Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Nouwen, Henri Josef Machiel - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Szívből fakadó lelkipásztori munka
TANULMÁNYOK Henri J. M. Nouwen SZÍVBŐL FAKADÓ LELKIPÁSZTORI MUNKA A feladat: „Legeltesd juhaimat!" Miután Jézus háromszor kérdezte meg Pétertől: „Szeretsz engem?", megbízást adott neki: „legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat,..." (Jn 21,15-17). Amikor Péter háromszor bizonygatta: „Szeretlek!", azzal a feladattal bízta meg, hogy másokat szolgáljon. Mai felfogásunkból kiindulva nagyon individualistának hangzik ez a megbízás: mintha Pétert egyedül küldené útra valamilyen hősi feladattal. Amikor azonban Jézus azt a feladatot adja, hogy legeltessék a juhait, nem az odaadó, magányos pásztor képét akarja kelteni bennünk, aki engedelmes juhok nagy nyájának viseli a gondját. Sok helyen félreérthetetlenül megmutatja Jézus, hogy a lelkipásztori munka közösségi és kölcsönös. Először is Jézus kettesével küldi a tizenkettőt (Mk 6,7). Mintha elfelejtettük volna már, hogy ez az alapképlete minden küldetésnek: mindig ketten kapják együtt a küldetést. Az Evangélium jóhírét nem vihetjük egyedül járó magányos farkasként. Hivatásunk arra szól, hogy együtt, közösségben hirdessük az Evangéliumot. S ebben mély isteni bölcsesség rejlik. „Ha ketten közületek egyetértve kémek valamit a földön, meg fogják kapni mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,19-20). Talán Önök is megállapították már, hogy mennyire más az, ha egyedül utazik az ember, s mennyire más az, ha másokkal együtt. Én mindenesetre újra meg újra ráébredek, hogy milyen nehéz valóban hűségesnek maradnom Jézushoz, ha egyedül vagyok. Szükségem van a testvérekre, hogy állhatatos legyek az imádságban, hogy valakivel megbeszélhessem az előttem álló lelki feladatokat, s hogy tudatosan törekedjem az értelem, a szív és a test tisztaságára. De sokkal fontosabb az, hogy egyedül Jézus gyógyít, nem én; egyedül Jézus mondja ki az igazság igéit, nem én; Jézus az Ur, nem én. Ez nagyon egyértelműen jut kifejezésre akkor, ha másokkal együtt hirdetjük Isten megváltó hatalmát. Amikor közösen látunk el valamilyen szolgálatot, könnyebben elfogadják az emberek, hogy nem a saját nevünkben jövünk, hanem az Úr Jézus nevében, aki küldött bennünket. Az egymásnak végzett szolgálat azonban nem csupán közösségi, hanem kölcsönös megtapasztalás is. Jézus azt mondja egyszer a pásztori szolgálatról: „Én vagyok a jó pásztor: ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért" (Jn 10,14-15). Jézus szeretné, ha úgy látnánk el szolgálatunkat, ahogyan Ő. Szeretné, ha Péter legeltetné a juhait és viselné a gondjukat, de nem úgy, mint mondjuk, egy profi, aki ismeri és kezeli a klienseinek a problémáit. Nem. Neki úgy kell látnia testvéreinek a hibáit és sebeit, mint akinek szintén vannak hibái és sebei, s ezeket meg azok látják; gondjukat kell viselnie, azoknak viszont róla kell gondoskodniuk; meg kell nekik bocsátania, ahogyan azoknak is meg kell bocsátaniok neki; szeretnie kell őket, ahogyan azoknak is szeretniük kell őt. Nálunk lassanként kialakult az a nézet, hogy ahhoz, hogy egy ember hatékonyan tudjon segíteni, távolságot kell tartania* azokkal szemben, akiken segít. Orvostudomány, pszichiátria, szociális munka, — mindezek a szolgálatok egy olyan „szerviz" formáját ölük, amelyen belül csak egyirányú a forgalom. Az egyik ember segít, a másikon segíte131
