Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bolberitz Pál: Az eljövendő Ország
Ám az újszövetségi Szentírás Isten országának nemcsak ittlétét, hanem eljövendő jellegét is hangsúlyozza. Különféle összefüggésekben, de mégis egyértelműen kidomborodik, hogy Isten országának végső kiteljesedése az eszkatologikus jövőben lesz. Aki megtartja Isten törvényét, nagy lesz a mennyek országában (Mt 5,20). A bűnnel szemben határozottan kell fellépnie az embernek, mert jobb fél szemmel bemenni az Isten országába, mint két szemmel a pokolba jutni (Mk 9,47). Az Úr imádságában Isten országa a jövőbeli üdvösség nagy ajándéka, amit szüntelenül kérni kell: „Jöjjön el a te országod" (Mt 6,10). A hegyibeszédben megjelölt boldogság a beteljesedett Isten országának boldogsága, melyet már rejtetten azok birtokolnak, akik a világon hisznek Jézus szavának és megtartják parancsait. Isten országa végső formájában Krisztus második eljövetelével köszönt be, mikor az ítéleten a jókat és gonoszokat elválasztják és Jézusban nyilvánvalóvá lesz Isten mindent betöltő uralma (Mk 9,1; Mt 16,28). Addig az óráig az emberiség történelme a küzdelem ideje, melyben a már legyőzött, de hatalommal még rendelkező gonoszlélek befolyása érvényesíti hatását. Krisztus Jézusban Isten országa jelenvalóvá lett, de csak feltámadásában és megdicsőülésében nyerte el megígért végső formáját. Ördögűzései, csodái hatalmas fénycsóva gyanánt világították meg egy-egy pillanatra kortársai szemében az üdvösség már kész mozaikképét, a végérvényes üdvösséget, melyben már nincs bűn, betegség, halál. Krisztus által már megvalósult az új teremtés, melyben ő uralkodik (2Kor 5,17; lKor 15,24). Isten országa már itt van, mégis eljövendő. Isten országának erre a dinamikus, már meglévő, rejtekben kibontakozó, ám ugyanakkor eljövendő, végső kifejletében még magára várató jellegére utalnak azok a példabeszédek is, amelyek ezt az országot észrevétlenül érlelődő vetőmaghoz (Mk 4,26), a tésztában elkevert kovászhoz (Mt 13,33), a kicsiny, de lombos növénnyé terebélyesedő mustármaghoz (Mk 4,30-32) hasonlítják. A konkolynak és búzának együtt kell növekednie az aratásig. Addig nem tépik ki a konkolyt, nehogy vele együtt a búza is elpusztuljon. A nagy aratáson, az ítéleten majd végleg elválasztják a jót a rossztól. Ezt követi a beteljesedés (Mt 13,24-30). Isten országának, a Krisztusban beteljesedett üdvösségnek birtoklása az emberi boldogság foglalata. Felülmúl minden evilági értelemben vett boldogságvágyat. Hasonlít a királyi lakomához, vagy menyeg- zős asztalhoz. A meghívásban Isten egyetemes üdvözítő szándéka nyilvánul meg (Mt 22,1-10; Lk 14,15-21). Rejtett birtoklása is már olyan nagy kincs, amiért érdemes mindent feláldozni (Mt 13,44-46). Tehát „a bibliai remény olyan jövőre irányul, ami már megkezdődött és a jelenben gyökerezik".5 KÖZBEESŐ IDŐ. A bibliai szóhasználat a jövőről szólva kétféle kifejezési formát alkalmaz. Az eszkatologikus beszédforma a jelen eseményeit a jövőbe vetíti ki. Ami a jelenben van, az majd a jövőben éri el kiteljesedését. Vagyis a jelenből kiindulva értelmezi a jövőt. Ezzel szemben az ún. apokaliptikus kijelentések a jövő „már kész" képéből indulnak ki. Az Isten-készítette, idő fölötti kész jövő képét (amiről egyes választottak titokzatos kinyilatkoztatást, apokalüpsziszt kaptak) belevetítik a jelenbe. Az apokaliptikusok tehát a „már kész" jövő ismeretében értelmezik a jelen eseményeit. Nézetük szerint a jelennek a kész jövő mintájára kell átalakulnia.6 E szemlélet ismeretében könnyebben érthető, hogy miért várták sokan az apokaliptikus irodalom hatására: ítélő Messiásnak kell eljönnie ahhoz, hogy beköszönthessen az új eon (korszak). Hiszen a bűnös jelenből a „már kész", szép jövő modellje szerinti átalakulás csak radikális formában, ítélet és katasztrófák kíséretében történhetett volna meg. A szinoptikus evangéliumok tükrében Jézus az Isten országa jövőjéről szóló kijelentéseiben mindkét bibliai műfajt alkalmazza. Eszkatologikus stílusban tanított Isten királyságáról, ami a jövőben éri el kiteljesedését, de csak a jelen valóságából, vagyis a Krisztuseseményből érthető meg. Apokaliptikus beszédformában szólt az utolsó ítéletről, a világ vége előjeleiről, továbbá saját dicsőséges második eljöveteléről, ami a történelem végén lesz. Jézus, mikor a jövőről szóló kérdésekben apokaliptikus műfajban fejezte ki magát, nem adta fel eszkatologikus szemléletét. Ezért sem értették meg őt a zsidó nép vallási 214
