Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)

1992 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Balthasar, Hans Urs von - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Isten Országa és az egyház

Ebből kiindulva érthetők meg az Egyház története folyamán megjelenő, fentebb vá­zolt magyarázatok, amelyek az Ország és Egyház megkezdődött azonosságának és megmaradó különbözőségének titkát másképp és másképp hangsúlyozzák. Aki csupán az Istennek eszkatologikus Országát tekinti, az a kelleténél jobban relativizálja az egy­házat, sőt el is hanyagolhatja. így nem veszi tekintetbe misszionáriusi és eszköz-funkció­ját, amelyet csak akkor tud keresztény módon teljesíteni, ha az a tudat lelkesíti, hogy a benne élő Úr küldi az egész világra Isten Országának hirdetésére. És mert ez a küldetés a küldött egész egzisztenciáját kívánja, az „egész világ" kifejezésen viszont a történelmi világ teljes valósága értendő, semmiképpen sem lehet ebben a küldetésben elválasztani a hit bensőséges voltát a politikai és gazdasági dimenziótól. Nem hirdetve utópiát, hogy tudniillik az Egyház képes lenne a földi világot tökéletes Isten-országgá alakítani, s tu­datában annak is, hogy az Ország hirdetése az ellenséges világban csak üldöztetés és véres tanúságtétel közepette lehetséges, az Egyház küldetése — amint azt a „Gaudium et spes" megkísérelte megmutatni — semmiképpen sem választható el a világ külső struktúráinak Krisztus Lelkének erejében végzendő megváltoztatásától. így tehát a tár­sadalmi igazságosság mellett való elkötelezettség, amely az Ószövetségben jellemző és lényeges dolog, valamint kategorikus parancs a szegények és elnyomottak vonatkozásá­ban — az egyház újszövetségi küldetéséből sem iktatható ki. A „politikai teológia" újra rámutat erre a momentumra, de Izrael ószövetségi küldetésén túlmenően, amely folyta­tódik az egyház újszövetségi küldetésében, lényegesen újat nem mond. Abban azonban különbözik az utóbbi az előbbitől, hogy Krisztus „legyőzte a világot" (Jn 16,37), „a világ fejedelme már megítéltetett" (Jn 16,11), az égből letaszíttatott a földre „testvéreink vádló­ja", aki csak azért képes oly nagy dühvei támadni, mert „tudja, hogy csak kevés ideje van" (Jel 12,10-12). A világtörténelmi harc csak azért tombol olyan vadul az egyház és.a világ között, mert a történelem Ura az Atya jobbján ülvén megengedheti magának, „hogy arra várjon, hogy lába alá alázza valamennyi ellenségét" (Zsid 10,13). 3. A KÖZELI IDŐPONTRA VONATKOZÓ VÁRAKOZÁS KÉRDÉSÉHEZ. Tudjuk, hogy Jézusnak a szinoptikusoknál található néhány kijelentése sok nehézséget okoz. Kö­zülük egyiket-másikat talán meg tudjuk oldani egzegetikus fontolgatással, de némelyik megoldhatatlannak látszik. Mit jelent Mt 9,1-ben és a párhuzamos helyeken: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg addig, amíg meg nem látják Isten hatalommal megvalósuló uralmát?" Vagy mit jelent Jézusnak a végső dol­gokról mondott beszéde összefüggésében a következő mondat: „Bizony mondom nek­tek, el nem múlik ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik?" (Mk 13,30 és párhu­zamos helyek; Lukácsnál nincs meg a „mindez" szó). Mit jelent Mt 10,23-ban? „Amikor egyik városban üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba. Bizony mondom nektek, nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia." — A válasz, ha egyál­talán lehetséges, az egzegézisból kiindulva más és más lehet. Vegyük azonban legelő­ször figyelembe azt, hogy Jézusnak vannak más fontos kijelentései, amelyek elutasítják a számítgatásokat, vagy egyáltalán bármilyen adatszerű ismeretet Isten Országa eljöve­teléről. A legfontosabbak közül kettő: „Isten Országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: nézd itt van vagy amott. Isten Órszága köztetek van" (Lk 17,21). S ami a világ végét illeti: „Azt a napot vagy (Máténál: és) azt az órát senkisem ismeri, a mennybéli angyalok sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya" (Mk 13,31 és a pár­huzamos helyek). Vegyük hozzá még azt is, hogy Isten napjának eljövetele hasonlít a tolvajhoz, aki éjszaka jön, abban az órában, amikor senkisem várja (Mt 24,43 és a párhu­zamos helyek: átvette ITesz 5,2; 2Pt 3,10; Jel 3,3; 6,15). Jó, ha először az Ószövetségre vetünk egy pillantást: ott Isten közeli eljövetelének a meghirdetését két jelentésben találjuk. Mind a kettő együtt van Ezekielnél a 12,21-28- ban: „Izrael háza így beszél: A látomás, amit ez lát, csak távoli időre vonatkozik, csak távoli jövőről jövendöl. Mondd meg hát nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten: Szavaim nem késnek tovább. Amit mondok, az beteljesedik — mondja az Úr, az Isten" (Ez 12,27-28). 201

Next

/
Thumbnails
Contents