Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)

1992 / 4. szám - KÖRKÉP - Nyiredy Maurus: „…Reménységben élünk” (Róm 8,24)

Nyiredy Maurus OSB

„...REMÉNYSÉGBEN ÉLÜNK" (ROM 8,24)

Az Ószövetség alapeseménye a választót népnek Egyiptomból történő kivonulása volt. Úgy látszik, hogy ez a kivonulás nem csupán egyszeri történelmi esemény, hanem az egész üdvtörténet modellje. Isten az emberrel való „kalandját", történetét a kivonulás „előmintájára" komponálta. Ez a kivonulás nemcsak az ember, de az Isten részéről is megtörténik. Már maga a teremtés is egyfajta „kivonulás", Isten kilépése önmagából. A csúcspont a megtestesülés és a Szentlélek eljövetele. Mindkettővel kapcsolatban bibliai alapszó a „küldés". Isten, az Atya mintegy „ki"-küldi a Fiút és a Szentlelket a világba. Szemléletesen ábrázolja ezt a kiküldetést a Filippieknek írt levél: „Ó (Jézus Krisztus) isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét ölyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék, hanem szolgai alakot fölvéve kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberekhez... Megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" (2,5-11). Istennek az önmagából való kilépése, ajándékozó gesztusa az emberi élet alapmodellje, mert Isten az embert a maga képmására teremtette (Tér 1,27). Az ember csak úgy érheti el önmagát, ha elajándékozza önmagát, azaz kilép, kivonul önmagából. Az evangéliumok ismételten visszatérő fogalmazása: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét énérettem, megmenti azt" (Lk 9,24). Ezért nélkülözhetetlen, visszatérő szavak a Szentírásban: megtérni, követni, hívni, kivonulni, sátrat verni, vándorolni, zarándokolni. Jézus maga útnak mondja magát (Jn 14,6). Ennek a folytonos „mozgásnak" oka, hogy az ember nem találhatja meg önmagát, boldogságát önmagában. Az ember célja nem az ember. Az ember célja egyedül Isten lehet, a transzcendens, az embert és világot túlhaladó Valóság, aki felé lei kell lépni, önmagunkat, a világot túl kell haladni, hogy egyesülhessünk vele, elérkezhessünk hozzá.

Istennek és az embernek ezt a találkozását, egymásratalálását fogalmazza meg a Szentírás „az Isten országa", illetve „Isten uralma" kifejezésekben. Ahhoz, hogy ez az Isten országa elérkezzék, a világnak át kell alakulnia, meg kell újulnia, új teremtéssé kell válnia: „Akkor új eget és új földet láttam. Ezután láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem leszáll a mennyből, Istentől. Díszes volt, mint a vőlegényének felékesített menyasszony. A trón felől harsány hangot hallottam: Nézd, ez Isten hajléka az emberek között! Ő velük fog lakni, azok pedig az ő népe lesznek, és maga Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom. Ami eddig volt, elmúlt" (Jel 21,1-4).

Isten országának megvalósítója maga Isten, aki az abszolút Jövő. A Jelenések könyvének megfogalmazásában: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt és aki van, és aki eljövendő!" (4,8).

Jézus Krisztus igehirdetésében világosan megfogalmazódik az Isten országának a jövőhöz való vonatkozása. Isten országa több, mint ez a világ, nem magyarázható meg ennek a világnak a lehetőségeiből, és nem is egyszerűen a felfokozása evilág erőinek, lehetőségeinek. Az Isten országáról szóló jézusi példabeszédek (Mt 13) közül a konkolyról, valamint a mustármagról és a kovászról szólók különösen is hangsúlyozzák az Isten országának a jövőbeli elérkezését, ami egybeesik a világ végével (Mt 13,39.49), azaz Jézus Krisztus második, dicsőséges eljövetelével (Mk 13,26; vö. 2Tesz 2,8). Hogy mikor? — ezt nem tudjuk. Imádkozva várhatjuk, éber, hűséges keresztény élettel készülhetünk rá, de meg nem határozhatjuk (Mk 13,32-37).

Pál apostol szemlélete egészen Jézus igehirdetéséből táplálkozik. Számára a megváltás tény, de kiteljesedése — jóllehet erre a világra vonatkozik — nem ennek a világnak teljesítménye, hanem Isten ajándéka: „Az a véleményem, hogy a jelen szenvedések nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, mely nyilvánvalóvá lesz rajtunk. A sóvárgással el238