Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)

1992 / 2. szám - KÖRKÉP - Bittsánszky Géza: Az ökumené gondolata a családban

nelem. A középkori — XII-XItL századi — megújúlási mozgalmak, azok eretnekségbe torkolló, majd többé-kevésbé marginalizálódó válfajai (katharok, albigensek stb.) és az egyházban mint intézményben kibontakozó, ebbe beépülő ferencesek példája segítette a serdülő korban lévő gyermekeinket annak felismerésében, hogy élményeiket némi kritikával kezeljék, azokat nagyobb időtávlatba, fejlődési perspektívába helyezzék.

Önazonosság és a másság elfogadása. E történelmi vonatkozású kitérő látszólag messze esik az ökumené kérdéskörétől, pedig úgy tűnik, hogy jelentős volt a másságnak egy magasabb szinten megvalósítandó egységben való elfogadása szempontjából. A lélek és intézmény feszültségének feloldása ugyanis az önazonosság, a tartalom és forma egységének, vagy a forma szükségességének felismeréséhez, elismeréséhez segített.

Beláttuk, sikerült beláttatni, hogy a bármilyen magasan is szárnyaló tartalom nekünk, a fizikai világban élőknek csak formákban, egyszóval intézményben nyilvánulhat meg. E beszélgetések hozadéka volt az, hogy sikerült közel kerülnünk Goethéhez, aki arról panaszkodott, hogy legmagasztosabb gondolatait, ha szavakba önti, már elvesztik magasztos voltukat a kimondott, leírt szavak nem képesek visszaadni gondolatait.

Beláttuk, beláttattuk, hogy keretre, egyházra szükség van, csak abban lehetünk vallásosak, keresztények. Ha vallásosságunknak nincsenek, vagy feloldódnak keretei, akkor éppen vallási önazonosságunk vész el. Önazonosság nélkül nincs egyéniség, nincs személy, akkor pedig nincs kapcsolatteremtésre lehetőség, mert kapcsolat csak személyek — én és te — között jöhet létre. Vallási értelemben is — meg kell tudnunk határozni magunkat. — Napjainkban az elvallástalanodás oka éppen a vallási önazonosság tömeges elvesztése. Meg kell őrizni vallási önazonosságunkat, de más egyházhoz tartozóknak is meg kell őrizni a saját vallási önazonosságukat. Ezt az önazonosságot, annak tartalmát kölcsönösen meg kell becsülnünk. így jöhet létre a valódi ökumené.

Az ökumené tehát nem az egyes egyházak közötti különbségek összemosása, hanem azok tudomásul vétele, kölcsönöse tisztelete, az azokban megjelenő értékek megbecsülése révén építhető. Saját vallásunk megélése, megértése, a Szentírás egészének, szellemiségének elfogadása, az abban való fejlődés, a közös értékek előtérbe állítása jelenti az ökumenét. Az egység nem a meglévő keretek lerombolásán, hanem azoknak egy szélesebben, nagyobb léptékben értelmezett keretbefoglalásán át vezet. Ez a keret pedig a keresztény vallások közös lényege, a szeretet, az abban való kölcsönös megajándékozás és elfogadás.

Az ökumenének ez a — talán szokatlan — megközelítése persze felvetette saját egyházunk vonatkozásában is a lélek és intézmény, a kegyelem és hit, illetve az annak közvetítésére szolgáló, történelmileg kialakult és bevált, vagy éppen változó, megváltoztatandó, de mindenképpen szükséges keretek, formák problémáit. Úgy gondolom, hogy a kérdéskör újra meg újra felvetése, más-más szemszögből való megközelítése számunkra is hasznos volt.

Az árnyalt megközelítésben további színfoltot jelentett az ökumené kiterjesztése az ortodoxia irányába. A protestantizmus racionális értékei, a Szentírás megbecsülése mellett a másik oldalon megjelent a misztika iránti fogékonyság mint érték, ami a nyugati kereszténység mindkét ágát, a katolikus és protestáns egyházakat egyaránt gazdagabbá teszi.

A közös cselekvés. Bár az értékek kölcsönös megbecsülését előtérbe állítva, az öku- menében a szeretet, illdve a tolerancia válik hangsúlyossá, azaz, ami a különböző egyházakat összeköti, mégis tudomásul kell vennünk a tanbeli különbségeket. Világiakként, és ebben a tekintetben valóban laikusként e különbségeket nem tudjuk feloldani. — Mégis, viszonylag csekély elméleti felkészültséggel is sikerült érzékeltetni az ökumené dilemmáját: ha a katolikus egyház egy lépést tesz a protestánsok felé, szinte ugyanennyit távolodik az ortodoxoktól és viszont. Ennek belátása sokat segített az ökumené esélyeinek reális felméréséhez, nem csupán gyermekeink, hanem magunk számára is.

Nem volt érdektelen annak felismerése, felismertetése sem, hogy a tanbéli különbségek áthidalása, az arra tett kísérletek, a „hitviták" kívül esnek a mi, vagy azoknak a pro104