Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)

1992 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Balthasar, Hans Urs von - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Isten Országa és az egyház

2. ORSZÁG ÉS EGYHÁZ. Mivel az Atya küldötte, Jézus önmagát alapvetően az érkezésben lévő, küldetésének teljesítésével pedig valóságosan elérkezett Országaként éli meg, ezért az általa alapított közösség is teljes joggal mondja magáról, hogy Isten Országa, mindenekelőtt Krisztus Országa. Mindaddig tehette ezt, amíg önmagát lényegében misszionáriusnak értelmezte, amíg önmagát érthette azon a térségen, amelybe valóban elérkezett az Ország hitben, reményben és szeretetben, a keresztség szentségében és az Eucharisztia ünneplésében, — ugyanakkor azonban az egész világot teljessé tevő eszka- tologikus eljövetelre való várakozásban. E közösség igehirdetése a Jézusban való hitet terjesztette. Ennek a hitnek magába kellett foglalnia életet, halált és föltámadást, hogy a Jézussal megkezdődött, de a történelem folyamán kiteljesedő Országba vetett igaz hit lehessen.

így érthető, hogy az „Isten Országát" lassan egyenlővé tették „Krisztus Országával" (Ef 5,5), de az is, hogy „Krisztus Országát" a történelem folyamán kiteljesedő valóságnak látták, amely az idők végeztével, valamennyi, Istennel szemben ellenséges hatalom legyőzése után, bele fog torkollani az Atyaisten Országába (lKor 15, 24-28). Érthető, hogy a Lélek, amelynek Krisztust követően kell uralkodnia, éppúgy nevezhető „Isten Lelkének", mint „Krisztus Lelkének" (Róm 8,9). Akit nem „Isten Lelke vezet", az nem lesz „Isten Országának örököse" (Gál 5,18.21; vö. lKor 6,9.10), éppúgy nem, mint ahogy egész általánosan „test és vér nem örökölheti Isten országát", mert „a romlandóság nem örökölheti a romolhatatlanságot" (lKor 15,50). Ez a kifejezésmód az Ószövetségből lett átvéve. Igazában Krisztus az Ország Ura (Kol 1,13), viszont a beteljesedéskor, amikor már „megsemmisített minden hatalmat és erőt", átadja ezt az Országot az Atyának (lKor 15,24). Hogy azonban a Fiú ezáltal semmiképpen sem lesz trónfosztott, azt Pál külön hangsúlyozza, az Apokalipszis pedig többször igazolja. Például azt mondja a Bárányról, hogy mindörökké az Atya trónján áll, továbbá, hogy az Atyának és a Fiúnak ugyanazok a dicsérő énekek hangzanak el (Jel 5,13): „Urunké és Fölkentjéé a világ uralma" (Jel 11,15).

Ennek ellenére a húsvét utáni írásokban mindenütt ott van az Egyház, amely határozottan elkülönül Istennek és Krisztusnak az Országától, amelyet hirdet, s amelynek ugyanakkor magában hordja csíráját, de csupán azért, hogy gondoskodjék annak a világban való fölnövekedéséről. Ebben az értelemben nevezi a Lumen Gentium az Egyházat „Krisztusban mintegy szakramentumnak, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének" (LG 1). Általa „nyer minden ember meghívást a Krisztusssal való egységre." Krisztus pedig „a világ (és nem az Egyház) világossága" (LG 3). Amennyiben Krisztus Egyháza „hűségesen megtartja a szeretet, az alázatosság és az önmegtagadás parancsát", megkapja a „küldetést" is, hogy hirdesse és megalapítsa minden nép között Krisztus és Isten Országát. így lesz ennek az Országnak csírája és kezdete a földön" (LG 5). Az Egyházat „a Szentlélek űzi és hajtja, hogy vele együtt munkálkodjék, és így váljék valóra az Isten terve, aki Krisztust tette meg az üdvösség szerzőjének az egész világ számára" (LG 17). Ebben a szemléletben a második Vatikáni zsinat hűségesen adja vissza az ősegyház nézetét az egyház és az Ország viszonyáról.

Ez a szemlélet végső akcentusát a jánosi iratokban nyeri el. Elvétve ezek is alkalmazzák „Isten Országának" hagyományos fogalmát (Jn 3,3), azonban a fő hangsúly a Jézus Krisztusban — mégpedig az élő, meghaló és föltámadó Úrban — megjelent „kegyelem" és „igazság" végérvényességén van. S ezzel János evangélista megadja azoknak a szinoptikus kijelentéseknek igazi jelentőségét, hogy Jézusban, mégpedig a történelmi Jézusban lényegében már jelen van Isten Országa (vö. Mt 12,28; Lk 11,20). Ez nem mond ellent annak, János is tudja: az Országnak Jézusban elérkezett jelenvalósága a történelem folyamán a Szentlélek működésével bontakozik majd ki (Jn 16,7-11). s a Lélekkel együttműködők szavahihetőségéért Jézus külön imádkozik, „hogy felismerje a világ, hogy te küld tél engem, Atyám" (Jn 17,23).

200