Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 4. szám - Lukács László: Krisztus hármas születése
Lukács László KRISZTUS HÁRMAS SZÜLETÉSE Karácsonykor három szentmisét mond az egyház: az éjfélit, a „pásztorokét", majd az ünnepi misét. A középkor híres misztikusa, Johannes Tauler evvel kapcsolatban Jézus hármas születéséről elmélkedik. Krisztus születése a Szentháromságban, a történelemben — és bennünk. „Fiam vagy Te, örök szülöttem" Jézus föllépését, az általa nekünk adott kinyilatkoztatást Isten úgy készítette elő, hogy szilárdan megalapozta az egyistenhitet az ószövetség népében. Jézus és a tanítását továbbadó apostoli egyház gondosan kerülte még a szóhasználatát is a környező politeista mitológiáknak, nehogy bárki félreérthesse vallomását, hogy ő a Fiú, akinek Atyja van, s kettejük szeretetéből származik a Szentlélek. A keresztények mindig sziklaszilárdan ragaszkodtak a monoteizmushoz. Ezen belül kellett tudomásul venniük, hogy Isten: Szentháromság, „egyetlen lényegben és három személyben", hármasán birtokolva az egyetlen istenséget. O a Szeretet, adásnak és befogadásnak örök „folyamata". Isten: Atya, aki örök szeretetében öröktől egészen odaadja önmagát. Isten: Fiú, aki örök szeretettel öröktől egészen befogadja az Atyát. Isten: Atya és Fiú szeretetének Lelke, a szeretet örök körforgása. A teremtés ebbe az örök szeretetfolyamaiba kapcsolja bele a világot. Mégpedig a Fiún keresztül: az Ő képmására vagyunk alkotva, hozzá hasonlóan fogadjuk be az Atyát. S a Lélek gondoskodik róla, hogy a Fiúban és a Fiú által az egész emberiség belekapcsolódhassák a szeretetnek örök, isteni szeretetáramába. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne", mondja Tamási Áron. Mondatát némileg konkretizálhatjuk: azért vagyunk a világon, hogy megismerjük Isten szeretetét, s annak részesévé váljunk — már itt a földön, s majd odaát, az örök boldogságban. Az Egyszülött Fiú elsőszülötté lesz, s mi, a „sokan", akikért feláldozta önmagát, akiket testvéreivé fogadott, általa részesülünk az istengyermekség ajándékában. Keresztény az, aki tudja, kicsoda: Jézus testvére, Isten gyermeke, s ennek tudatában, ebben a személyes közösségben kíván élni, elvállalva az evvel járó életformát és követelményeket. „Légy az, aki vagy", figyelmeztették az ősegyházban a megkeresztelteket. Az Istenfiú örök születése saját isteni születésünkre emlékeztet, ennek egyre teljesebb elfogadását s beteljesülését sürgeti. A kegyelemmel megajándékozott ember a „Szentlélek templomává" lesz. Mindennapi elmélkedésünk és imádságunk ezt a felismerést érlelheti s e valóság megszületését segítheti elő. „Az Ige Testté lett és közöttünk lakott" Isten Fia emberré lett — egy palesztinai falucskában, kétezer évvel ezelőtt. Tér- és időbeli, társadalmi és biológiai, faji és nemzeti adottságok és kötöttségek határozzák meg a sorsát, egyéniségét, ugyanúgy, mint bármelyikünkét. A karácsonyi képek és történetek szívesen időznek el a minden ember születésére jellemző részleteknél: magatehetetlen, gondozásra szoruló csöppnyi kis élet, mint bármelyik csecsemőé. Egészen kiszolgáltatta magát nekünk: hagyta, hogy gondoskodhassunk róla, hagyta, hogy szembeforduljunk vele. Elvállalta az emberi életet, minden esetlegességével és kisszerűségével, néha mégis felragyogó örömével. Elvállalta az emberi halált is, minden iszonyatával, végső elsötétü- lésével és elhagyóttságával. „Etele az Atya akaratának teljesítése volt." Nem ragaszkodott semmihez sem, csak Atyja iránti szeretetéhez: Isten legyen minden mindenében. így valósulhatott meg benne, az ő sorsában; személyében az Ország, az a Mennyek Országa, amelyet nyilvános 196
