Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 4. szám - KÖRKÉP - Tarjányi Béla: Isten országa és az emberi társadalom
A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna... En is úgy vagyok közietek, mintha a szolgátok volnék" (Lk 22,25-27). Erre törekedett Pál apostol is: „Bár mindenldtől független voltam — írja a korintusi híveknek —, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többeket megnyerjek... Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit az üdvösségre segítsek" (lKor 9,19.22). Feltétel: szabadság. — Az egyenlőség, a szeretet és szolgálat alapelveinek ismertetése után említést kell még tennünk arról a feltételről is, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy valaki ezek szerint tudjon élni, és tevékeny részt vállaljon bten országa építésében. Ez a feltétel a belső szabadság. Az Újszövetséget lapozgatva azt látjuk: Jézus újra és újra figyelmeztette tanítványait, hogy ha követői akarnak lenni, mindent el kell hagyniuk. „Mindaz, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap most ezen a világon... az eljövendő világban pedig az örök életet" (Mk 10,29- 30). „Aki apját vagy anyját jobban szereti mint engem, nem méltó hozzám" (Mt 10,37). Jézus talán megvetette azokat az értékeket, amelyek megszerzésére minden megfontolt ember törekszik: az anyagi javakat, a rendezett családi körülményeket, a tudást, a holnapról való gondoskodást? Nem, erről szó sincs: mindez szerinte is érték. Viszont szomorúan tapasztalta, hogy az ember nem használja fel jól ezeket az értékeket, amelyeket Isten eszközül adott, hogy általuk fölemelkedjék és tökéletesedjék. A gazdag a vagyonának a rabja, az okos a tudásában bízik, az előrelátó embernek a legfontosabb a holnap bebiztosítása. Életcéllá válik az, aminek az élet, az ember szolgálatában kellene állnia. Az ember szolgaságba süllyed, elveszti méltóságát, nem figyel, nem törekszik más, magasabb célokra. Az ilyen ember nem lehet Jézus társa sem, mert nem marad ideje és energiája, hogy részt vegyen Isten országának építésében. Nem az a célja, hogy minden ember egyenlő legyen, hanem az, hogy neki magának minél rendezettebb és boldogabb legyen az élete, minél több érték legyen a birtokában. Természetes tehát, hogy az újszövetségi erkölcs alapvető követelménye a belső szabadság, a függetlenség mindenfajta kötöttségtől, amely rabbá teheti az embert: az anyagiaktól, a családi kötöttségektől, saját okosságunktól, előrelátásunktól. Azon az úton, amelyet Jézus mutat, csak szabad emberek tudnak járni, az új társadalmat csak szabad emberek tudják építeni. Az Újszövetség eszménye a szabad ember, aki belsőleg szabad: szabad önmagától, szenvedélyeitől, saját vágyaitól és elképzeléseitől. A külső, fizikai, politikai vagy személyes szabadság nem követelmény, mert az ember nem a rablánc által veszíti el méltóságát, hanem azáltal, ha önmagát nálánál alacsonyabbrendű dolgok szolgálatába állítja. Az apostolok bilincseikben is szabadoknak vallották magukat. Az ősegyház példája. — Az Apostolok Cselekedeteiből és az apostoli levelekből kiderül, hogy az első kereszények számára sem volt könnyű Jézus művének folytatása, a jézusi alapelvek következetes megtartása, alkalmazása. Nem volt könnyű szabaddá válniuk, nem ment zökkenők nélkül az egyenlőség megvalósítása, a szeretet gyakorlása, a Jézus szellemében való szolgálat. Mégis ezek az alapelvek egyre jobban érvényre jutottak. Az első közösségről így ír az Apostolok Cselekedetei: „A hívek mind összetartottak és közös volt mindenük. Birtokaikat eladták, s az árát szétosztották azok között, akik szükséges szenvedtek. Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és tiszta szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként vezetett hozzájuk olyanokat, akik hagyták, hogy megmentsék őket (ApCsel 2,44-47). Az újszövetségi szerzők azt is leírják, hogy jézus művének folytatása nem ment zökkenők nélkül. Bemutatják, hogy az egyenlőség kialakítása, a szeretet gyakorlása, a Jézus szellemében való szolgálat csak sok-sok fáradság és küzdelem árán kezdett megvalósulni. A korintusiaknál például látjuk, hogy pártokra szakadnak, vetélkednek egymással, míg az apostol rendre nem utasítja őket. Tesszalonikiben egyesek nem dolgoznak, mert Jézus közeli eljövetelében bízva fölöslegesnek tartják a munkát. Pál keményen megfeddi őket: 231
