Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 2. szám - KÖRKÉP - Bittsánszky Géza: Az ökumené gondolata a családban
Bittsánszky Géza AZ ÖKUMENÉ GONDOLATA A CSALÁDBAN Az elmúlt két és fél évtizedben világszerte lendületet kapott az ökumené gondolata. Magyarországon az ökumené különösen is aktuálissá vált azáltal, hogy a különböző vallások, egyházak iránt a letűnt rendszer egyformán ellenségesen viselkedett. így a sorsközösség folytán, különösen a különböző egyházakhoz tartozó egyes emberek között, tudatosodott az együvétartozás. Természetes tehát, hogy az ökumené gondolata a magyar családokban is meggyökeresedett. A felcseperedő gyermekeket is megérintette, ső fellelkesítette az egységre vonatkozó evangéliumi felszólítás, napi aktualitásként jelentkezett, gondolkodásra és aktív cselekvésre késztetett. De az ökumené egyszersmind új, eddig fel nem tett kérdéseket vetett fel, amelyekre úgy kellett válaszolnunk, hogy nem voltak készen örökölt sablonválaszok. A gyereknevelés kalandos vállalkozása az ökumené kapcsán új feladatokkal gazdagodott. A körülötte levő világ dolgaihoz az egyszerűség és totalitás igényével közelítő ember- palánta vagy cseperedő gyermek, egyszerű, a maga módján logikus kérdéseire hasonlóképpen egyszerű és logikus választ várt. Az első válaszkísérletek után nyilvánvalóvá vált, hogy — mint más kérdéseket — az ökumenét illetően is végig kell gondolnunk az egész problémakört ahhoz, hogy megalapozott, valóban eligazító válaszokat adhassunk gyermekeinknek. — Az alábbiakban néhány olyan gondolatot vázolnék fel, amely tapasztalataink szerint sokaknak segített abban, hogy gyermekeink reálisan, de elkötelezetten közelítsenek az ökumené kérdéséhez. Az óvatosság és annak indokoltsága. Úgy gondolom, hogy nem csupán saját gyermekeink, de a magyar katolikus gyerekek is elsősorban protestáns társaikkal kapcsolatban találkoztak az ökumené gondolatával, mégpedig — nem kis részben az elmúlt negyven év során kialakult közös sors, a közös peremreszorítottság eredményeként — az egymásrautalás sok különbözőséget feledtető örömében. Talán ez a közös sors hozta magával azt a — mondhatni — sodró nagyvonalúságot, ami szinte automatikusan váltotta ki a felelős és árnyalt megközelítés szükségességét. Úgy vélem, hogy ezt sajátos módon befolyásolta az elmúlt évtized során megnyilvánuló új jelenség. Ebben az időben vált számunkra, szülőknek észlelhetővé a világszerte terjedő értékrelativizmus, az abszolút igazság vagy az abszolút igazság megismerhetősége legú- jabbkori megkérdőjelezésének erős hatása. Ekkor kezdett kibontakozni — főként az ifjúság körében — a sokféle szekta. A szekták elsősorban a történelmi keresztény vallások által fogékonnyá tett fiatalok köréből toborozták tagjaikat. Az új és némely régebbi szekták a totalitásra vágyó fiatalok számára a lélek és intézmény örök dilemmáját a formáktól és dogmáktól való megszabadulás útján ígérték megoldani. A szekták, az új gnózis, a New Age, az okkultizmus és ezek végkifejlete a sátánizmus megjelenése különösen óvatossá tett minket, szülőket. A szekták terjedése a tételes vallások kárára történt ugyan, azonban az összefüggés nem közvetlen, nem mondhatjuk, hogy a történelmi egyházak szilárd vallási alapokon álló tagjai váltak a szekták tagjaivá. A folyamat nem ilyen egyszerű, s ennek feltárását és megvilágítását éppen az ökumené szempontjából volt érdemes megkísérelni. Ehhez vissza kellett nyúlni a lélek és intézmény között, a történelem során újra meg újra megjelenő feszültség bemutatására. A megközelítésben gyermekeink számára igyekeztünk mindkét érvelés, a „lélek ott fú, ahol akar" és az „amit megkötöttek a földön" igazságát megvilágítani. Nem kerülhettük meg a korunkban, sőt napjainkban aktuális karizmatikus mozgalmak szemügyre vételét sem. Igyekeztünk ezek értékeire, de túlzásokból eredő kockázataira is rámutatni. Nagy segítséget jelentett ebben az egyháztörté103
