Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)

1992 / 2. szám - KÖRKÉP - Pásztor János: „Meghaltok Krisztussal, éljetek Ővele és Őbenne”

ben (Szent Pál Egyesült Theologiai Kollégium, Limuru, Kenya) tanítottam. Szolgálataim során gyakran megfordultam Ugandában. Jártam azon a helyen, ahol az ugandai mártírokat kivégezték. A századfordulón a mai Uganda egy részét magában foglaló Baganda királyság uralkodója, a Kabaka úgy döntött, hogy az egymással civakodó római katolikus (francia) és protestáns (brit) misszionáriusokat kitiltja az országból, és az iszlám befolyásának nyit szabad utat. Ekkorra azonban már voltak keresztyének az országban. Közülük kerültek ki a katechéták (nem-lelkész hit-tanítók), akik járták a falvakat, és hirdették az evangéliumot. Jórészük a Kabaka parancs ellenére is folytatta Krisztus hirdetését. Elfogták, és máglyán megégették őket. A kivégzés helyén látható a máglya makettje. Egy-egy sor fa, egy-egy sor katechéta több rétegben egymás felett. Ezen a máglyán római katolikus és protestáns mártírok Krisztus iránti hűségükben együtt égtek el Urukért, így lettek egyek a halálban — az Úr szenvedéseiben részesedve — egymással is. Ugandában ismét beigazolódott Tertullianus mondása: „A mártírok vére magvetés." Uganda lett Fekete-Afrika legjobban krisztianizált országa, melyben sok-sok új próbatétel között él, fejlődik, és szolgál az egyház. Mártíriumuk helyén tartott misét többszázezer hívő részvételével az Ugandába látogató VI. Pál pápa. Azóta ott hatalmas templom épült. Ez a történet kettős jelentést hordoz: — a/ Figyelmeztet arra, hogy Krisztus népének megosztottsága az evangélium terjesztése ügyének okoz hallatlan károkat. Ha a bizonyságtevő szavak mögött megosztottság van, az erőtlenné teszi a bizonyságtételt. — b/ Ha pedig Isten szolgái összeforrnak, tanúságtételük megerősödik, hathatóssá válik, meggyőző Krisztus-tanusággá válik.

így volt ez kezdet óta. Már az első Pünkösd napján Szent Péter apostol a Tizeneggyel állott elő (ApCsel 2,11). Mögötte volt az akkori — még kibontakozóban levő — egyház mindazon élményekkel együtt, melyeket az előző években az Úr Krisztussal való közösségük során tapasztaltak; melyeket a Pünkösdkor kiáradó Szentlélek megelevenített, és tartott ébren bennük. Amikor az evangéliumot hirdetjük, mögöttünk van az egyház egységével és szakadozottságával, népe és szolgai hűségével és hűtlenségével. Ezért gyenge hatásfokú a missziónk, ha egymással nem békülünk meg.

Legyen áldott az Úr azért, hogy napjainkra már a sok évszázados folyamat megfordult: a történelmi egyházak közelednek egymáshoz. Tudunk már együtt imádkozni. Nemcsak egyházaink, de az egész magyar társadalom szempontjából nagy jelentősége van II. János Pál pápa debreceni kegyeletaktusának. De még nem jutottunk el együtt az egyház nagy központi misztériumának, az Eucharisztiának közös ünneplésére. Egy-egy rendkívüli esetben volt, és van példa rá. Nagy utat tettünk meg, de nem állhatunk meg ott, ahol most vagyunk. Mit kell tennünk? Az imahét mai napra rendelt epistolája, elmélkedésünk alapigéje eligazít bennünket. Azt mondjuk gyakran, hogy a Szent Keresztség összeköt bennünket. Valóban, néhány kivételes esettől eltekintve nem kereszteltük újra azokat, akik az egyik közösségből a másikba átmentek. Ahhoz, hogy a szent keresztség valóban összekapcsoljon bennünket, nem elég, hogy azt csak „adminisztrative" értékeljük. Szükséges, hogy a keresztség értelmének teljes mélységét lássuk, és átéljük: „Hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélesség és hosszúság, és mélység és magasság" (Ef 3,18), amiről a keresztség beszél. Szent Ágostonnak egyik híres mondása: „Légy, ami vagy!" Furcsán hangzik? Hát nem tudom, mi vagyok? Tudod, hogy mi vagy? Te meg vagy keresztelve. Ez életed legfontosabb ténye. Hogy mennyire döntően fontos, akkor értjük meg, ha odafigyelünk az apostoli tanításra.

Nem tudom, milyen volt a keresztségről szóló alapszintű tanítás a római katolikus egyházban a közelmúltban. Nálunk az utolsó száz esztendő alatt sokkal nagyobb hangsúly esett a keresztségben a mosakodás szekundér mozzanatára, mint annak teljes mélységére — úgy is mondhatom — lényegére, ahogy azt az apostol elénk adja: „Akik meg- keresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg. Eltemettet- tünk... Vele együtt... hogy amiképpen feltámasztatott Krisztus... mi is új életben járjunk." Légy, ami vagy! Mi vagy? Olyan ember vagy, aki meghaltál Krisztussal, és feltámadtál vele együtt. A szent keresztség Krisztussal együtt való meghalás és feltámadás.3 Tüdőiül