Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Nouwen, Henri Josef Machiel - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Szívből fakadó lelkipásztori munka
megnehezíti számunkra, hogy tisztán és világosan lássuk Jézus útját. „Aki meg akar gazdagodni, kísértésbe esik, kelepcébe, sok oktalan és káros kívánságba, melyek romlásba és kárhozatba döntik az embert" (Him 6,9). Ha még van reménye az egyháznak a jövőben, akkor az a szegény egyház reménye, amelynek a vezetői készek engedni magukat vezetni. Gyakorlat: teológiai reflexió Mivel erősítheti és bátoríthatja magát az a lelkipásztor, aki kiterjesztett kezekkel akar élni? Javaslatom: azzal, hogy állandóan és erősen törekszik teológiai reflexióra. Amint az imádság köt össze bennünket Isten feltétlen szeretetével, amint a búnvallomás és a megbocsátás kapcsol be szolgálatunk során egy mély közösségbe és kölcsönösségbe, ugyanúgy az állandó teológiai reflexió lehet segítségünkre abban, hogy kritikus szemmel meg tudjuk állapítani, hova is vezettetünk. Kevés lelkipásztor és pap gondolkodik teológiai módon. Igazi teológiai gondolkodást, azaz Krisztus szellemében való gondolkodást alig találunk lelkipásztorkodásunkban. Szolid teológiai reflexió nákül viszont lelkipásztoraink a jövőben alig lesznek többek, mint dilettáns pszichológusok, szociológusok és szociális munkások. Önmagukat is úgy fogják látni, mint akik mások számára valamit lehetővé tudnak tenni, könnyíteni tudnak rajtuk, mint akik magatartás-modellek, apa- vagy anyafigurák, idősebb testvérek stb. S ezzel lényegében csak beállnak azoknak a férfiaknak és nőknek a nagyszámú seregébe, akik azzal keresik a kenyerüket, hogy embertársaiknak segítenek megküzdeni a mindennapi élet problémáival és feszültségeivel. Ennek azonban alig van valami köze a keresztény igehirdetéshet. Mert aki Krisztust hirdeti, az Jézus nevében gondolkodik, beszél és cselekszik, aki azért jött, hogy kiszabadítsa az emberiséget a halál hatalmából, s megnyissa neki az örök élet útját. Aki ilyen igehirdető és lelkipásztor akar lenni, annak elengedhetetlen, hogy kifejlessze magában az érzéket annak meglátására, hogy hogyan munkálkodik Isten szüntelenül az emberiség történelmében; annak mindazt, amit személyes, kisebb közösségi, nemzeti vagy nemzetközi síkon megélünk, Isten útjainak kell tudnia értelmezni, amely utak a kereszthez vezetnek, a kereszt által pedig a föltámadáshoz. Annak a feladata, aki a jövőben Krisztust akarja vinni az embereknek, nem abban áll, hogy maga is valami csekélységgel kortársai szenvedéseinek és bajainak a megoldásához járuljon hozzá. Az ő feladata az, hogy felismerje és megmutassa azokat az utakat, amelyeken Jézus a szolgaságból a pusztán keresztül vezeti Isten népét a szabadság új országába. Abban áll a nehéz feladata, hogy a személyes krízisekkel, családi konfliktusokkal, nemzeti katasztrófákkal és nemzetközi feszültségekkel szembeállítsa a hitet: Isten valóban itt van velünk. Ellene kell állnia a szekularizált világnak a maga „nem"-jével, s egyértelmű szavakkal kell hirdetnie, hogy Isten Igéjének a megtestesülése — aki által minden lett (vö. Jn 1,3) — az emberiség történelmének még a legjelentéktelenebb eseményét is kairosszá tette, azaz egyetlen lehetőségévé annak, hogy az mélyebben bejusson Krisztus Szívébe. A jövő lelkipásztorainak teológusoknak kell lenniök, azaz olyan embereknek, akik ismerik Isten Szívét, s akik — imádságban, tanulmányaikban és gondos elemzésben —- fel vannak készítve arra, hogy koruk minden, látszólag mégoly véletlen eseményén is átlássanak s felismerjék benne Isten titokzatos üdvözítő működését, és ezt megmutassák embertársaiknak. A teológiai reflexió azt jelenti, hogy a mindennapi élet fájdalmas és örömteli realitásaira Jézus lelkületével reflektálunk, s ezáltal az embereket annak a tudatára ébresztjük, hogy milyen védelmezőén vezeti őket Isten. Nehéz feladat, mert Isten jelenléte sokszor el van rejtve, s nem olyan könnyű felfedni azt. A világ hangos, melldöngető zaja süketté tesz bennünket Isten halk, jóságos és gyengéd hangja iránt. A lelkipásztornak hivatása szerint segítenie kell az embereknek, hogy újra meghallják ezt a hangot, s ez vigasztalja és bátorítsa őket. 135
