Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 4. szám - KÖRKÉP - Tarjányi Béla: Isten országa és az emberi társadalom
tos. Ez az újszövetségi istenkép kiegészül, nyomatékot kap mindazzal, amit Jézus tesz: segít bárkin, válogatás nélkül, szóbaáll, törődik mindenkivel. Nincs tekintettel arra, hogy az emberi társadalom egyeseket megbélyegez vagy elítél, kitaszít vagy háttérbe szorít. Sőt, Jézus különösen ezekkel érezteti jóságát és barátságát; a bűnösökkel, vámosokkal, leprásokkal, nőkkel, szegényekkel, koldusokkal. Mindezt megdöbbenve, sőt olykor megbotránkozva szemléli a korabeli társadalom. A Jézus által alapított közösségben mindenki egyenrangú: „a vámosok és utcanők asztalhoz telepszenek Isten országában." Mindenki egyformán Isten gyermeke, Isten mindenkit megszabadított Jézus megváltó halála által, és mindenkit egyaránt meghívott országába. Pál apostol ezt írja a galáciai keresztényeknek: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban" (Gál 3,28). Az egyenlőség megteremtése nem könnyű, de kezdettől fogva szükségszerű követelmény. A keresztény vallás mindennapi gyakorlata felszínre hozza a fonákságokat, és elősegíti azok kiküszöbölését. Természetes például, hogy a keresztény szeretetlakomán, az úrvacsorán egymás mellett ül válogatás nélkül mindenki, szegény és gazdag, rabszolga és szabad. A keresztény vallás és erkölcs első alaptörvénye: Isten előtt minden ember egyformán értékes. Jézus keresztáldozatával Isten mindenkit egyaránt megszabadított és új életre hívott. Ezért nekünk embereknek sem szabad hátrányos megkülönböztetéseket tennünk, a meglévő megkülönböztetéseket pedig meg kell szüntetnünk. Hisz milyen jogon tennénk (vagy teszünk) mi különbséget ott, ahol Isten azt nem teszi? 2. alapelv: szeretet. — Az Újszövetség arra tanít, hogy minden emberre Isten szemével nézzünk: különbségtétel nélkül ismerjük el embertársaink értékét, emberi méltóságát. És arra is tanít, hogy minden emberhez úgy viszonyuljunk, mint Isten: egyformán, maradéktalan szeretettel. Olyan szeretettel, amilyen az Istené: fölemelő, jóakaró, növelni, gazdagítani akaró szeretettel. Amikor azt látjuk, hogy Isten megkülönböztetett szeretettel veszi gondjaiba a bajbajutottakat és kisemmizetteket, tudhatjuk, hogy nekünk is hasonlóan kell cselekednünk. Mint Jézusnak, nekünk is észre kell vennünk az özvegyasszony könnyét, a betegek segélykiáltását, a szegények szükségét. Érzékennyé kell válnunk a másik ember sorsa, nyomorúsága iránt, és tőlünk telhetőén segítséget kell nyújtanunk. Isten nemcsak a jókat szereti, hanem a gonoszokat és bűnösöket is, fáradozik az ő megmentésükön is: nekünk is szeretnünk kell tehát még ellenségeinket is. A felebaráti szeretet főparancs az Újszövetségben, egyenrangú az istenszeretet parancsával. Eddig gyakran előfordult, hogy a felebaráti szeretet parancsa, mely az Ószövetségben is érvényben volt, összeütközésbe került az Isten iránti kötelezettségekkel. A Jézuskorabeli törvénytudók szerint ilyenkor az Isten ügyét kell előbbre helyezni; sőt, Istennek tetsző ajándéknak tartják azt is, amit a másik embertől vonunk meg (Mt 15,5). Mindez számos esetben igazságtalansághoz vezetett, a szeretetlen ség az isten szeretet álarca mögé rejtőzött. Jézus megszüntette ezt a kettősséget: egy szintre emelte az istenszeretet és az emberszeretet parancsát. Arra tanított, hogy Istent éppen a másik embert szeretve szeressük. „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül — mondja Isten nevében —, nekem teszitek" (Mt 25,40). Szerinte az utolsó ítéleten is az lesz a döntés alapja, hogy ki-ki hogyan viselkedett embertársával, mert mindezt úgy veszi Isten, mint őrá irányuló szeretetet: „Éheztem és ennem adtatok, szomjas voltam és megitattatok, ruhátlan voltam és felöltöztettetek... Jöjjetek, vegyétek birtokba a nektek készített országot!" (Lk 25,34-36). 3. alapelv: szolgálat. — Az a mű, amely itt a földön kibontakozik és az öröklétben teljessé válik, az az új társadalom, amely Isten akarata szerint fokozatosan megvalósul, rendkívül nagy és szent dolog: Isten gyermekeinek szent közössége. Jézus és követői ezt azáltal is kifejezésre juttatják, hogy mindazokat, akik ezen új társadalom megteremtésén fáradoznak, nem vezetőknek, uraknak hívják, hanem szolgáknak. „A királyok uralkodnak a népeken, — olvashatjuk Jézus szavait Lukács evangéliumában —, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevő úrnak hivatják magukat. Közöttetek azonban ne így legyen. 230
