szegényeket, a szomorkodókat, a szelídeket, az igazságra éhezőket és szoiríjazókat, az irgalmasokat, a tisztaszívűeket, a békességszerzőket, az igazságért üldözést szenvedőket, de a boldogságuk tartalmát jövőidőben fogalmazza meg: a „lesz" és a „majd" újra meg újra előbukkan a szövegben. Valami sajátságos „lebegés" van ebben a szövegben. Szeretnénk nagyon foghatóan megmagyarázni, mit is jelent, de érezzük, hogy minden magyarázat elől „visszavonul". Csak Istennel mérhető. Ilyen az Isten országa is ezen a világon: rejtett és világos, gyenge és erős, titok és magátólértetődőség. Mint kovász hatja át a világot, mégis más mint a világ. Benne a 239
