Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)

1992 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bolberitz Pál: Az eljövendő Ország

va az egész történelem célja: „Sok próféta és igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem láthatta és hallani, amit ti hallotok, de nem hallhatta" (Mt 13,17). Krisztus kortársai nem mindnyájan értették meg az üdvösség elérkezéséről szóló jó hírt. Nem tudtak szabadulni koruk apokaliptikus Messiás várásától, mely Isten országának eljövetelét a világ és a pogány népek fölött tartandó ítélettel összekapcsoltan gondolta el. Ez után jön majd el — gondolták — a Messiás-király földi uralma és a választott nép politikai világhatalma. János keresztelési mozgalmának tömegeket mozgató ereje is ebből a meggyőződésből fakadhatott.2 Jézus elutasította Isten országának ezt az elképzelését. Nem mondta magát Messiásnak, hanem Emberfiának, hiszen akik megsejtették benne a Messiást, türelmetlenül várták, mikor valósítja meg földi világuralmát és mutatja meg dicsőségének teljességét.

Jézus Krisztus személye az ittlévő Isten országa és az üdvösség jele. O nem csak hirdeti, hanem meg is jeleníti Isten királyságát. Pilátus előtt királynak mondja magát, akinek országa nem evilágból való (Jn 18,33-40). Később az apostoli igehirdetés a próféták Dávid fiára vonatkozó jövendöléseinek megvalósulását őbenne látja (vö. íz 9,11; Mik 5,11; Jer 23,5; Ez 17,25). O az, aki Atyjának, Dávidnak trónján ül (Mt 21,9; Mk 12,37; Lk 11,22; Róm 13) és uralma örökké tart (Lk 1,32). Hatalmasabb Dávidnál, így lesz teljessé benne a 110. zsoltár ígérete (Mt 12,36). Az Emberfia kifejezés — melyet Jézus önmagára alkalmazott — még jobban megvilágítja a személyében megvalósuló üdvösség jellegét. Az ún. „logionok"-ban3 gyakran előfordul az Emberfia elnevezés. „Az ősi galileai Henoch hagyomány említést tesz szintén az ún. rejtőzködő Emberfiáról, aki öröktől fogva a mennyekben van, majd egy napon megjelenik nagy hatalommal és dicsőséggel és ítéletet tart Isten ellenségei fölött. Jézus a rejtőzködő Emberfia. Önmagáról tett kijelentései megegyeznek a rejtőzködő Emberfia képével. Valóban, elrejtve él az emberek között, népének körében, a keresztelési mozgalomban tanítványaival^ — észrevétlenül, akárhányszor megtámadva és kigúnyolva (Lk 7,34, 1131; Mt 9,9). O a rejtőzködő Emberfia, aki mégis úr a Tóra fölött. Teljes hatalmat tulajdonít magának, ítéletet tart, bűnöket bocsát meg (Mt 2,10.28; Jn 5,27). Megátkozzák, üldözik (Lk 6,22, 12,10), mégis, népének jövője és az emberiség örök sorsa attól függ, hogy személyével kapcsolatban ki milyen állást foglal (Mt 838; Lk 123). Gyenge, hazátlan és elárult (Lk 938,22,48), aki azért jött, hogy megkeresse az elveszetteket, megszabadítsa a rabságban sínylődőket, továbbá, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, hogy ő szolgáljon és életét adja sokakért (Lk 19,10; Mt 10,45). Az ő szavának hatalma van, amire csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni.4

Jézus nemcsak tanításában, hanem tetteiben is megjelenítette és megvalósította Isten országát, az üdvösség ittlétét. Isten királyságának realizálása Jézus tetteiben (ami Isten uralmának kiterjesztése a gonoszlélek, a betegség, a bűn, a halál és a természet fölött), az üdvösség teljességét, vagyis valóságos felszabadulást jelentett. Jézus ördögűzéseivel végleg legyőzte a gonoszlélek zsarnoki uralmát, melyet az emberek és a világ fölött gyakorolt. „Ha én Isten ujjával kiűzöm az ördögöket, akkor eljött közétek Isten országa" (Mk 3,27). Mikor gyógyított, nemcsak a betegségtől szabadított meg, hanem a bűntől is, így egészen felszabadította az embert. Az Ószövetség szemléletében a betegség a szenvedés és a halál a bűn büntetése. Eszerint, aki győzedelmeskedik e hatalmak fölött, az a bűnt is legyőzte, következményeivel együtt. Jézus többször utal arra, hogy a testi egészség visszanyerése az egész ember üdvösségét is jelenti flásd: Mk 2,9.10). A természetben tett csodái pedig azt jelezték, hogy felszabadulást hozott a természet elemeinek szolgaságba taszító rabsága alól. Mikor lecsendesítette a tengert, az apostolok megsejtették benne Isten hatalmas erejét (Mt 8,23-26). Üdvösséget megjelenítő tevékenysége abban érte el csúcspontját, hogy a kereszten, önmagának feláldozásával, bűntől való tökéletes szabadulást szerzett az embereknek. Mivel bűnt nem ismert, a halál sem győzedelmeskedhetett fölötte, hanem ő győzte le a halált (2Tim 1,10). Váltságul adta magát mindenkiért (lTim 2,6). „Bűneinkért halált szenvedett és megigazulásunkért föltámadt" (Róm 4,25). „Benne van vére által szerzett megváltásunk és bűneink bocsánata" (Ef 1,7).

213