Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Popper Péter: A tékozló remény - az élet alapvető és végső kérdései
nyílt előtte az út a szent aszkézis felé. A test és lélek orvosának az a feladata, hogy „működőképessé" tegye az embert s a továbbiakban annak szabad döntésére bízza szellemi és erkölcsi orientációját. S viszont; a lelki gyógyítás nem helyettesíthető térítéssel, nem csempészhető be a vallás a pszichoterápia helyére. S amikor az alapvető és végső kérdések mentén — amely utóbbiak az élet és halál, túlvilág, újjászületés, üdvösség és kárhozat dolgait érintik — elválasztom a gyógyító és pasztorális munkát, ezt azért teszem, hogy hangsúlyozzam az együttműködés kikerülhetetlenségét a ma kultúrájában, különösen akkor, ha a pszichés zavar kiindulópontját erkölcsi értékzavarok jelentik.3 A pszichológiai-spirituális csalást éppen az reprezentálja, amikor alapvető kérdésekre teológiai választ, végső kérdésekre pedig biológizáló-pszichologizáló választ adnak; ahol koncentrált összeszedettség kellene, ott varázslattal akarnak segíteni; ahol önismeretre lenne szükség, helyette misztikus élményt ígérnek, és fordítva: tudománykodással próbálnak pótolni hitet; társadalmi „ártalom-listákkal" altatják el az ember felelősségét önmagáért; betegnek jelentik ki a züllöttet, s adaptációs zavarnak a konfliktust, amelynek átélése és megoldása egyetlen lehetősége a karakter kiformálódásának. — Nem lebecsülendő tehát a konfúzió veszélye evilág és túlvilág értékei között. Úgy látszik, ez a legújabb kísértés, amivel tudománynak és vallásnak együtt kell megbirkóznia. Öregszik-e az ember lelke? Számos bölcselő után meggyőző, szuggesztív erővel Simone de Beauvoir bizonyította be, hogy az élet minden öröme, derűje, izgalma, kalandja és feszültsége a halálból, a múlandóságból ered.4 S ha beláthatatlan, sőt egyre aggasztóbb következményekkel jár, hogy az ember evett a Tudás Fájának gyümölcséből, csak végtelen hálát érezhetünk az Arkangyal iránt, aki lángoló kardjával elzárta a Halhatatlanság Fájához vezető utat. Úgy látszik emberi lélekkel nem lehet elviselni a létezés végtelenségét — legalábbis földi értelemben nem, — még az intellektus terheit is egyre nehezebben. Másrészről viszont tudomásul kell vennünk a lélek örök tiltakozását a pusztulás ellen, a legmélyebb rétegekből fakadó eliszonyodását az individuális létezés megszűnésének lehetőségétől. Az „Én vagyok", a személyiség megsemmisülésének perspektívája az ember számára kozmikus botrány, feldolgozhatatlan trauma. Az egészséges pszichikum, ha minden elhárítási törekvése csődöt mondott, és kénytelen meghallani, amikor „valami ős Legyen! — a Ne legyen!-t — mondja ki", csak vergődni tud fájdalmában és „porolni az elmúlással". E sorok írójának rendíthetetlen meggyőződése, hogy az egészséges lelkű ember, az élet természetes folyamatait elfogadó természetességgel éli meg. Ezért ösztönös ellenérzéssel és tudományos tapasztalatai által megerősített elutasítással reagál azokra a pszichológiai elméletekre, amelyek kötelező alapélménnyé teszik a „születési traumát", a nők „pénisz-irigységét", a gyermek „mikóját", azaz kisebbrendűségi érzését, a serdülőkor „kríziseit" — nem folytatom a felsorolást. Félreértés ne essék: ezek a jelenségek mind léteznek, de csak akkor jönnek létre, ha a pszichikus fejlődést, a személyiséget valamilyen károsodás éri, tehát részei, tünetei egy lelki körfolyamatnak. Ugyanezt gondolom arról is, amikor a halálfélelem eluralkodik egy emberi lelken. Ám a fent elmondott ellentmondásos helyzet következtében, — ami csak egyike a pszichikum számos ellentmondó vágyának és törekvésének — nevezetesen, hogy sem a halhatatlanságot, sem a halált nem bírjuk elviselni, az egészséges ember is kisebb-nagyobb belső tiltakozással szemléli öregedését, testi leromlását, mint a közeledő vég előjeleit. Igen, megint csak a tudás, a tudat terheiről van szó, mint Füst Milán írja: Valamennyi teremtmény közül az embe veretett meg azzal a nyomorúsággal, hogy kénytelen tudomásul venni saját eljövendő pusztulását.5 Ha következetes maradok gondolatmenetemhez: az öregség, a halál azért „nyomorúság" az ember számára, pszichikaiig azért elfogadhatatlan, mert „természetellenes", s ha kénytelenek is vagyunk fejet hajtani ama természettudományos igazság előtt, amely 15
